– Hogyan jött a népzenéből, cigány és zsidó muzsikából álló előadás ötlete, az, hogy ezúttal népdalokkal kényeztesse a közönségét? – Itt születtem, első találkozásom a zenével a népdalok kapcsán adódott. Gondoltam, tartozom ennyivel a közönségnek, a hazámnak. Bár operaénekesnek tartom magam, de ezek a művek hozzátartoznak az identitásunkhoz. Különböző népek élnek itt, hatnak egymásra, egymás kultúrájára. Gyakran hallunk bajokról, ellentétekről, pedig békességben kell élnünk s el kell fogadnunk egymást. S ha én a népek barátságához a művészetemmel járulhatok hozzá, akkor boldogan teszem ezt. Szerencsére remek zenészeket találtunk az elképzeléseinkhez, jó hangulatban zajlanak a próbák és az előadások. Igazi örömzenélésről beszélhetünk.
 |
| Rost Andrea |
– Meséljen a produkcióról, hol hallhatja a Pannon Dalokat a közönség?– A műsor vázát a Kárpát-medencében autentikus magyar, cigány és zsidó népdalok adják. Az anyag az én koncepcióm alapján állt össze, a zenét Jávori Ferenc, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás szerezte. A három népcsoport különböző karakterén átszűrve rajzolunk képet Magyarország és a közép-európai régió zenei hagyományairól. Az alkotótársaim kiváló ismerői s művelői az említett műfajoknak. A Szokolay Dongó Balázs–Bolya Mátyás szerzőpáros népzenei ihletésű feldolgozásai, valamint Jávori Ferenc klezmerzenéje rengeteg szegletét bejárja ennek a ritka gazdagságú zenei világnak, az archaikus magyar népdaloktól a cigányság dallamain keresztül egészen a klezmer szóla-
maiig. A produkcióban fellép Bognár Szilvia is, aki a parasztmuzsikusoktól tanult őszinte énekével remekül kiegészíti az én Kodály-népdalfeldolgozásokból már jól ismert népdal-interpretációimat. Cimbalmon Lukács Miklós, nagybőgőn Glaser Péter muzsikál, és színpadra lépnek a Budapest Klezmer Band tagjai is. Már jártunk Pécsen és a kecskeméti Kodály-fesztiválon. Október 17-én a fővárosi zsinagógában lépünk fel.
– Beszéljünk kicsit a múltról, amikor az apró Rost Andreát a terveiről faggatták, hogyan válaszolt, mi lesz, ha felnő?
– Tizennégy éves korom körül derült ki, hogy jó a hangom. A tanárom a csepeli zeneiskolába küldött, s innentől szinte minden időmet a zenetanulás töltötte ki. Kemény évek következtek. Színész akartam lenni, de eltanácsoltak, az utolsó rostán pottyantam ki. Ez akkor nagyon bántott, de ma már igazat adok a tanár uraknak. Nem volt sima az utam, a zeneakadémiára sem jutottam be elsőre. De annál szorgalmasabban tanultam, s megtaláltam az én utamat.
– Ön a Ki mit tud?-ban is szerepelt. Mit szól a most népszerű tehetségkutatókhoz? Lát-e képzett művészpalántákat, lehet-e veszélyes egy ilyen verseny?– Ezekkel a műsorokkal az a baj, hogy a tehetségnél és az embernél sokkal fontosabb a nép szórakoztatása. A megmérettetés nagyon jó, hiszen én is sokat tanultam egykor a Ki mit tud?-ból. Fontos, hogy a fiatalok megmutathassák magukat, s véleményt halljanak a produkciójukról, de én nem engedném a képernyőre azokat, akik önkritika hiányában nevetségessé válnak. Ha szakmailag kérdezi, az énekesek számára a legnagyobb veszély az, ha nem tanulnak meg helyesen énekelni. Nagyon fontos a technikai felkészültség, hiszen ezzel óvhatjuk leginkább a hangunkat.
– Soha nem látni bulvárlapokban. Van egy fia és egy lánya, apukájuk zenész. Követik a gyerekek önt a pályán?– Tudatosan zártam ki a bulvárt az életemből. A gyerekeimnek a saját életüket kell élniük, nem szeretném, ha bárhol azért érvényesülnének, mert ők hozzám tartoznak. Mindenben támogatom őket, s kijelenthetem, nagyon muzikálisak. A színpadtól kicsit féltem őket, de ezt nem hangsúlyozom túl gyakran. A fiam remekül dobol, a lányomnak is remek a hallása és szép a hangja.
20°C
Hozzászólok! 
