Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Sportemberek vagy gladiátorok?

A világ mai élsportjában világosan kimutatható, hogy egyes kimagasló sportteljesítmények bizonyos nemzetek sportolóihoz kötődnek. Czeizel Endre orvos genetikustól megkérdeztük: lehet-e, s ha van, akkor milyen a jelenség genetikai háttere? A professzor a fizikai képességek öröklődésének titkai mellett a génterápiás teljesítményfokozás veszélyei-
ről is szólt.

A pekingi olimpián szembeötlő módon mutatkozott meg, hogy bizonyos nemzetek egy-két sportágban nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. Vajon csak sportszakmai magyarázata van ennek vagy közrejátszik benne a genetika is? Ezért kérdeztük Czeizel Endre genetikustól:


– Átörökíthető DNS-sel a különleges sportteljesítményre való adottság?

– Az élővilágban a tulajdonságainkat testire és szellemire különítjük el. Minél ősibb egy tulajdonság – s ilyen a fizikai teljesítmény is –, annál jelentősebb a genetikai meghatározottsága. A sportteljesítményt befolyásolja, hogy valaki nőnek vagy férfinak született, magas-e vagy alacsony, testes-e vagy vékonydongájú. A testi adottságok eleve eldöntik, hogy valaki milyen sportra alkalmas. Nehéz elképzelni, hogy a kosárlabdában egy 150 centiméteres játékos sikeres legyen a kétméteresek között. A tornában azonban minél kisebb valaki, annál jobbak az esélyei. Ezért tiltották meg ebben a sportágban a nagyon fiatalok részvételét, mert ma már biztosan tudjuk, hogy a tehetséges tornászlányoknak növekedésgátló készítményt adtak – állítja Czeizel Endre.


– Magyarázható-e a genetikával, hogy például a hárommilliós Jamaica futói Pekingben hat aranyérmet szereztek?

– Szerintem háromszintű történelmi kiválogatódásnak köszönhető, hogy a százméteres síkfutás döntőjében az afroamerikaiak erőtől duzzadó, robbanékony sportolói alkotják az élmezőnyt. Őseik Afrikából kerültek mai hazájukba. A hajóút volt számukra az első próbatétel. Sokukat embertelen körülmények között szállították Amerikába, és közülük minden harmadik meghalt az utazás közben, tehát a gyengék már akkor kiválogatódtak. Az életben maradottakat rabszolgaként dolgoztatták, amelyben a fizikai erőnek megint meghatározó jelentősége volt. A harmadik ok kulturális jellegű: míg Európában inkább a szellemi produktumot értékelik, náluk a testi teljesítménynek van nagyobb becsülete. A hosszútávfutásban az afrikaiak jeleskednek, az etiópok, a kenyaiak és társaik, akik évezredek óta kietlen és oxigénben szegényebb környezetben élnek, ráadásul a közlekedési eszközök hiánya miatt mindig is rá voltak kényszerítve arra, hogy a futásban, gyaloglásban kiválogatódjanak. A külső hatások nem változtatják meg a géneket, de akiknek az adott földrajzi, történelmi viszonyok megkövetelte készségük jobbnak bizonyult, azoknak nagyobbak esélyeik voltak a túlélésre, így a gyereknemzésre, adottságaik továbbörökítésére.


– Netán azt is lehet tudni, hogy mely gének felelősek bizonyos sportteljesítményekért?

– A kutatók DNS-analízist végeztek a 100 méteres síkfutás olimpiai bajnokainál és maratoni világrekordereknél, s meg is találták az e teljesítményért felelős gént. Ma már majdnem a születés pillanatában meg lehetne mondani DNS-vizsgálat alapján, hogy potenciálisan melyik csecsemő esélyes arra, hogy felnövekedvén ezekben az olimpiai számokban kiugróan sikeres legyen.


– Ez döbbenetes előny a tehetségkutatásra áldozni tudó nemzetek számára.

– Azok a sportnemzetek, amelyek sokra vitték, mindig is odafigyeltek a versenyzők kiválogatására. A szerbek, akik nincsenek túl sokan, korábban kosárlabda-világbajnokok lettek. Amikor Belgrádban jártam, azt láttam, hogy az általános iskolában felmérik, kinek van jó labdaérzéke, s megnézik, magas növésűek-e a szülők, s kosárlabda-iskolába küldték az így kiválasztottakat. A hajdani NDK-ban pedig – igazi kommunista céltudatossággal – antropológiai tesztet készítettek az öt-hét évesekről, s minden gyereknek megmondták, mit kell sportolnia. Az edzőtáborokban kiválogatták azokat, akik genetikai adottságaikat fegyelmezetten, tökélyre vitt edzéssel kiaknázva biztosíthatták a sikert. S megtörtént, hogy a tizenhatmilliós NDK túlszárnyalta az olimpián az Egyesült Államokat vagy a Szovjetuniót. Csak aztán sajnos belépett a sport világába a dopping, amelyet az NDK-sok erőteljesen alkalmaztak – emlékeztetett a genetikus.


– Hovatovább felvetődik a kérdés: a kutatók, a vegyészek vagy a sportolók versengenek-e az olimpiákon?

– A mai sport – véleményem szerint – már gladiátorság, hiszen a versenyzők az életüket és az egészségüket áldozzák föl kivételes tehetségük kibontakoztatása érdekében. A következő olimpián már génteszt is lesz. Mivel már tudják, hogy a rövidtávfutás világrekordereinek milyen génjük van, s milyen a maratoni futónak, ezt egy vírusba oltva génterápiaként be lehet vinni a szervezetbe, amivel a sportoló teljesítménye valószínűleg hihetetlen mértékben fokozható. Ez egyrészt borzasztóan sportszerűtlen, mint általában a dopping, másrészt féltem azoknak a versenyzőknek az egészségét, akiket netán ilyesminek vetnek majd alá. A génterápiának az volt eddig a legfontosabb tanulsága, hogy ha megbontjuk a genetikai egyensúlyt, megbolondulnak a gének, elindulnak valami nagyon rossz irányba.


– Hogy lehetne elérni, hogy a gladiátorsággá vált sportban legalább a doppingellenőrzésnek legyen kellő elriasztó hatása?

– Nagy gond, hogy a szereket előállító tudomány mindig három-négy évvel előtte jár a doppingellenőrzésnek. Mindig ki tudnak találni olyasmit, ami még nem kimutatható. Ilyen volt az EPO, amivel az amerikai gyorsfutónő, Marion Jones bukott le, évekkel azután, hogy Sydneyben öt érmet zsebelt be. A doppingellenőrzésre átadott mintákat ma már évekig megőrzik, s ha később új anyagok jelenlétére is rá tudnak jönni, utólag is visszavonhatják az érmet.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rohan az idő

Koncz Zsuzsával szót váltván, hirtelen ugrott az agyamba, hogy életünk tényleg olyan, mint a… Tovább olvasom