Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

„Én ide kapusnak nem állok, hogy bejöhessenek a legjobb barátok!" Ehhez hasonló elmés mondatokkal szokták „forgalomba hozni", legeslegelső lapján megnyitni a bimbózó lelkű kamaszlányok emlékkönyvét. Mert hát ez a több száz (bizony!) éves műfaj az elektromos levelek világában sem idejemúlt. Sőt, reneszánszát éli. Az interneten például „Mit írjunk az emlékkönyvbe?" címmel forgalmas fórum található.

Kis lakat, kis kulcs, titoksarok, társaslap. Mi az? Igen, igen emlékkönyv. Könyvecske, amelynek hófehér lapjait a „nagybetűs élet"-re, az „élet tengeré"-re indító bölcsességek, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Seneca, Hemmingway vagy éppen Saint-Exupery Kishercegének egy-egy örökkévaló gondolata díszíti. No és persze nem feledkezhetünk el a selyempapírral vagy indigóval másolt rózsákról, orgonákról, Micky egerekről és Donald kacsákról, sőt azokról a szívből fakadt saját – szinte már – alkotásszámba sorolható rajzokról sem, amelyek majd minden alkalommal „járnak" a bejegyzés mellé. Aztán az idő múlásáról árulkodó dátum, meg az emlékidéző nevek, amelyek még pár évtized múltán is gyenge könnyeket csalnak az emlékkönyvet olykor-olykor fellapozók szemébe.

Útravaló gyöngyvirággal

Nosztalgiás „sétánk" kezdetén lapozzunk bele a 78 éves Ilona néni emlékkönyvébe! A megsárgult lapokat szemlélve némelyik rajz művészi alkotásként szinte azonnal bekeretezhető lenne. A hatvan évvel ezelőtt beleírt sorok ugyan a nagyanyáink korára jellemző szentenciák, lelket simogató gondolatok, de igazságuk mégsem kopott meg az idők és (főként) az erkölcsök változásával.
– Talán a hugom és az egyik fiú unokabátyám kivételével mindegyik bejegyzés orsolyitás osztálytársaimtól és barátnőimtől származik. A szerzetes nővérek is megjándékoztak egy-egy emlékkel. Így például megható látni egykori osztályfőnököm, Mater Andrea, magyar-történelem tanárnőm Mater Kolomba szépen formált kézírását. Ez pedig itt Mater Dominicáé, aki kézimunkát tanított nekünk és az útravaló mellé még egy gyöngyvirágot is rajzolt.

Ilona néni emlékkönyvében a hittel telitett üzeneteken kívül a kor – negyvenes évek – hangulatának, világnézetének(?) lenyomata is megjelenik. Így például „Marika" Ácson készült rajzán, ahol egy kicifrázott galambdúc mellett egy díszes magyarba öltözött pár táncol. Az oszlopon három szavas, mégis sokatmondó felirat: „Szebb magyar jövőt!".
Érdekes, hogy a mostani divatidézetekkel ellentétben Ilona néni „kiskönyvének" bejegyzései nem Shakespeare-től, nem Aranytól, vagy éppen a sokat citált görög vagy római bölcsektől kölcsönvett gondolatok, hanem az éppen akkor „közkézen" forgó erkölcsi szentenciák, vagy lélekből fakadó mondatok. Olykor egy-egy bibliai idézet is került az egyik lapra. Miként ezt „Piroska" is tette, aki János evangéliumból citált egy sort: „Én vagyok az életnek kenyere". Ilona néni hajdani barátnője a gondolatot egy finom ceruzarajzzal is megerősítette. A „miniatúrán" egy korsó és egy szegett kenyér látható.

Doktori dolgozat rímekkel

– Amikor belelapoz az ember régi emlékek csillanak elő, a gyermekkor, a fiatalság egy-egy szép pillanata, a barátok arca. A névvel teleírt szívek pedig húsz egynéhány évvel pörgetik vissza az időt – mesélte Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, akinek emlékkönyve – nővéréével együtt – egy tudományos dolgozat egyik illusztrációjaként is szerepel. – A rajzok, a választott idézetek sokat elárulnak arról, akinek a tollából születtek. Az idézetekről jutott eszembe, hogy lázasan gyűjtöttük annak idején. Több füzet telt meg így szebbnél szebb gondolattal. Őrzöm ma is. Sőt hasznát is veszem, hiszen ezekből szoktam ajándékozni búcsúzáskor hallgatóimnak egy-egy útravalót. Árulkodnak a rajzok is, kitűnik, aki csak úgy, „kötelességből" kopírozta az emlékkönyvbe a figurát és átmelegíti még ma is a szívemet az a virág, amelyiken látszik, hogy órákig dolgozott rajt az alkotó. A kislányomnál gyakran fél évig is ott fekszik egy-egy emlékkönyv. Noszogatom ilyenkor, írja már meg. Erre mindig azt a választ kapom: „anya, ezt ki kell találni!" És milyen igaza van!

