Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tizenegyezren gyalogoltak át Auschwitzból Birkenauba

Három kilométer. Ennyi a távolság az egykori auschwitzi koncentrációs és a birkenaui haláltábor között. A második világháborúban csaknem hatmillió, köztük 600 ezer magyarországi zsidó haladt ezen az úton a halál, azaz a birkenaui krematórium felé – reménytelenül.
Ha az ember egy AN–26-os katonai repülőgép fedélzetén együtt utazhat Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház igazgatójával, Fröhlich Róbert Dohány utcai főrabbival, az amerikai és az izraeli nagykövettel, miniszterrel, színésszel, a zsidó hitélet magyarországi vezetőivel, mindenképpen különleges alkalomnak számít. És ha az úti cél – Szekeres Imre honvédelmi miniszter meghívására – a lengyelországi Oswiecim, azaz világszerte hírhedtté vált nevén: Auschwitz, az Élet Menete rendezvénye, akkor ez a különleges alkalom élménnyé avanzsál. Megrázó, mégis felemelő élménnyé.

Az auschwitzi koncentrációs tábor

Persze mára azért változott a világ 1945-höz képest. A hírhedt „Arbeit macht frei" felirattal szemben pizzéria, étterem és szálló jelzi, hogy szerencsére 2008-at írunk, a láger múzeummá lett, a világ tán legdöbbenetesebb múzeumává. Idegenvezetőnktől megtudjuk, hogy tavaly 1 millió 200 ezer látogató járt itt, és 350 munkatárs segíti a turistákat, hogy saját anyanyelvükön hallhassák az elborzasztó, igaz történeteket. A lesújtó számokat, adatokat, mely szerint 1941 és 1945 januárja között 6 millió ember, közte hatszázezer magyar vesztette itt életét. Hogy a birkenaui krematóriumban 1944-ben naponta legalább 5000 embert égettek el, miután Ciklon B gázzal megmérgezték őket; hogy két tonna emberi hajat nyírtak le a fodrász kápók; hogy ebből az emberi hajból fontak szövetet; hogy nőket sterilizáltak és törpéken végeztek emberkísérleteket; és még hosszasan sorolhatnánk a szörnyűségeket.

A náci népirtás hatmillió áldozatára emlékeztek. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A náci népirtás hatmillió áldozatára emlékeztek. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI


Melyek közül talán az egyik legextrémebb: Rudolf Höss SS-vezér, a láger parancsnoka egy nyolcszobás, két fürdőszobás, takaros kis villában élt családjával – 40 méterre a krematóriumtól, melyben százezrek pusztultak el. Hösst 1947-ben akasztották fel a tábor területén, a krematórium és egykori háza között – félúton.

A szavak természetesen nem alkalmasak arra, hogy az ember azokat olvasva úgy érezzen, mint a helyszínen. Igaz, ezen a napon Auschwitz is másról szólt, mint általában. Ezrek hömpölyögtek a kiállítóhellyé lett barakkokban, és hirdették a túlélést.

És a gondolat a tudósítóban is felvetődött: mi vagyunk talán az utolsó korosztály, amely szülőktől, nagyszülőktől, barátoktól, ismerősöktől, azaz a tragédia túlélőitől hallhatott e szörnyűségekről. Még néhány év, húsznál több semmiképpen sem lehet, és elfogynak a túlélők. Ezzel a mi felelősségünkké válik az, hogy e tragédia ne merüljön a feledés homályába, a világon mindenki lássa és tudja: Never again, Soha többé.

A 18. számú magyar barakk

A három kilométeres séta, az Élet Menete előtti állomásunk a 18. számú magyar barakk volt. A múzeum vezetői valamennyi érintett náció számára kiállítóhelyet létesítettek, s mivel sajnos a magyarországi zsidóságot 1944-ben szinte egy az egyben ide deportálták (Budapest után Győr megyéből érkeztek a legtöbben), hazánknak külön barakk jutott. A kiállítás XXI. századi technikával és módszerekkel érzékeltette az 1944-ben történteket, és ha nem lenne éles paradoxon, bátran állíthatnánk: szép. De inkább maradjunk az ezt látni kell és a megrázó kifejezéseknél, melyek sablonosak ugyan, de feltétlenül igazak.

