Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Sorsdöntő 1956-os asszók Ausztráliában

Hámori Jenő két éve a Katrina hurrikán New Orleans-i pusztításáról nyilatkozott a Kisalföldnek. A győri származású olimpiai bajnok most 1956-os forradalmi és olimpiai emlékeit elevenítette fel lapunknak. Hámori Jenő nem csupán a kardvívócsapat kalandos utazásáról Melbourne-be, a magyar sportolók soha nem látott ’56-os népszerűségéről, de arról is őszintén beszélt, hogy miért döntött az amerikai emigráció mellett.

Hámori Jenő Győrben született 1933-ban, gyerekéveit a felvidéki Galántán töltötte. Családjával a második világháború végét követő hónapokban a csehszlovákiai kitelepítések folyamán tért vissza szülővárosába. A kardvívás alapjait Tusnádi Alfréd vívómestertől tanulta az akkoriban Győr-Szigetben működő Győri Vívó Klubban, s rövid időn belül elkápráztatta a vívóhagyományaira oly büszke országot. A bencés diák alig tizenöt évesen nyerte meg a ’48-as ifjúsági bajnokságot, s a sikeres érettségit követően nem lehetett kérdéses: irány a főváros és a válogatott. "1952-ben vettek fel a budapesti természettudományi egyetemre, ahol a kutatóvegyészeti szakon folytattam tanulmányaimat. Az egyetemi éveim jelentős részét mégis a vívóedzések töltötték ki, olyan legendás bajnokokkal készülhettem, mint Gerevich Aladár vagy Kárpáti Rudolf" – elevenítette fel emlékeit Hámori Jenő. A tét nem volt kicsi: az aranyhalmozó három muskétás (Gerevich, Kárpáti és Kovács) mellett három fiatal tehetség juthatott szóhoz az ’56-os melbourne-i olimpiára utazó válogatottban.

Kalandos úton a kenguruk földjére

Hámori hiába biztosította helyét a világverő alakulatban, korántsem tűnt biztosnak, hogy el is utazhat a magyar csapattal a kenguruk földjére.

"Tatán edzőtáboroztunk, az októberi forradalom puskaporos hangulata azonban hamar eljutott hozzánk is. Állandó bizonytalanságban készültünk az ötkarikás játékokra. Az egyik pillanatban még azt hallottuk, hogy útra kelhetünk, míg a következőben már attól zsongott a fülünk, hogy itthon kell maradnunk. Valamelyik este nem tudtam megállni, s fényképezőgéppel a nyakamban visszamentem Pestre. A mai napig nem felejtettem el a margitszigeti hídon parancsra váró szovjet tankok robusztus látványát. Mint ahogy azt sem, hogy az emberek milyen fegyelmezetten viselkedtek a vészterhes napokban. Rabló-fosztogató csőcselékről szóltak a hírek, miközben a saját szememmel láttam, hogy a szétlőtt üzletekben kosarakban gyűjtöttek pénzt a sortűzben elesettek hozzátartozóinak. De a pénzhez senki nem akart hozzányúlni" – emlékezett ’56 véres napjairól Hámori Jenő. Végül kalandos úton – Isztambulon és Szingapúron keresztül – csak eljutottak Gerevichék Ausztráliába.


Kezet fogtak a szovjetekkel is

"Próba szerencse alapon Prágába vonatoztunk. A csehszlová-
kok semmilyen incidensbe nem akartak belekeveredni miattunk, féltek a forradalom exportjától, egy céljuk volt csupán: mielőbb megszabadulni tőlünk. Gálánsan még a melbourne-i repülőjegyünk árát is kifizették. Nem emlékszem pontosan, melyik mérkőzésen kaptam szerepet Ausztráliában, s melyiken nem. Az biztos, hogy az amerikaiak ellen vívtam, s az is, hogy a lengyelek és a szovjetek ellen kiélezett küzdelem zajlott. Ha már a szovjeteknél tartunk: Benedek Gábor még Csehszlovákiában felvetette, hogyha a szovjetekkel hoz minket össze a sors a páston, akkor a vívás után ne fogjunk velük kezet. Erre Gerevich és Kárpáti egyszerre emelte fel a hangját a sportszerű viselkedés mellett, azt mondták: verjük meg nagyon a szovjeteket, de utána járjunk el a fair play szellemében. Minden túlzás nélkül állíthatom viszont, hogy az 1956-os melbourne-i olimpián Magyarország játszotta a főszerepet, igazi közönségkedvencekké váltunk. Bármerre jártunk a városban, utunkat mindenhol hangos taps, ováció kísérte. Lélekben azonban már életünk legfontosabb döntésére készültünk" – folytatta a győri származású olimpiai bajnok. Az elődöntőben össze is került a magyar válogatott a „nagy testvér" csapatával, ahol is 8:4-es vezetést követően végül 9:7-re győztek a szovjetek felett Gerevichék.


