Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Pécs–Győr kulturális Expressz

A kulturális előváros cím levédése, egy civil ötlet hatékony megvalósítása lehet, 2010-ben mégiscsak kulturális európai fővárossá teszi Győrt. Még akkor is, ha természetes módon ez ellen tiltakozik mind az ötletadó, mind pedig azok, akik őt támogatták és támogatják most is.
Kerekasztal-beszélgetésre hívtuk össze a győri városházára, Ottófi Rudolf alpolgármester irodájába azokat, akik már elkezdtek gondolkodni azon, mit is jelenthet, ha Győr lesz a következő évben Európa kulturális fővárosa. Beszélgetésünk óta eltelt jó pár nap, és tudomásunk szerint azóta is sokat haladt előre az ügy. 2010-ben január egytől az év végéig pezsgő kulturális élet várja majd a megyeszékhelyre érkezőket és az ott lakókat.

Ottófi Rudolf alpolgármester, Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház, Hartyándi Jenő, a Mediawave, Kiss János, a Győri Balett igazgatója egyaránt lelkesek. Bár intézmények vezetői, most mégis civil tűz érződik rajtuk. Mint arról a Kisalföld már beszámolt, a győri közgyűlés levédeti az Európa Kulturális Elővárosa címet 2010-re. Ám ezt a titulust programokkal, eseményekkel is meg kell tölteni.


Kulturális védőfal és össztánc

Kiss János: – Rengeteg ötlet merült már fel. Ezek közül az egyik a kulturális védőfal. Szeretnénk, ha az, aki Győrbe látogat, a magyar kultúra számára fontos személyiségeknek kis emléktáblát állíthat. Odamegy egy erre a célra felállított gravírozóműhelybe és a kész táblát elhelyezheti örökre mondjuk a Klastrom Hotellel szemben a Rába partján egy falon. Ez a fal örökre védené a kulturális élet nagyságainak nevét. Ráadásul teljesen civil válogatásban.

Talán mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ebben a pesszimista állapotban, amiben az ország van, a kultúra az egyetlen, ami valamilyen reményt jelenthet. Nekünk, mivel kultúrmunkások vagyunk, kötelességünk ebben részt vállalni. Mint táncos úgy fogalmaznám meg: össztáncot kell járnunk, kéz a kézben. Rajtunk kívül a városháza kulturális csoportja, a Győri Nemzeti Színház, a filharmonikus zenekar és minden szervezet, amely hallott az ötletről, örömmel csatlakozik.

Ottófi Rudolf: – Túlzottan nagyobb kulturális költségvetést nem igényel ez a dolog, egy-két olyan esetet leszámítva, ami tényleg extra módon csak 2010-re készül. Magyarország életében nem nagyon lesz még egy olyan esély, mint a 2010-es esztendő. Ezt nekünk is ki kell használni, ahogyan Szegednek, Debrecennek, Miskolcnak, Egernek, Sopronnak, ha csatlakozik a pécsi programokhoz. Pécset sorozza a sors rendesen, de ha összefogunk velük, akkor megmutathatjuk az egész világnak, komoly kulturális kincsekkel rendelkezik országunk.

Kocsis Rozi: – Péccsel konkrét együttműködések egész sorát terveztük már meg. Hartyándi Jenő ötlete volt a „Fővárosi művészek Győrben" programsorozat. Ez most azt jelenti, hogy 2010 kulturális fővárosának művészei jönnek el Győrbe előadásokra. Aztán ott van a Megálló versötlet. Pécsi költők verseivel díszítenénk a győri, győriekével a pécsi buszmegállókat. Az, hogy a Vaskakas Bábszínház együttműködik a Bóbitával, évtizedes hagyományokra tekinthet vissza, de még ezt is lehet bővíteni. A Gyerkőcfesztiválon tavaly is szerepeltek és egy év múlva még nagyobb teret kaphatnak. Egyre több mindenben foghatunk össze. Nyilván az extra ötletekre kell majd valamilyen anyagi háttér, de sok dolgot kitaláltunk már, amelyek közösségi aktivitásokra épülnek.


