Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Trónviszály az államszervezés előtt

István és Koppány között nem etnikai összecsapás, hanem hatalmi küzdelem folyt, ami még csak az államalapító harcok közé sem sorolható be: kimondottan a dinasztián belüli trónviszályról volt szó – állítja Zsoldos Attila történész. Az Árpád-kor egyik legnevesebb kutatóját az 1011 évvel ezelőtti sorsdöntő ütközetről és annak hátteréről kérdeztük.

– Nyilvánvaló, hogy a Szent István-i államszervezésre nem kerülhetett volna sor, ha az uralkodó személyéről döntő ütközetben Koppány győz. Tudjuk, hogy Géza fejedelem mikor jelölte utódjául Istvánt, és hogy döntését miként fogadták az előkelők?

– Bele kell törődnünk, hogy a korai Árpád-kor történetével kapcsolatban sokkal több értelmes kérdés tehető fel, mint amennyire megnyugtató válasz adható. Tudásunk ebben az esetben arra korlátozódik, hogy Géza még halála előtt – 996-ban vagy nem sokkal előbb – jelölte fiát utódjául, ezért összehívta az ország előkelőit, akik ehhez hozzájárultak. Ez fontos momentum, tudniillik a középkori fejedelmek, királyok nem voltak olyan egyeduralkodók, ahogyan az a közvélekedésben él. Az alkalmasság egyik fontos kritériuma volt, hogy a fontosabb döntésekhez kikérjék alattvalóik hozzájárulását – ez persze lehetett utólagos, kikényszerített is, de ha elmulasztották, könnyen keveredhettek a zsarnokság gyanújába. Géza szándéka külföldön is ismert volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint István házassága Gizellával, a bajor herceglánnyal. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a bajor hercegi családnak – amely közeli rokonságban állt a Német-római Birodalomban uralkodó dinasztiával – a szomszédos magyar fejedelemség trónörököse elfogadható parti volt, míg egy ki tudja mikor hatalomra kerülő hercegecske nem.

– Feltehető, hogy Koppány is azok között volt, akik elfogadták Géza döntését?

– Elképzelhető, de sajnos nincsenek ismereteink erről.

– Koppány pontosan milyen rokonságban állt Gézával?

– Ugyan alapos indokunk van azt gondolni, hogy Árpád leszármazottja volt, és közeli rokona a Géza–István-féle ágnak, de nem tudjuk elhelyezni a családfán. Apja nevét ismerjük: Tar Zerindnek hívták, az ő életidejét a X. század közepére tehetjük. A „Tar" jelző pogány voltára utalhat, hiszen a pogány magyar férfiak borotválták fejük tetejét. Nem tudjuk viszont, hogy neki ki volt az apja. Koppányról azért biztos, hogy közeli rokonságban volt Gézáékkal, mert egy mégoly előkelő születésű törzsi vezető nyilván nem vetett volna szemet a fejedelmi címre. Másrészt Koppányról feljegyezték azt is, hogy nemcsak egyszerűen a hatalmat akarta megragadni, hanem Géza özvegyére is igényt tartott. Ebben egy régi, a sztyeppei lovas népek körében jellemző ősi intézmény nyomát látjuk, amit levirátusnak vagy sógorházasságnak hívnak.

– Ismerünk rá más példát a magyar történelemben?

– Nem, de elfogadhatjuk, hogy élő szokás volt, abban a kultúrkörben ugyanis, ahonnan a magyarság érkezett, bizonyosan létezett. A Koppánnyal ellenséges magyar krónikások azt írják róla, hogy vérfertőző házasságra kívánt lépni Sarolttal, de valós indítékaival természetesen adósak maradnak. Lehet, hogy puszta hatalmi kérdésről volt szó, és felnőtt férfiként egyszerűen berzenkedett az ellen, hogy egy ifjú parancsoljon neki. Elképzelhető azonban az is, hogy elvi alapon, a kereszténység ügyében állt élesen szemben Istvánnal. Gézáról tudjuk, hogy ő nyitotta meg országát a nyugati térítők előtt. Merő számításból tette – ma reálpolitikának hívnánk –, mert tudta: ez az ára annak, hogy a veszélyes nyugati szomszéddal jó kapcsolatokat ápoljon. Géza előkelőivel együtt megkeresztelkedett, és kemény kézzel szorította rá népét az új vallásra, amelynek ő maga nem lett őszinte híve. Fiát viszont olyan neveltetésben részesítette, hogy esetében fel sem merül a kérdés, hívő volt-e vagy sem: Istvánt mély vallásosság jellemezte.

