Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Szerelmi vallomás Salzburgból

Negyedik éve már, hogy tesszük egymásnak a szépet. Ő nekem, én meg neki. Mindig a legszebb arcát mutatja, s én is kiöltözöm, ha hozzá indulok. Lassan eljött az ideje, hogy vallomást tegyek: azt hiszem, végleg beleszerettem Salzburgba.
A fesztiválok fesztiváljaként emlegetik, Japántól az USA-ig mindenki ismeri a Salzburgi Ünnepi Játékokat, az osztrák lapok mégis fanyalognak. A luxusfesztivál válságáról írnak, a vég kezdetéről, csupán azért, mert ünnepelt sztárjuk, Anna Netrebko visszamondta a vendégszereplést és rajta kívül néhányan hasonlóan cselekedtek. A feltételezések szerint az agyonfizetett sztárok még nagyobb gázsit szeretnének, mert ráéreztek, hogy Salzburgban van pénz. Mozart a világ egyik legjobb üzlete. Zenében, operában, fesztiválban, csokigolyóban. Mindenben.

Gyökeres fordulat

Előbb-utóbb azonban minden jó üzleten változtatni kell, mert a nép beleun Mozartba. A tavalyi jubileum után – születésének 250. évfordulója volt – idén gyökeres fordulatot vettek a játékok. Előkerült Csajkovszkij az Anyegin herceggel és előkerült Haydn az Armidával. Az utóbbi premierjére 330 eurós jeggyel (260 forintos árfolyammal számolva 85.800 forint) juthatok be, hát ezért is luxusfesztiváloznak az osztrákok. 330 euró kiadásán egy átlag salzburgi két hónapig gondolkodik. Én csak azért nem, mert a rendezvény egyik szponzorának, az ingolstadti Audi AG-nak és magyar leányvállalatának, a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nek a vendége lehetek néhány magyar újságíró társaságában.
Több okból is szeretem az operabemutató helyszínét, a Felsenreitschulét. Egyrészt pazar létesítmény, amelynek előcsarnokában a látogatók beavatnak a legújabb női divatba, érezhetem a parfümkreációk kavalkádját, s amióta ide járok, kezdem felismerni a kék opált, jobbára női gyűrűk és nyakláncok díszítőköveként. Szeretem azért az operát is, még akkor is, ha olaszul éneklik, s egy kivetítőn németül vagy angolul olvasható a szöveg.

Eszterháza helyesen

Ez az Armida pedig különösen a szívemhez nőt. Nem csak azért, mert hálás témát, a férfi és nő örök konfliktusát dolgozza fel, ami ideális esetben szerelembe torkollik, más esetben pedig éppen szakítással végződik. Happy endre nem lehet operát írni, így nem nehéz kitalálni, hogy az Armida egy boldogtalan szerelem története. De a szívemhez nőtt azért is, mivel magyar szála is van a történetnek. Annyiban legalábbis, hogy az Armidát először Eszterházán mutatták be. Azt pedig külön jó érzéssel nyugtázom, hogy az osztrákok az Armida műsorfüzetében Eszterháza nevét hibátlanul írták le, annak ellenére is, hogy a német nyelvben, illetve az osztrák nyelvben – az osztrákok büszkék arra, hogy nem németül, hanem osztrákul beszélnek – nincs sem sz betű, sem pedig á. Az Armida rendezője, Christof Loy és karmestere, Ivor Bolton is szóba hozta Eszterházát, s csodálkozva nyilatkoztak arról, hogy lehetett az Armidát bemutatni Haydn korában Eszterházán, amikor hatalmas színpadot, népes statisztériát és költséges jelmezeket igényel.
– Az Armida a legjobb helyen a Felsenreitschule színpadán van – nyilatkozta Bolton, a mindig mosolygós, pap kinézetű elegáns angol, aki 2004 óta a Mozarteum zenekarának vezetője.

A természet vonzásában

Ingolstadti barátaink jóvoltából a salzburgi kiruccanás ezúttal sem csak operáról szólt. Hol távolból, hol pedig a kerek erdő mélyéről szemlélhettük, az istenek kegyesek voltak a tartományhoz, mert természeti paradicsomok sokaságával ajándékozták meg. Ebben a paradicsomban életemben először kipróbálhattam a nordic walkingot. Ez az a természetjárás, amit két bottal a kezükben végeznek az emberek. Finnországból indult el hódító útjára, Ausztriában szinte nemzeti sport, s pár száz méter megtétele után kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy ezt is meg kell tanulni, nem úgy van az, hogy az ember csak böködi a bot végét a földbe. Árgus szemmel figyelem a túraútvonalat, hogy legalább néhány szétszórt szemétdarabot találjak, de errefelé vagy nem szemetelnek az emberek, vagy pedig rögtön össze is szedi valaki. Furcsa az is, hogy az ismeretlen túrázók anélkül is üdvözlik egymást, hogy tudnák, ki halad el mellettük.

A túra kerékpár nyergében zárul. Az opera a lelket, a bicikli a testet erősíti. S itt van Salzburgban immár harmadik éve az osztrák extrém hegymászó, Thomas Bubendorfer, aki arról próbál meggyőzni, hogy a hegymászásnál nincs szebb dolog az életben, s háromévi kitartó munkával én is képes lennék megmászni a Mount Everestet. Furcsa, hogy ő jobban hisz bennem, mint én magamban.

Ahogy szerelmi vallomás közben az imádott hölgy egyetlen testrészét sem illik kihagyni a sorból, úgy én sem kerülhetem meg a salzburgi éttermeket. Tavaly ódát írtam a Carpe Diemről, ahol fagyitölcsérben szolgálták fel a fogásokat. Tavalyelőtt a Hangar 7-ről, a salzburgi repülőtér különlegességéről, ahol az étterem alatt parkolnak a tulajdonos, a salzburgi milliárdos Mateschitz magángépei. Az idén az M32-t kell méltatnom. Étterem a szerzeteshegy tetején. Erkélyéről kilátás a városra, az éjszakai fényben úszó Salzburg panorámájára. A vár, a dóm, Mozart szülőháza, a Salzach folyó megannyi régi ismerős, mindig új arccal.
Amikor az Armidában Rinaldo elhagyta szerelmét, s visszatért a katolikusok táborába, sokáig nem találta a helyét. Szenvedett a nő, Armida hiányától. Valami hasonló érzés munkálkodik bennem is, amikor a harmadik nap végén feltűnik az áthúzott Salzburg tábla, s az egyhangú autópályán Magyarország felé vesszük az irányt. Salzburg egy ilyen város. Tud hiányozni. Legalábbis annak, akit az idén is levett a lábáról.
Salzburg, 2007. augusztus

Koloszár Tamás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Királyi négyes az apátságban

Közismert történelmi tény, hogy Szent István egyetlen ránk maradt írásos emléke a Pannonhalmi alapítólevél. Azt viszont kevesen tudják, hogy első királyunk többször is járt Imre fiával az apátságban, s utána további három magyar uralkodó is tiszteletét tette Pannonhalmán 1301-ig. Ezeket a királyi látogatásokat idéztük meg Bánhegyi Miksa atya segítségével. Tovább olvasom