Fröhlich Róbert, a Budapesti Zsidó Hitközség főrabbija imát mond a haláltábor magyar barakkjánál. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Fröhlich Róbert, a Budapesti Zsidó Hitközség főrabbija imát mond a haláltábor magyar barakkjánál. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az épület előtt tartotta megemlékezését az Élet Menete magyar szekciója, és az alig félórás műsor torokszorítóan alakult. A néhány száz magyar zarándok előtti bevezető után Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete lépett mikrofonhoz. A ránézésre sziklakemény, ötven körüli asszony mondandóját remegő hangon azzal kezdte, hogy idegességében nehéz szavakat találnia. Életében először jár ugyanis azon a helyen, ahol elvesztette a szüleit. Az érthetően rövid beszédet követte Hajdú István színművész, aki Radnóti Miklós Töredék című versét szavalta el. Ami ugye így kezdődik: „Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra..." Ezután Szekeres Imre lépett a mikrofonhoz, s nem tagadom, kissé sajnáltam, mondván, ilyen szituációban – vágni lehetett a csöndet, kézzel fogható volt a fájdalom – lehetetlen figyelemre méltó mondatokkal előrukkolni, pláne egy politikusnak. Tévedtem. A miniszter néhány mondat után elővett egy papírt, és fölolvasta szülővárosa, Jászapáti auschwitzi áldozatait. A döbbenetes lista 178 névből állt, és több percen át visszhangzott a hangszórókból.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a barakkokat is felkereste Auschwitz-Birkenauban.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter a barakkokat is felkereste Auschwitz-Birkenauban.

A rendkívüli, igazán méltóságteljes protokoll után a különböző, 53 országból érkező tömeg összeállt, és – a zsidó hagyományoknak megfelelően – a sofár (leginkább talán a vadászkürtre emlékeztető hangszer) hangjaira elindult Birkenau felé az Élet Menete.

Az Élet Menete

A három kilométeres séta neve is sokatmondó. Hiszen méltán hívhatnánk a Halál útjának azt a szakaszt, melyet Auschwitzból a birkenaui krematóriumokig több millióan végigjártak. A név- és ötletadó floridai szervezet azonban éppen ezt a gondolatot fordította meg, és érte el mára, a huszadik évfordulóra azt, hogy a több mint tízezres tömeg javarészt vidám, életerős, boldog fiatalokból állt. Fekete színt szinte sehol sem láthattunk, kék egyendzsekiben hirdették az Élet Menetét.
Igaz, a sor nehezen indult meg, mivel csaknem egyórás késéssel érkezett az élre a legfontosabbnak tartott ember, Gabi Ashkenazi. Az izraeli vezérkari főnököt honfitársai részéről túláradó szeretet és ennél is nagyobb biztonsági intézkedéssorozat fogadta. Hiába, arrafelé a hadsereg első emberének lenni mást jelent, mint mondjuk az EU tagállamaiban vagy mifelénk. Más kérdés, hogy a semleges tudósítót ez is elgondolkodtatta...

Megemlékezők a lengyelországi Birkenau haláltáborban: az Élet Menete rendezvényre 53 országból több mint tízezer résztvevő érkezett. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Megemlékezők a lengyelországi Birkenau haláltáborban: az Élet Menete rendezvényre 53 országból több mint tízezer résztvevő érkezett. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A legnagyobb érdeklődés mégsem őt kísérte. Történt, hogy magas rangú társaságomnak köszönhetően viszonylag elöl lépkedhettem a tömegben, amikor feltűnt mellettem egy ismerős arc. Nem hittem a szememnek, ezért megszólítottam: „Avram?" És mivel rám nézett, tudtam, hogy nem tévedtem. Karnyújtásnyira állt tőlem Avram Grant, a Chelsea futballcsapatának edzője, aki tizennégy órával korábban Londonban jutott be együttesével a Bajnokok Ligája-döntőjébe. A lehetőségtől megszeppenve félszegen gratuláltam, sok sikert kívántam a fináléhoz, amit megköszönt, majd arrébb állt. Néhány perccel később persze más is felismerte, és egyszer csak a harmadik sort kezdte filmezni és fotózni a népes médiasereg.