– Tudjuk, hogy István nagyon fiatal volt apja halálakor. Az ő alkalmasságát ez nem befolyásolta?

– A középkorban másként gondolkodtak a nagykorúságról, egy tizennégy-tizenöt éves fiú már felnőttnek számított. Sajnos nem tudjuk, hogy István mikor született. A források több, egymásnak ellentmondó adatot tartalmaznak, a 970-es évek eleje így éppúgy szóba jöhet, mint a 980-as évek eleje. Nem kétséges azonban, hogy trónra lépésekor ugyan fiatalember volt, de felnőtt.

– A későbbi századokat tekintve úgy tűnik, mi sem volt természetesebb, mint hogy fegyveres harcban dől el a trónutódlás kérdése. Elég, ha I. András és I. Béla, I. Béla és Salamon, Salamon és Géza, illetve Szent László, vagy I. Kálmán és Álmos herceg ellentétére gondolunk.

– Az Árpádoknál minden valószínűség szerint nem volt olyan mindenkire kötelező hagyomány, ami egyértelműen meghatározta volna az utódlás módját. Emiatt minden jelölt szabadon kiválaszthatta a neki kedvezőbb elvet: hivatkozhatott például arra, hogy ő a dinasztia legidősebb férfi tagja – ez volt a szeniorátus –, hogy ő az elsőszülött fiú, hogy az előző király őt jelölte. Több „induló" esetén a nyers erő döntött. Egyébként István előtt is lehettek harcok a hatalomért, legfeljebb azokról nem tudunk.

– Az István–Koppány összecsapásban kik álltak szemben egymással? Van olyan forrás, amely azt állítja, hogy németek és magyarok. Györffy György ezzel ellentétben úgy vélte, István seregében a besenyőkből, kabarokból, magyarokból álló könnyűlovasság volt a döntő elem, míg Kristó Gyula szerint még az sem zárható ki, hogy III. Ottó német-római császár is küldött neki segítséget.

– Érdemes onnan megközelíteni a kérdést, hogy milyen erőkre számíthatott a két fél. Koppányról tudjuk, hogy az akkoriban a Dráván túlnyúló Somogyban – és úgy vélem, a későbbi Zalában – uralkodott. Ez a terület osztozkodás révén jutott az apja kezére: Tar Zerind Taksonnyal vagy a fiatal Gézával egyezett meg erről. István a saját területén élőkre, valamint a Gizellával kötött házasságának köszönhetően a német birodalomból érkezett előkelő fegyveres férfiakra támaszkodhatott. Hadereje tehát részben németekből, részben magyarokból állt. Az ütközetről a pannonhalmi alapítólevél állítja, hogy németek és magyarok közötti harc volt. Ez abban az értelemben nyilván erős túlzás, hogy István oldalán csak németek, Koppányén pedig csak magyarok harcoltak volna. Az az időnként felbukkanó nemzeti romantikus felfogás, miszerint az idegen befolyás ellen fellépő Koppány az első elbukó szabadsághős lett volna, a helyzetet erősen félreértő álláspont. István német lovagjainak viseletét egyébként nem a XV. századi vasruhák mintájára kell elképzelni. Pajzsuk, lándzsájuk, valami páncélingszerűségük biztosan volt, sisakjuk is lehetett, és feltehető, hogy az első sorokban harcoltak. István hadait a német Vecellin, míg testőrségét másik két német, Hont és Pázmány vezette. Rajtuk kívül azonban magyarok, kabarok, besenyők, más néptöredékek és akár szlávok is harcolhattak seregében. Ebből is látszik: nem etnikai összecsapás, hanem hatalmi küzdelem folyt, ami még csak az államalapító harcok közé sem sorolható be. Kimondottan a dinasztián belüli trónviszályról volt szó.

– A csatáról mennyit tud a történettudomány?

– Hadtörténeti szempontból nem sokat. Az egyik forrás szerint Koppány Veszprém ellen vonult, amely település később erősen kötődött a mindenkori királynéhoz, de semmi nem bizonyítja, hogy már Sarolt idejében is megkülönböztetett szerepe lett volna. Tény ugyanakkor, hogy Veszprém Koppány és István országrésze között félúton volt, tehát feltehető, hogy ott került sor a csatára. Azt is tudjuk, hogy István serege Esztergom környékén gyülekezett.

– Hányan lehettek a két seregben?

