Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

Talán halálom után is szeretni fognak

Faludy György a költészet napján a helyiek meghívására Dunakilitire látogatott, itt tartott egy történelmi múltidézőt.

A kilencvenöt éves Faludy György maga az élő történelem. Állítása szerint a nehéz időkben a versírás mentette meg az életét. A letartóztatástól tartva kétszer emigrált, ám mindig hazatért, hisz csak Magyarországon érzi otthon magát. „Néha már annyira tisztességes voltam, hogy az már  idehaza nevetségesnek tűnt" – mondja.

Faludy György a költészet napján a helyiek meghívására Dunakilitire látogatott, itt tartott egy történelmi múltidézőt. Beszélt életéről, költőtársairól, meghurcoltatásairól, emigrációiról és hazatéréseiről.

– Kérem, meséljen József Attilával való kapcsolatáról.

– 1942-ben, amikor Magyarország vészesen haladt a nácizmus felé, amikor a nyilasok fenyegették az embereket, akkor szerette meg az ország József Attilát, aki minden szempontból baloldali költő volt. Akárhogy töri az ember a fejét, nem értheti: hogy lehet, hogy egy nyilassá váló ország Attilát imádja. Amikor eltemettük Balatonszárszón 1938 decemberében, akkor arra gondoltunk: szerencsés esetben 15 év múlva a magyarság kezdi majd megismerni verseit. Temetésén tizenhét magyar költő – köztük Hatvany Lajos, Ignotus Pál – jelent meg, s a falu: ott álltak a koporsó másik oldalán. Ők azonban nem a költőhöz jöttek el, hanem az őrülthöz, a bolondhoz, aki kiment, s nekiment a vasútnak. A koporsó mindkét oldalán két csendőr állt, és a csendőrparancsnok valahol hátulról figyelt, hogy rendet teremtsenek, ne tudjunk közeledni egymáshoz. Horváth Béla katolikus költő verset mondott: ezután a hadnagy utasította a két csendőrt, hogy „vasalják meg őt". Láncra feszítették, s bevitték a helyi csendőrőrsre. A helyi szociáldemokrata párt elnöke, Mónus Illés azt mondta: „Ne félj, telefonálok Fehérvárról a Belügyminisztériumba." A hadnagy az őrszobán olvasni kezdett, ám egy fél óra múlva megcsörrent a telefon. Átment a szomszéd szobába, hogy Béla ne hallja, mit beszél: azt az utasítást kapta, hogy engedje rögtön szabadon a költőt. Erre a hadnagy hazament, feleségével vacsorát főzetett, bement a költőhöz: levették róla a bilincset, a hadnagy lakására vitte, s enni adott neki. A Horthy-rendszer ilyen volt: megláncolta az embert, ám ha a minisztériumból telefonáltak, akkor rögtön szabadon engedték és elkényeztették a rabot.
 
Keményebb a szíve, mint a tehervonat kereke

József Attila ebben a kemény világban élt, ám nehéz ember is volt. Olyan, aki szeretett vitatkozni, beszélgetni az emberrel, de vitatkozva. Babits Mihállyal azonban nem békélt meg: ott álltam a Vörösmarty téren a szobor előtt este és vitatkoztam vele. Próbáltam Attilának megmagyarázni, hogy lehet Babitsot nem szeretni (én sem szerettem), de azt, hogy rossz költő, nem lehet rá mondani: rengeteg jó verset írt, s irodalomtudósnak is kiválónak tartom. Követett el hibákat: azt mondtam József Attilának, hogy „ne haragudj rá olyan nagyon". Erre ő rendkívül mérgesen rossz költőnek nevezte. Később azonban visszavonta ezen nézeteit, ám én mindig éreztem a haragját. Attila temetése kapcsán én is írtam egy verset, amit nem ott olvastam fel. Ebben az állt: „S nem volt keményebb a tehervonat kereke Babits Mihály szívénél." Azt gondoltam, bosszút állok Babitson. Amikor aztán az első emigrációból 1946 elején hazajöttem, akkor Babits felesége azt mondta: férje még a halálos ágyán is megkérdezte, hogy az ő szíve vasból van-e. Szóval ő is bosszút állt rajtam: elszégyelltem magam, hogy ennyire megbántottam az ország egyik nagy költőjét.
 
– Miért jött haza 1946-ban?

– Tudtam, hogy egy szétrombolt országba jövök, ám én magyar költő vagyok, nem amerikai polgár. Ide tartozom, sehol nem érzem azt, hogy a helyemen vagyok, csak idehaza. Azért mentem ki 1939 elején Párizsba, mert a lapok, amelyeknek dolgoztam – Szép Szó, Magyar Hírlap –, megszűntek. A Népszavát is gátolták, úgyhogy a verseim fehér foltokkal jöttek, mert akkoriban a cenzor le tudta tiltani a közlést. Pedig szerettek fiatalok és öregek itthon: a témáim is mindig magyarok. Nehezen tudok egy angol szöveget megírni. Itt éltem, ismerem az életet: itt tudom azt, hogy egy magyar halász, ha reggel borotválkozik, mit gondol. 1989-ben is hazajöttem: addig nem lehetett, mert én a kommunistákkal nem voltam jó viszonyban. Egyszerűen nem tűrtek meg. Kénytelen voltam kimenni, hogy élve maradjak: különösen 1956 után. Kádár engem nem tűrt volna: igaz, én sem tűrtem őt. Szerencsém volt, hogy haza tudtam jönni, hogy ilyen öregen is élve maradtam. Természetes volt, hogy ha az emigráció oka megszűnik, akkor hazajövök.
 
