Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

Az énekes-zenész verset ír, fest és zenét szerez, és az exhibicionizmus nem vele született: tanulta. Úgy véli, sikerük titka a befektetett energia, a minőségi zene és az eredetiség. A sikert drognak tartja: a kezeléséhez tapasztalat kell, mielőtt a mély vízbe dobnak.

– Első szólólemeze Anonymus címmel jelent meg, a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Dózsa című táncjátékban az énekmondó szerepét játszotta – amellett, hogy szöveget és zenét szerzett a darabhoz. Jól sejtjük, hogy vonzza önt a krónikás szerepkör?

– A Dózsában egyszerűen ezt a szerepet osztották rám. Az Anonymus viszont arról kapta a címét, hogyha az ember húsz-harminc-negyven évig a színpadon áll, ezreknek énekel és ír is, az krónikássá válik, mert rögzíti azt a kort a saját szemén keresztül, amelyben él és alkot. Mi, akik tegnap írtunk, ma írunk és holnap fogunk írni, ebből a szempontból mind krónikások vagyunk.

Fotó: Veréb Simon

– Hétéves kora óta ír verset, fest, zenét szerez a Ghymesnek, színdaraboknak, filmeknek. Ezek mind kellenek a kiteljesedéshez, vagy ˝csak˝ jönnek az ötletek a Ghymes mellett, amelyeket meg is valósít?

– Nem kellenek hozzá – ha valami érdekel, nekifogok és csinálom. Ezek a dolgok engem érdekelnek, és volt bátorságom előállni velük.

– Mekkora bátorság kell ehhez?

– Ha eleve bátorságra születtél, nincs gond. Az a valaki exhibicionista feláll négyévesen az asztalra, és nem lehet lezavarni. Én nem ez a típus vagyok, én ezt tanultam. Kicsit nehezen ment, de meg lehet ezt is tanulni: verset sokáig az asztalfióknak írni, aztán adandó alkalommal elővenni, és ha tetszik öt-tíz, netán száz embernek, netán ezreknek, akkor lehet folytatni, sokáig.

– A Ghymessel 1983 óta játszanak. Ön szerint minek köszönhető a töretlen siker? A sajátos hangzásvilágnak?

– Izgalmas kérdés, ahogy haladunk előre a korral, annál izgalmasabb. Megmagyarázni nem lehet, de ha nagyon sokáig, sok-sok energiával minőségi zenét játszik valaki, akkor szerintem előbb-utóbb sikere lesz. Arra figyelek, hogy az energia megmaradjon és autentikusak maradjunk. A legeredetibb az, aki magát adja.

– Manapság gyakran tolnak előtérbe fiatal sztárokat, akiket aztán elfelejtenek. Náluk is az autentikus zene hiányzik?

– Itt arról van szó, hogy sztárokat gyártanak. Nem szándékosan dobják el őket, egész egyszerűen jönnek az újak. Futószalagon, mert ez egy gyár, kell a hely a következőknek. Ilyenkor lecserélik őket, és sokszor előfordul, hogy 18–19 éves emberek ott állnak az utcán kiégve, és azt hiszik, vége az életüknek. Természetesen van erre egy iskola, amit esetleg tíz-tizenöt évig kell járni, és akkor kisebb a veszély, hogy a gyönge, finom, fiatal személyiség elég és tönkremegy egy pillanat alatt. Edződik. Akit egyből bedobnak a mély vízbe, annál borzasztó veszélyes a siker – éppen annyira, mint a sikertelenség. Látunk erre ezer példát. Nagyon sokan egyszerűen nem élik túl a nagy sikert. Belehalnak így vagy úgy, mert veszélyes. Ez egy drog.

A Ghymes zenéje népköltészet és megőrzendő hagyományok mellett olykor arculcsapásként ható mondanivaló és népzenei alapokon nyugvó, magával ragadó zene. Persze egyéni Ghymes-hangzásban.

– Amikor elkezdtek magyar népzenei alapú dalokat játszani a Felvidéken, nem akadályozták önöket a koncertezésben? Nem gondolt arra soha, hogy átköltözzön Magyarországra?

