Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Pozsony, a koronázóváros

Úti célként manapság még ritkán lebeg a külföldre vágyakozók szeme előtt, pedig érdemes megállni itt.

Úti célként manapság még ritkán lebeg a külföldre vágyakozók szeme előtt. Ám Prágába sietve (merthogy a cseh főváros viszont a magyar barangolók nagyon kedvelt célállomása) – a város központját elkerülve persze – megcsodáljuk a Duna fölött magasodó várát, a lassan hömpölygő folyam fölött átívelő szép hídját, s megjegyezzük: egyszer talán Pozsony nevezetességeivel is meg kellene ismerkednünk. Nos, jómagam csak azt ajánlhatom: aki remélt szép őszünkön elutazik, ha csak teheti, töltsön el egy-két napot a történelmi tanulmányainkból is jól ismert szlovák fővárosban, s ígérem, számos meglepetésben lesz része, felejthetetlen emlékekkel a tarsolyában térhet haza.

Pozsony mint főváros már fekvése miatt is nagyon különleges, hiszen talán a világ egyetlen olyan fővárosa, amelynek városhatára egyben országhatár is. Szinte valószínűtlenül elbújik Szlovákia nyugati csücskében,  nem csoda hát, hogy a nem éppen nagy országban is lakik olyan, akinek több mint 400 kilométert kell utaznia ahhoz, hogy saját fővárosába elérjen. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy Pozsony (Bratislava) a perifériára szorulna. Sőt, a pozsonyi körzet mostanság Európa egyik legdinamikusabban fejlődő része. A város szinte minden pontján építkezés zajlik.

Ha valaki mondjuk 15–20 éve járt utoljára a szlovák fővárosban, nyugodjon meg, nem tévedt el, csupán a világ alakult át annyira körülötte, hogy nem ismer rá. Míg korábban az egyébként számos értékes épülettel bíró város kicsit kopottnak, netán szürkének tűnt, addig ma már híres óvárosa ezernyi színben pompázik. Az ötvenezer lakosú történelmi központban számos magyar vonatkozású emlékkel is találkozhatunk, köszönhetően annak, hogy Pozsony ezer éven át a Magyar Királyság része, mi több, híres koronázóvárosa volt, ahol 1563 és 1830 között 11 király és 8 királyné fejére tették fel a koronát.
Az egykoron a magyar országgyűlésnek is otthont adó városban előszeretettel építettek palotákat a magyar főnemesek. Pozsonyban barangolva érdemes megnézni, milyen körülmények között is fogadta vendégeit mondjuk Zichy gróf, hol laktak a Pálffyak, a Csákyak, az Esterházyak. A szlovák köztársasági elnöki palota is eredetileg egy magyar főúr, Grassalkovich Antal kerti nyaralójának épült 1760-ban.

Szlovák számtan

Szlovákia népessége alapján Európa 22. országa. Napjainkban 5,4 millióan élnek a 49 ezer 38 négyzetkilométeres államban, amely 1993. január 1-jén lett önálló, pár nappal később az ENSZ, majd 2004. május 1-jén az Európai Unió tagja. A lakosság 57 százaléka lakik Szlovákia közel 140 városában, amelyek közül a 364 négyzetkilométeren elterülő Pozsony messze a legnagyobb. Pozsony az I. világháborút és az Osztrák–Magyar Monarchia szétesését követően, 1919. január 1-jén lett Szlovákia fővárosa. Tizenhét városrészben 450 ezer lakos lel itt otthonra. A szlovák városrangsorban Kassa (Kosice) követi a fővárost (240 ezer polgár), míg a bronzérmes Eperjesen (Presov) közel 100 ezren laknak.

A városfejlesztési hevületben persze nem csupán a már említett paloták öltöztek új ruhába a rendszerváltozás után. Pozsony belvárosának szinte minden épülete megújult, s a reneszánsz, barokk, rokokó, s ki tudja még, hány építészeti stílust képviselő házak között órákig sétálhat az idegen úgy, hogy percenként kényszert érezzen a fényképezésre. Ha pedig megfáradt barangolása során, többtucatnyi söröző, kávézó, étterem közül választhatja ki a számára leginkább vonzót a megpihenéshez. Az áraktól nem kell elrettennie, ugyanis az étel- és italárak mérsékeltebbek a magyarországiaknál, bár az is tény, hogy Pozsony a legdrágább szlovákiai város – legyen szó étkezésről vagy akár szállásról. Mint Szlovákiában élő magyaroktól hallottam, ez nem véletlen, ugyanis Pozsony nem csupán látnivalókat, hanem a szlovákiai átlagnál jóval magasabb fizetéseket is kínál. Ezt persze a Kelet-Szlovákiában élők, nemegyszer a munkanélküliséggel szembesülők nem kis irigységgel szemlélik, mint mondjuk tesszük azt mi, vidéki magyarok is, ha saját fővárosunk kerül szóba.

A turistát persze ez a probléma nem tudja hosszabb időre lekötni, hiszen meg kell még néznie a Mihály-tornyot, a Lőpor-tornyot, a Szent Márton-koronázótemplomot, a Fő teret, a városházát, a Ferencesek terét. Hogy aztán megcélozza a híres pozsonyi várat, ami egy 85 méteres dombon magasodik a város fölé, mintegy megkoronázva azt. Mai formáját a IX. század óta számtalan átépítés után nyerte el. A várból, vagy a mellette álló szlovák parlament épületének teraszáról pompás kilátás nyílik a városra. Ám ha valaki igazi kuriózumra vágyik, ballagjon végig Pozsony híres, a ’70-es években magyar mérnökök tervei alapján épített függőhídján, aminek tetejére egy lift röpíti fel. Onnan aztán még egy páratlan, bár nem igazán szemet gyönyörködtető látványban is lehet része.

A Duna másik partján terül el Európa legnagyobb lakótelepe, a Petrzalka, amelynek méreteire csak néhány jellemző adat: építését 1976-ban kezdték meg, volt időszak, amikor egyszerre 10 ezer munkás építette, és betondzsungelében 120 ezer ember él. Hogy itt miként lehet megvalósítani egy panelrekonstrukciós programot, az számomra rejtély. No persze ez inkább a szlovákok gondja, akik szemlátomást igencsak ügyesen küzdenek meg problémáikkal. A rohamléptekben fejlődő Pozsony dinamizmusa lenyűgöző, s biztosra veszem, aki felkeresi ezt a várost, ahhoz is kedvet érez majd, hogy hosszabb kirándulásra vállalkozzék északi szomszédunknál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Most nyíltan fogunk harcolni''

A 25 éves lengyel újságírónő, Hanna Adamiacka 1957 májusában öngyilkos lett, mert látta… Tovább olvasom