– Egy-két ezer fő mindkét oldalon – és akkor a maximumot említettem. A középkori seregek meghökkentően kis létszámúak voltak. Ez azonban semmit sem jelent a harc hevességét illetően. A csatában Koppány elesett, de hogy ez fordította-e a hadiszerencsét István felé, vagy eleve ő állt győzelemre, nem tudjuk.

– Koppány testrészeit az esztergomi, a győri, a veszprémi és a gyulafehérvári vár kapujára tűzték ki. Miért oda?

– István keményen adta tudtul a Kárpát-medencének, ki a győztes. A három dunántúli vár mellett az szólt, hogy országrésze hatalmi központjai voltak: demonstrálnia kellett alattvalóinak, hogy győzött, és nem kell félniük semmitől. Gyulafehérvár esetében két eset lehetséges. István küldhette Koppány testrészét megnyugtatásul és fenyegetésként is. Egyfelől jelezhette, hogy képes megvédeni erdélyi anyja érdekeit – Sarolt ugyanis az erdélyi Gyula lánya volt –, másfelől hat évvel később, már királyként éppen az erdélyi rokonság ellen vonult, és országukat dunántúli területéhez csatolta.

– Györffy György István király és műve című könyvében azt írja: „Koppány büntetése a pogányság és a kereszténység válaszútján lévő magyarság felemás jogi szemléletét tükrözi. A Biblia a levirátust paráznaságnak minősítette (3 Mózes 20:21), a rokon volgai bolgárok X. századi jogszokása szerint pedig a paráználkodó büntetése felnégyelés és a felnégyelt részek kifüggesztése volt."

– Lehetséges, hogy így történt, de sajnos nincs forrás, ami betekintést engedne István gondolatmenetébe. Sőt, az is felmerült, hogy ebben az esetben Sarolté volt a döntő szó.

– Mennyire erősödött meg István hatalma a győzelem következtében? Az ország hányadrésze volt az övé a három évvel későbbi koronázáskor?

– Ebben a kérdésben több álláspont él egymás mellett. A kutatók egy része úgy véli, hogy István és elődjei nemcsak igényelték a törzsek feletti fő hatalmat, hanem ténylegesen gyakorolták is azt. Akik ezt kétségbe vonták, lázadók voltak. A másik elmélet azt állítja, hogy Árpád ugyan még a teljes törzsszövetséget irányította, de a X. században a törzsek növelték önállóságukat. A X. század közepének viszonyairól tudósító Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár meg is jegyzi: a magyarok nem engedelmeskednek a maguk fejedelmeinek, csak arról van megegyezés közöttük, hogy támadás esetén egymás segítségére sietnek. Az önállósodó törzsi hatalmi központok önálló politizálásba kezdtek. Az állam kialakulásához vezető egyes lépcsőfokok mindegyik esetében megfigyelhetők, és végül az is megtörténhetett volna, hogy több Magyarország alakul ki, például a Dunántúlon, Erdélyben, a mai Bánát területén. Ennek a folyamatnak szakasztotta végét István, aki úgy döntött, az egész Kárpát-medence ura akar lenni, és nemcsak névlegesen. Emiatt vívta meg államszervező harcait: az erdélyi Gyulát 1003-ban, a Maros-vidéken uralkodó Ajtonyt 1028 táján verte le, másokkal pedig vagy kiegyezett – mint a kabarok vezetőjével, Aba Sámuellel, esetleg annak apjával –, vagy pontosan nem ismert csatákban győzte le őket. A koronázásra még a területi egyesítés előtt került sor, ami azért érdekes, mert a korai középkorban a frankoknál, a skandinávoknál, az angolszászoknál, a cseheknél, a lengyeleknél fordítva történtek a dolgok: az „államalapító" előbb verte le riválisait, és utána koronáztatta meg magát.

István azt kívánta demonstrálni, hogy keresztény királyként akar uralkodni.

(Illusztráció: Pannon enciklopédia)
(Illusztráció: Pannon enciklopédia)

Szívesen látta azokat, akik döntését elfogadták, a szembeszegülőket
azonban véresen és kegyetlenül leverte.

Olvasóink írták

  • 1. Ihász Károly 2008. augusztus 20. 11:37
    „Kedves Hancz, Kedves Zsoldos! Mi MAGYAROK Szeretjük Szent Istvánt is, és Koppányt is!Mi MAGYAROK az ilyen megosztásra törekedő,magyarul beszélő embereket nem szeretjük!! Tessék jelentkezni a pénztárnál a harminc ezüstért!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkotó együttélés a Szent István-i intelem

„Szent István örökségére felelősségteljes, harmóniát kereső élettel lehetünk méltóak. Nem… Tovább olvasom