Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Szinetár Dóráéknál minden nap anyák napja

Szinetár Dóra, a bársonyos hangú musicalszínésznő már gyermekkora óta belopta magát a magyar közönség szívébe. Ma már fontosabb számára családja, mint a karrier, hisz, mint mondja, elért mindent, amit szeretett volna.
– Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra, amikor még nem volt gyakorló anyuka? Készült régóta az anyaságra?
– Nem mondhatnám. Nem voltam az a babázós kislány, igaz, volt egy szép hajas babám, ami még talán most is megvan, de annyi minden más érdekelt gyerekkoromban. Táncoltam, színházba jártam, barátkoztam, szóval egyáltalán nem az töltötte ki a gondolataimat, hogy milyen anya leszek. Igazából akkor merült fel bennem először a gondolat, amikor megismertem az első férjemet. Abból született a gondolat és az érzés, hogy gyereket akarok, hogy szerettem valakit és vele képzeltem el a családalapítást. Nem önmagában az anyaság izgatott, igaz, hogy akkor még nagyon fiatal, tizenkilenc éves voltam. Minden nő életében eljön az az időszak, amikor gyereket akar, de bennem akkor ez még nem fogalmazódott így meg.



– Mai szemmel nézve hogyan fogalmazná meg az anyaságot?
– Ez a legcsodálatosabb dolog a világon. A legjobb példa erre a színházzal kapcsolatban szokott felmerülni, amikor jön a kérdés, hogy az ember mikor megy vissza dolgozni. Mindig az jut erről eszembe, hogy a színházban mindig felmegy nélkülem is a függöny. Ha az ember nem ér rá, mert éppen gyereket szül, attól még az előadások mennek, itthon viszont megáll nélkülem az élet. Szakmailag el lehet érni mindent, sikeres is lehet, de igazán akkor érzi magát pótolhatatlannak, fontosnak az ember, amikor szülővé válik.

– A gyerek egyetlen mosolya is boldoggá tudja tenni a szülőket, de azért biztosan voltak olyan pillanatok, amiket soha nem fog elfelejteni.
– Persze, nagyon sok ilyen öröm ért, a nagyobbik fiam is elképesztően sok örömöt hozott nekem az elmúlt tizenkét évben. Büszke vagyok rá olyankor, amikor megnyeri a házi teniszkupát, vagy jó a bizonyítványa, vagy amikor látom, hogy milyen szépen úszik, de melyik szülő ne lenne büszke? Azt hiszem, akkor voltam eddig a legboldogabb a gyerekeimmel kapcsolatban, amikor Zorkával először merészkedtem el itthonról kocsival, hogy Marcit elhozzuk a teniszedzésről, és közben valakivel beszéltem telefonon, akinek mondtam, hogy most már leteszem, mert el kell indulnom a gyerekeimmel. Amikor kimondtam azt a szót, hogy gyerekeim, valami nagyon jó érzés töltött el. Egészen különleges volt.

– Hogyan jönnek ki egymással, jó testvérek? Bár ebben a kérdésben igazából csak Marciról lehetne beszélni.
– Hát igen, mivel az egyikük öt hónapos, másikuk tizenkét éves, nem igazán lehet testvérségről beszélni, de tulajdonképpen a maguk módján igen, jó testvérek ők. Zorka akárhányszor meglátja Marcit, mindig nagyon vigyorog, Marci pedig végtelenül büszke a hugira, állandóan szeretgeti, puszilgatja, és amennyire tud, részt vesz a vele kapcsolatos teendőkben.

– Hogyan telik önöknél az anyák napja?
– Megmondom őszintén: sehogy. Nálunk nincs különösebb jelentősége a gyereknapnak vagy a nőnapnak sem, inkább az a fontos számunkra, hogy az év összes napján boldogok legyünk. Persze jelképesen én is szoktam venni édesanyámnak virágot május első vasárnapján is, de máskor is kap tőlem virágot. A gyermekeimnek is szoktam az év más napjain is játékot venni, vagy elvinni őket a játszótérre.

– A mai világban a legtöbb édesanya megkapja ezt a visszaigazolást a családjától és az élettől?
– Nekem nagyon jó dolgom van, és csak a saját nevemben beszélhetek. A családomtól és a környezetemtől, a kollégáimtól a színházban is olyan mérhetetlen támogatást, elismerést kaptam és kapok ezért a dologért, hogy akár már csak ezért is megérte volna gyermeket szülni. Amúgy meg nehéz dolog erről beszélni. Hosszasan el lehetne diskurálni arról, hogy a nőket hozták-e ilyen helyzetbe, vagy ők magukat, de eljutottunk odáig, hogy ma már nem elég anyának lenni. Sokan érzik úgy, hogy ha szülnek néhány gyereket, az nem elégíti ki a környezetük elvárását, de még a sajátjukat sem. Biztosan nekik is igazuk van. Én azért nem tudok általánosságban beszélni, mert nekem nagyon szerencsésen alakult az életem. Ha szabad ilyet mondani, már megvalósítottam önmagamat. Ha innentől kezdve „csak" gyerekeket szülnék, akkor is azt gondolnám, hogy már letettem annyit az asztalra, hogy efelett senki ne várjon el tőlem semmit. Van olyan barátnőm, akinek van diplomája ugyan de soha nem dolgozott, a gyerekeit neveli és teljes, boldog, kiegyensúlyozott életet él. Ehhez azt gondolom, nem a társadalmi elismertség kell, elég, ha az embernek van egy olyan társa, aki tiszteli és becsüli őt anyaként.

– El tudná képzelni az életét főállású anyaként?
– Most el, persze, de lehet, hogy lesz olyan pillanat, amikor azt fogom érezni, hogy hiányzik a munka, hiányzik a színház. Jelen pillanatban nem érzem ezt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anyák napja volt, van, lesz

Az anyák tiszteletére először a görögök rendeztek tavaszi ünnepet az ókorban. Tovább olvasom