– Istenigazából nem figyeltünk oda, nem foglalkoztunk ezzel, mentünk előre. A szocializmusban persze akadályoztak: sokszor nem mehettünk oda, ahová hívtak... Máig akadályozva vagyunk, de lehet, hogy ez erősített minket. Sokan megkérdezik, nem akarunk-e átköltözni, de nekem soha nem jutott eszembe. Nekem Felvidéken van a hazám, ott ismerik a rokonaimat, tudják, hol születtem, és ha végigmegyek a szülőfalumon, Királyréven, nem azért köszönnek, mert zenész vagyok, hanem mert valakinek a fia vagyok. Ismerem ott a házakat, ismerem a falvakat, a városokat. Ha ezt abban az értelemben vesszük, hogy ott van otthon az ember, ahol szeretik, akkor könnyedén meg tudom jelölni hazámnak az egész Kárpát-medencét, mert hatalmas szeretetet kapok. Sokszor koncertezünk Erdélyben is. Ahol értik is, nem csak érzik, amit éneklünk, az a hazám.

– 1999-ben oktatási segédanyaggá nyilvánította a minisztérium a Bennünk van a kutyavér című Ghymes-albumot; máig adnak gyermek- és felnőttműsorokat egyaránt. Mit gondol, milyen hatással van a gyermekekre, ha kapcsolatba kerülnek olyan zenével, amelyben a magyar népzene jelentős szerepet játszik? Kíváncsibbak lesznek a múltjukra?

– Mindenféle akcióra van reakció. A gyermeket onnantól kezdve, hogy ˝fölébred˝, érik hangulatok, zenék, ma már talán túl sok is. Mert már szemétnek, zajnak, háttérnek is használjuk a zenét – régen nagyobb becsben tartották a muzsikát, mint manapság. Biztos, hogy hatással van rájuk, de felmérések erről nem készültek. Mi nyilvánvalóan azért csináljuk ezeket a műsorokat, tudatosan, hogy legyen rájuk hatással. Hadd ismerjék meg más zenék mellett a saját muzsikánkat is.


– A saját lánya már 18 éves. Ő is szereti ezt a muzsikát?

– Soha nem erőltettem, de meghallgatja. Szerintem még tetszik is neki helyenként, de ennyi, különösebben nem foglalkozik vele. Ő is hegedül, és sokféle zenét hallgat, a divatos muzsikákat elsősorban. Én pedig nem terrorizálom otthon, hogy hallgasd apádat, különben agyonütlek... Ilyen nincs. Lehet, hogy kevesebbszer is ˝kínálom meg˝ ezzel a zenével, mint kellene, mint ami normális, éppen ezért, mert nem akarom erőltetni.

– Mennyire más a Ghymessel dolgozni, a testvérével, mint amikor felkérik egy darab zeneszerzésére, ahogy ez a Dózsával is történt, és szólóban dolgozik?

– Ott egy élő zenekarral, élő szervezetekkel muzsikálunk együtt mi, élő szervezetek. Itt nincsenek körülöttem zenészek, ami teljesen más, de mindegyiknek megvan a maga varázsa és a maga nehézsége. Mindegyik nagyon érdekes.

– Mik a további tervek? Várható újabb Ghymes-lemez?

– Ősszel jön ki az új lemez, ami már szinte kész. Ahogy az Álombálomnál felhasználtuk a Benyovszky dallamait – ebben a darabban két éve a szegedi szabadtérin az egész zenekar játszott –, a zenei anyagnak most is erős része lesz a Dózsa anyaga.

Névjegy Szarka Tamás 1964-ben született Királyréven. 8 éves korában kezdett el hegedülni. A galántai magyar tannyelvű gimnáziumba járt, az iskolai kultúrcsoport zenekarában játszott népzenét. A nyitrai pedagógiai főiskola elvégzése után 2 évig alapiskolai tanító volt. 1983-ban alapították a Ghymest testvérével, Szarka Gyulával. A zenekarban énekel és játszik a következő hangszereken: hegedű, koboz, gitár, bőgő, ütősök, nagydob, tökcitera, szájbőgő. Első verseskötete 2000-ben jelent meg VÁVÁVÁ címmel. Fest is, egyik műve (Lucifer és Jézus) a kötet borítóján látható. Hegedűn közreműködött Hobo Csavargók tízparancsolata című lemezén, 2004 májusában jelent meg első szólólemeze Anonymus címmel. A Ghymes együttes zenélt a Szegedi Szabadtéri Játékok Benyovszky című, 2008-as táncelőadásában, Szarka Tamás volt a zeneszerzője és dalszövegírója az idei, Dózsa című táncjátéknak.