Életük döntésére készültek

A toronymagas favoritnak számító magyar kardvívó-válogatottat az ötkarikás játékokon sajátos módon nem az asszók foglalkoztatták mindenekelőtt, hanem hogy hazatérjenek-e a nagy seregszemle után, avagy válasszanak második hazát. "Bevallom őszintén, nem nagyon töprengtem, mert azt is számba vettem, hogyan tudom jobban segíteni a szüleimet. Elég egyértelműnek tűnt: ha külföldön kezdek el dolgozni, s küldök haza pénzt. Zsebemben a vegyészdiplomámmal neki mertem vágni életem új fejezetének, s ezt azóta sem bántam meg." Mi volt a legelfogadhatatlanabb a pártállami rendszerben? – vetettük fel Hámori Jenőnek. "Különösebben nem kell hangsúlyoznom, hogy a második világháborút követően óriási szegénységben élt az ország, s legfeljebb a szólamok szintjén lettünk szabadok. Leginkább mégis az bántott, amikor ifjúsági válogatottként nem engedtek Olaszországba utazni az ötvenes évek elején. Hiába számítottam korosztályom egyik legjobb vívójának, az induló autóbuszról szabályosan leszállítottak. S tudja miért? Mert összekevertek egy Hámori nevű névrokonommal, aki korábban cserkész volt, s később Svájcba disszidált" – mondta emigrálása okairól Melbourne aranyérmese. Arra a kérdésre, vajon idősebb vívóink mit szóltak a fiatalabbak amerikai terveihez, Hámori Jenő így felelt: "Nem kérdeztük Gerevichéket, s ők sem szóltak bele a mi dolgunkba. Ők családdal, gyerekkel más élethelyzetben voltak, mint mi."


Szerencsés otthonra találás

Harminchárman vágtak neki az ígéret földjének, Hámori Jenőt két hozzá hasonlóan huszonéves vívótársa, Keresztes Attila és Magay Dániel követte az Egyesült Államokba. "Óriási szerencsénk volt. Tekintettel, hogy a világsajtóban a magyar sportolók számítottak az első számú sztároknak a forradalom leverését követően, az akkoriban induló Sports Illustrated (a világ egyik meghatározó sportmagazinja napjainkban is – a szerk.) promóciós körútra szerződtetett bennünket. A hathetes turné során úgy ismertük meg az Egyesült Államokat, úgy szereztünk ismerősöket, hogy még fizetést is adtak érte. Hamarosan a feleségem követhetett Amerikába, miközben remek munkahelyre találtam Philadelphiában, ráadásul a főnökeim szorgalmazták a doktori tanulmányaim folytatását. Életem fő szenvedélyétől, a vívástól sem kellett megválnom: kétszer nyertem amerikai bajnokságot, s az 1964-es tokiói olimpiára is kijutottam, ahol csapatban Keresztes Attilával és Örley Szabolccsal hetedik helyezést szereztünk – folytatta élete történetét Hámori Jenő.
– Sportpályafutásom kellemetlen emléke viszont, hogy az ’58-as philadelphiai vívó-világbajnokságon a magyar válogatott visszalépett. A vezetők azzal indokolták a távolmaradást, hogy Magay és jómagam hivatalosan magyar állampolgárok vagyunk, tehát semmi keresnivalónk nincs amerikai színekben. Felesleges műbalhé volt az egész. Főleg annak tükrében, hogy félni már nem kellett tőlünk, rég nem vívtunk olyan formában, hogy a rendkívül iskolázott magyarokkal felvegyük a kesztyűt" – hallottuk végszóra a győri származású, 74 éves sportembertől.


Túlélte a Katrina hurrikánt is

Hámori Jenő sikerekben gazdag sportpályafutása a tokiói ötkarikás játékokkal ért véget, de ezzel új fejezet nyílt életében, s elkezdődött eredményes karrierje a tudományos életben. PhD-fokozatát a Pennsylvaniai Egyetemen szerezte meg 1964-ben, s rövidesen a Delaware Egyetemen oktatta a biokémia termodinamikájára a hallgatókat. Feleségével 1972-ben költözött a Mississippi partjára, New Orleansba, ahol a Tulane Egyetem orvoskarának biokémia-professzorává választották, legfőbb kutatási területe pedig a hosszú DNS-szekvenciák térbeli reprezentációja lett. 2005 augusztusában Hámori Jenőt is utolérte a Katrina hurrikán. Noha a magyar sajtó azokban a vészterhes napokban közel egy hétig találgatott Hámori Jenő hogyléte felől, a győri származású olimpiai bajnok szerencsésen megúszta a hurrikánt. Igaz, Katrina a New Orleansban alapított vívóklubjának nem kegyelmezett, s elmosta a föld színéről.


A magyar sport Mohácsa

A forradalom leverését követően nemcsak az ország krémje – a sztálini kommunizmus levegőjét nem bíró értelmiség –, hanem az akkoriban világverőnek számító magyar élsport is óriási vérveszteséget szenvedett. Nem csupán Melbourne legjobbjai közül nem tértek haza többtucatnyian, hanem ekkor fújta szerte a világba az aranycsapat tagjait is a forradalom szele.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pipába némult, ötvenhatos emlékek

Palatin Ferenc sorsát 1945-től vonatból kidobott tábori lapokra, a lágerből küldött „óvatos"… Tovább olvasom