Pontosabban a harmadik sorban Avram Grantot. Akit hamar ki is emeltek a tömegből, elvégre nem sokkal később Gabi Ashkenazival ölelkezett össze.

A séta fegyelmezetten, rendben, de nem csöndben, fájdalommal telve zajlott. Mindenki beszélgetett, sokkal inkább mosolyt, mintsem könnycseppeket lehetett felfedezni a résztvevők arcán, valóban az Élet Menetében lépkedtünk. Még akkor is, amikor elértük a hatalmas mezőn fekvő birkenaui haláltábort, a világ legnagyobb magyar temetőjét.

Egy olyan temetőt, melyben hatmillióan nyugszanak, és egyetlen koporsó, egyetlen szál virág sincs a tiszteletükre.

Never again.

Olvasóink írták

  • 9. mirage 2008. november 19. 23:25
    „Sziasztok. Már kétszer voltam Auschwitz-ban és Birkenau-ban. Mind a kétszer megrázó volt. Nyomasztó, hogy azon a földön, amin sétáltunk, azokban a barakokkban amikben voltunk emberek százezrei éltek és haltak meg naponta. A világ talán egyik legszörnyűbb tettei közé tartozik amit akkor tettek azok az emberek. Ezt sohasem szabad elfelejteni!!! Ha mégis akkor a történelem megismétli önmagát. Nem érdemeltek ilyen sorsot. Bár igaz, hogy az akkori németek, vagyis a nácik műve volt az egész, különös kegyetlenség és brutalitás mellyel azokat az embereket elpusztították, ez nem megbocsájtható!!! De kérdezem én, hogy ha ennyit foglalkozunk ezzel, akkor az akkori, a katonaságba kényszerből belépő, náci elveket nem valló, a behívóparancsnak engedelmeskedő majd a fronton egy halott ügyért eleső, egy értelmetlen háborúban harcoló olyan katonákra akik emberségesek voltak, miért nem emlékezik senki? Nekik miért nem jár egy nap az évből, amikor mindenki elgondolkodok azon, hogy nem volt minden katona náci elvet valló gyilkokló gép, és votl igenis olyan katona, és nem is egy, aki azért halt meg mert szorult belé egy cseppnyi emberség és szánalom? Rájuk miért nem emlékezük? Hiszen ha ezt nézzük ők is az akkori rendszer áldozatai, csak nem ellenük irányult a tömeges elpusztítás, mégis százezrek- milliók haltak meg. Választaniuk kellett. Vagy a katonaság és a háború, amiből kicsi eséllyel ugyan de talán élve kijöhetnek, vagy a megtorlás mert nem hajlandók harcolni, nem hajlandók az életüket adni egy hisztérikus elmebeteg által elképzelt harmadik birodalom létrehozásáért? Ezek az emberek is ugyanolyan áldozatok mint akiket tudatosan pusztítottak milliószámra. Csak éppen róluk senki egy szót sem szól! Független a nemzetiségétől. Legyen német, orosz vagy éppen magyar. Nekik is jár a tisztelet! Szerintem ezen érdemes elgondolkodni. Ha csak egy percet szántok az álltalam leírtakon történő elgondolkodásra, talán láttok benne valóságot. Üdv mindenkinek: Mirage”