Ki gondolná, hogy az emlékkönyvek – szakszerűen fogalmazva – tudományos kutatás tárgyát (is) képezik. Lanczendorfer Zsuzsanna egykori doktorandusz társa, Vasvári Zoltán folklórista írt belőlük értekezést. Különös témájú dolgozatából kiderül: a műfaj több száz éves múltra tekint vissza. Kezdetekkor – ebből a tartalom máig megmaradt – „az emlékkönyvek lapjaira jegyzett szövegeknek oktató-nevelő és magatartásszabályozó szerepe" volt. Az idők során ennek formája megváltozott, mikor kiderült: „a hajdani pátoszos, butácska koravénség, a bölcsesség póza ellentétben van a gyerek vidám, felhőtlen világával." Vasvári Zoltán számos példát idéz a változásokra. Válasszunk most ezekből mi is egy emlékverspárt! A 19. századi hajadon ezt olvashatta: „Ne higgy a szónak, óh, fiatal lány! / Ne hidd a szerelmet, nincs olyan: / csak a bolond keresi. / A férfi durva, rút és félénk, bájaidra / ráunnak nyers szükségletei." Ugyanennek az üzenetnek a korszerűsített 20. század végén használt változata így néz ki: „Motoros fiú szavára / Ne menj ki az utcára / Mert a motoros szerelme / Benzinnel van keverve."

Mit írjak az emlékkönyvbe?

Lanczendorfer Zsuzsanna azt mondta: füzetbe gyűjtötték a jobbnál jobb idézeteket. Mit csinál a mai kor kamasza? A világhálóra megy és addig addig keresgél, amig ezzel a kérdéssel nem találkozik: „Mit írjak az emlékkönyvbe?" Persze a kérdés után számasincs ötlet a válasz. Ötlet ahhoz, hogy mit írjon az emlékkönyvbe. Néhány példa a nyitólapokra! Ki ne ismerné, hogy „Ki e könyvet ellopja szöges deszkán csúszon a pokolba!". Vagy: „X. Y. tulajdona, ne fájjon rá senki foga!". Cifrázhatjuk is: „Írj bele szívvel, de ne piszkos kézzel!". Most lássunk néhányat a műfaj klasszikus darabjaiból: „Majd ha egyszer téli estén, / forgatod e lapokat. / Eszedbe jut néha-néha / ki e pár sort írta. / Felcsendül majd a szívedben a régi nóta: / »Boldog idő, szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra!«". A következő: „Kell tudni nevetni, kacagni, sírni. / Valakit megvetni, és újra visszahívni. / Csalódni kell százszor, / csalódni ezerszer. / Hogy boldogok lehessünk / egyetlen egyszer!" A falvédő szövegek tömör üzenetéhez hasonlít ez a kis vidám: „Az én szívem kisóra, szerelem a rugója. / Mindig csak azt ketyegi: / Ezt a kislányt soha el nem felejti!". Bölcsességek sora folytatódjék egy elméssel: „Az élet olyan, mit egy számtan óra, / Melyen osztunk, szorzunk, kivonunk. / Szeretnénk felelni, de nem lehet, / Mert vége az órának, az életnek." Végül a sorban két emlékkönyves klasszikus: „Evezz, evezz az élet tengerén, / ki ne köss a bánat szigetén! / Legyen erőd tovább evezni, / S a boldogság szigetén kikötni." Az epigrammák tömörségéből „született" a társa: „Eresz alá szállt egy veréb, / emlékkönyvbe ez is elég!"

Tiszta lap a jövőnek

Gyakori téma Koncz Zsuzsa dalaiban a múlt, az emlék. Sőt dalolt ő már olyanról is, hogy az emlékkönyve elveszett. Talán ez a felidézett mondattöredék lehet a kulcsa annak, ahogy a neves énekes érdeklődésünkre válaszolt.
– Az ember ha látta kisdiákként, hogy osztálytársai szalvétát gyűjtöttek, vagy színes szíves társaslapokkal emlékkönyvet nyitottak, jó szokásként szorgalmasan követte példájukat. Ez számomra hajdanvolt gyerekdolog. Felnőttként én, mondjuk így, hadilábon állok a múlttal, nem szeretem a „mi lett volna, ha" kezdetű visszamerengő kérdéseket. Így ha meglenne sem lapozgatnám az emlékkönyvemet. Nem nagyon szoktam nosztalgiázni... A múlt az életem lezárt része. Ez nem valami megtagadást, elhárítást jelent, hanem azt, hogy mindenkor igyekszem levonni a tanulságot abból, amit hibáztam, átszűrni az időn a tapasztalataimat. Igyekszem megtisztítani azokat a bizonyos lapokat, hogy a múlt helyett a jelen és a jövő kapjon helyet. Amiként élek és amiként tervezem, vagy ahogy szeretném az életem!