Andrássy út 60.

Mit gondolt akkor, mikor Rajkánál megpillantotta a magyar határt?

– Dollár nélkül jöttem haza. Átváltottam pengőre már Amerikában, azért, hogy a magyar gazdaságot meg ne bántsam. A piaci kofák dollárokat forgattak itthon, s nekem, aki tengerentúlról jött, nem volt valutám. Ragaszkodtam ahhoz, hogy tisztességes maradjak: de úgy voltam tisztességes, hogy a magyarok számára az akkoriban már nevetséges volt. Rajkánál belépve az országba hittünk abban, hogy egy jobb és szebb Magyarország születik, s ami volt, nem jön vissza többé. Erre mi történt: két és fél évvel később Rákosi Mátyás volt az ura hazánknak. Jellemző budapesti kép volt akkor, hogy este jött egy villamos egy vezetővel, két kalauzzal és egy utassal. Az öröm, a szórakozás valahogy eltűnt. A Nemzeti Színházban szovjet színdarabokra gyári munkásokat vittek ingyen, akik az első felvonás után hazamentek. Az akkori életet az ember megátkozta, s irigyelte azokat, akiknek sikerült kiszökniük.

– Megjárta a recski börtönt is...

– A letartóztatásomnak nem volt komoly oka. De hát mit tehetett az ember egy rendszer ellen, amelyiknek a kémei ott voltak a nép között? A Népszavától elküldtek a Karlovy Vary-i filmfesztiválra: a szerkesztő azt mondta, nem baj, ha nem írok egy sort se, pihenjek egy kicsit Csehszlovákiában. A határon aztán letartóztattak, s elvittek az Andrássy út 60.-ba. Az ottani kép rettenetes volt: egy nagy szobában tizenöten voltak és az ávósok. Ketten összekötözve feküdtek a földön 2–3 napja, összevizelték magukat: nem törődtek velük. A többiek közül a legtöbben széken, a fallal szemben ültek. Engem nem bántottak, elvették a texasi ezüstövemet, órámat, mindent, amim volt. Kértem volna cédulát róla, ám azt mondták: „Mit képzel maga?!" Ezután két hónapon keresztül kérdezgettek, ám a válaszok nem nagyon érdekelték őket. Azt kérdezték, nevezzem meg azokat az amerikaiakat, akik beszerveztek kémnek. Próbáltam nekik megmagyarázni, hogy egy amerikai katonát – aki akkor voltam – nem kérnek arra, hogy Magyarországon kémkedjen. A vád nem volt komoly: így én is megneveztem beszervezőmként Edgar Allan Poe-t. Az ávós feljegyezte a nevet, majd este lehívtak, s személyleírást kértek tőlem, hogy el tudják majd fogni, ha ez a XIX. századi költő idejön. Hát ezzel álltam szemben Magyarországon, egy kultúrországban: szégyelltem magam értük és miattuk. Ezután elküldtek Recskre.

Recsken megtanulták

– Mi tartotta ott életben?

– Az, hogy másokat is életben tartok. Reggel sorakozónál odajöttek a rabtársaim: „Gyuri, mondj valami jót. Nem baj, ha nem is igaz." Azt mondtam nekik, hogy „Sztálin meg fog dögleni, s mi szabadok leszünk". Hajnalban kivonultunk, a sárban fákat fűrészeltünk, állva ebédeltünk, köveken aludtunk, sokan a vizes csizmájukat sem tudták lehúzni éjszakára. Kezdtük azt érezni, hogy tönkremegyünk, elveszik az emberi méltóságunk. Így aztán előadásokat tartottunk: ki amihez értett. Volt, aki operákat fütyült, a másik matematikai előadásokat tartott, én 10–12 embernek költészetről, filozófiáról tartottam előadásokat. Csak a fogdában volt annyi nyugalom, hogy az ember írni tudott: papír és ceruza nélkül jött össze egy egész verseskötet. A baj az volt, hogy én tudtam a verseket egyedül, s ha meghalok ott – ami nagyon közel volt –, akkor a költemények is eltűnnek. Fél év után kijöttem a cellából, elmondtam rabtársaimnak ezeket, akik megtanulták.

Lejegyezte: Cséfalvay Attila

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A patkolt tojás szerencsét hoz

A tojás nemcsak az élet, hanem megannyi titkok tudója és rengetegféle díszítési motívum ihletője… Tovább olvasom