  • 8. Gottschick Magdolna 2008. augusztus 16. 15:29
    „Jó napot mindenkinek!! Én egy 21 éves lány vagyok Mezőberényből .
    Nem rég a barátommal Lengyelországba nyaraltunk pontosabban Zakopane-ban .Gyönyörű volt minden a táj a hangulat!! A barátom nagyon szereti a történelmet és ezért el látogattunk Auschwitz-be!! Az egész hely megrázó volt szinte féltem bemenni a barakkokba, szörnyű volt a látvány és beleéreztem magam az akkori emberek helyzetébe. Az emberek csak néztek hogy miért folyik a szememből a könny nagyon megrázott a látvány!! Sokáig álmodtam is róla!! Csak az tudja átérezni a dolgokat aki ott volt!! Ezt az élményt muszáj valahova leírnom ezért írtam most ide!! Üdv:G.Manó”
  • 7. Putyilov 2008. május 03. 18:37
    „Továbbá nézzük meg,mit is csinálnak most a palesztin övezetben.
    A DEMILITARIZÁLT övezetben lövi ki az izraeli tank a forgatócsoportot,békeaktivistákat gázolnak le buldózerrel,amikor az tiltakozik,hogy a közelben élő egyetlen orvos házát akarják porig rombolni,izraeli mesterlövész lő fejbe angol békeaktivistát,aki egy kislányt menekít ki a romos épületből.
    Ezeknek kellene fejet hajtani?
    A világ legnagyobb agresszorai.
    Már azt terjesztik,hogy a középkori inkvizíció alatt is elégettek 6millió zsidót.
    Úgy látszik,hogy ez a 6millió egy bűvös szám.
    Holott akkor az egy ország lakossága volt(nem is kicsié).
    Nem értik,miért terjed ismét az antiszemitizmus. Megmondom én. Ők gerjesztik.
    Nem tagadom a holocaust-ot,rengeteg ember meghalt,erre nincs mentség,de a hazudozásaikból már elegem van.”
  • 6. Sanyipéterottó 2008. május 03. 14:09
    „Köszi Putyilov, és igazad van. A zsidóknak csak a pénz kell, és ennyi. Még most is fizetjük a holokauszt kártérítéseket, mi, akiknek semmi köze nincs ahhoz, hogy ott mi történt.”
  • 5. Putyilov 2008. május 03. 12:30
    „A második világháború után a győztes hatalmak propagandája azt harsogta, hogy a német koncentrációs táborokban elgázosították a zsidókat. Rengeteg képet tettek közzé, amelyeken hullahegyek voltak láthatók - amiből persze sem az nem derült ki, hogyan haltak meg, sem pedig az, kik is voltak valójában az áldozatok. 1975-ben azonban maga Simon Wiesenthal, a Los Angeles-i holomúzeum igazgatója ismerte be Könyvek és írók című művében: "A németországi koncentrációs táborokban nem volt elgázosítás".

    Erről a beismerésről azonban elfelejtették tájékoztatni a közvéleményt.

    Ha a németek valamiről híresek, akkor alapos bürokráciájukról mindenképpen. A második világháború után 1100 tonna iratanyagot koboztak el tőlük a győztesek. Ennek az irdatlan irathalomnak az átböngészése után sem akadtak egyetlen dokumentumra sem, amely a zsidók tömeges kivégzését rendelte volna el! Colin Cross "hivatalos" brit történész Hitler-életrajzában ki is mondja: "Nincs egyetlen Hitler által aláírt rendelet vagy parancs, amely az európai zsidók tömeges megsemmisítésére vonatkozna". A fennmaradt iratok között nagy számban vannak persze olyanok, amelyek a zsidókérdés végső megoldásának módjait boncolgatják: végső megoldás alatt azonban a zsidók kitelepítését értik! Különböző tervek születtek ezzel kapcsolatban , a legtöbb Madagaszkár szigetére helyezte volna a hébereket. Ez sem valami szép dolog, ismerjük el, de semmi esetre sem a legyilkolásukról szólnak ezek az iratok.

    További kérdés még, miként történt az állítólagos elgázosítás. Auschwitzban nem találtak tömegsírokat. Ha négy millió áldozat tetemét égették el a krematóriumokban, akkor 15 ezer tonna hamunak kellett volna keletkeznie! Ehhez a művelethez hatalmas mennyiségű fűtőanyagra is szükség lett volna, de nincs nyoma annak, hogy ilyen mennyiségben érkezett volna szén vagy akár fa a táborba. Kezdetben egyébként arról beszéltek, hogy a nácik gőzzel gyilkolták le az áldozataikat. Később arról is szó volt, hogy teherautók kipufogócsövéből szén-monoxidot vezettek be az épületekbe, ahol a zsidók tartózkodtak. Majd ezután álltak elő a Zyklon-B-vel, amit eredetileg a tetvek kiirtására használtak(mivel rovarirtó). Persze itt is felmerül a kérdés, nem lett volna sokkal hatékonyabb a sarin vagy a tabun nevű ideggázok használata? Ezekből hatalmas készletei voltak a német hadseregnek.

    özismert, habár a tömegtájékoztatás mélyen hallgat Fred Leuchter vizsgálatairól, aki 1988-ban Auschwitzban megvizsgálta azokat az épületeket, ahol az elgázosítások állítólag folytak. A falakban semmiféle nyomát nem találta a Zyklon B-nek. Holott amennyiben két éven át tényleg használták ezt a gázt, akkor annak maradványai évszázadokig kimutathatók kell hogy legyenek az épületek falaiban. Leuchter szerint egyébként ha a birkenaui gázkamra "teljes kapacitással üzemelt volna", akkor legfeljebb 105 688 embert lehetett volna ott a leírt módokon elgázosítani. Ezzel szemben a nürnbergi per határozatában ezt olvassuk: "1 765 000 zsidót gázosítottak el Birkenauban 1942 áprilisa és 1944 áprilisa között".
    Leuchter végső ítélete: "Egyértelmű bizonyítékokkal álltunk elő arra vonatkozólag, hogy a németek nem működtettek gázkamrákat kivégzés céljából a koncentrációs táborokban. Az igazság az, hogy a holocaust-story egész egyszerűen nem igaz."


    Fred Leuchterről bővebben:
    http://hu.metapedia.org/wiki/Fred_Leuchter

    barátod google,ugye? Nekem is barátom ám.
    Vki tisztázhatná már a dolgot,csak úgy látom,vkik nem hagyják.
    Lehet ,hogy nagy bukta lenne és minden érintett állam követelhetné vissza a kifizetett kártérítéseket?”
  • 4. Sanyipéterottó 2008. május 03. 12:12
    „Igen, az interneten azt írnak, amit akarnak, és amit be akarnak mesélni neked... A tényleges szám meg nem derűlhet ki, mert akkor nem kapnának annyi holokauszt kárpótlást. Az egész országot ők irányítják, majd valamikor csak kinyílik az emberek szeme.”
  • 3. győri_man 2008. május 03. 12:12
    „baromira unom ezt a holokauszt sztorit, a történelem folyamán népek ezrei tűntek el nyomtalanul, milliókat öltek meg sok-sok háborúban, és mindig ezt a zsidó-cigány témát emlegetik...minket ez már rohadtul nem érint...le kéne zárni és kész, a többit meg úgyis mindenki megtanulja történelemórán...”
  • 2. luigi700 2008. május 03. 11:30
    „Nagyon alultájékozott vagy, javaslatom, nézz körül a neten hidd el meg fogsz lepődni, hogy nem csak pornót találsz. üdv, barátod Google”
  • 1. Sanyipéterottó 2008. május 03. 10:03
    „Auschwitz-ben a hivatalos források szerint 1 millió embernél is kevesebb halt meg, továbbá az akkori magyarországi zsidóság számát is körülbelűl 400-450 ezerre lehet tenni. Más források alapján az összes megsemmisítő táborban összesen halt meg 6 millió ember(ez is hatalmas túlzás); most meg megtudom, hogy csak 2 haláltáborban haltak meg ennyien. Érdekes dolog ez...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Okos elsőszülöttek

Az elsőszülöttek sokkal intelligensebbek, mint a sorban utánuk jövő testvéreik – állítják a… Tovább olvasom