Batyus bál és Dante Isteni színjátéka

Hartyándi Jenő: – Azt szeretnénk, ha 2010-ben január elsején Győrött indulna el a kulturális év. Már ki is találtuk a kulturális batyus bált. Országos televíziós körkapcsolás mutatná meg az ötlethez kapcsolódó városokat. Győrből azt közvetíthetnék, hogy a szilveszteri maradékkal koncertekre, előadásokra a Baross úton nagy asztaloknál gyűlik össze a nép. Tartanak néhányan attól, hogy Győr ilyen erős jelenléte gyengítheti Pécs szerepét. Nem szeretnénk ezt, mert azt gondoljuk, ez inkább erősíti őket.

Ottófi Rudolf: – Az én informális kapcsolataimon csak olyan üzenetek jönnek Pécsről, hogy örülnek a kezdeményezésnek.

Kiss János: – Impulzusokat tudunk adni, ez nagyon fontos. Ne felejtsük el, hogy 2006-ban, az V. Magyar Táncfesztiválon a pécsi polgármester, az azóta sajnálatos módon meghalt Tasnádi Péter eljött és aláírta Borkai Zsolttal, győri kollégájával a kulturális megállapodást. Dante Isteni színjátékát mutatjuk be a pécsi és a szegedi balettal közösen 2010-ben. Ennek nemzetközi hírű produkciónak kell lenni. Nincs idő várni, legalább egy év kell a bemutatóig! Pécsen már elkülönítettek a produkcióra 30–40 millió forintot. Szegeden úgy tűnik, beveszik a 2010-es szabadtéri programokba. Én Tarsoly úrral tárgyaltam arról, hogy méltó módon az ETO-stadionban mutathatnánk majd be ezt a gigaprodukciót. Biztos vagyok benne, Ausztriából és Szlovákiából is özönlenének az emberek.

Ottófi Rudolf: – Ez a kulturális előváros programok közül az egyik legnagyobb szabású. A teljes programkör kidolgozására két hónapot adtunk magunknak.


Három nagy fesztivál: gyerkőc, tánc és a Mediawave

Hartyándi Jenő: – A városháza koordinál, de mi szervezkedünk. Ez az egész hangulat, amely most a városban van, hasonlít arra, amikor meghirdették az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot, és megmozdult szinte az egész város. Én szeretek közösségben dolgozni, szeretem azt, hogy együtt találunk ki dolgokat. Érződik az összefogás, ráadásul érdekektől mentesen. Amikor kitaláltam, hogy legyen Győr a kulturális külváros, talán kicsit másra gondoltam, de ami itt körvonalazódik, az nagyon jó dolog, és teljesen független Pécstől, még akkor is, ha kötődik több szálon hozzá.

Kiss János: – A konkrétumoknál maradva 2010-hez három nagy fesztivállal szeretnénk csatlakozni az országos programokhoz. A táncfesztivállal, a Mediawave-vel és a Gyerkőcfesztivállal. Ez nem azt jelenti, hogy ezt mi hárman csináljuk, hanem ez a három fesztivál a kiemelt projekt, ami benne van a kulturális elővárosi fesztivál programban. Az összes többi ötletünkben szinte az összes győri kulturális intézmény benne van a Gyermekek Házától a Zichy-palotáig. Mindenkire szükség van!

Kocsis Rozi: – Azon túl, hogy erősítjük a pécsieket a létező vagy nem létező kulturális fővárosi programjukban, a kulturális előváros cím és a programok ránk vonják az országos figyelmet. Erre nagyon nagy szükségünk van. Oszlassuk már végre a ködöt, derüljön ki, Győr nem csak egynapos város!

Kiss János: – Érdekes, de mi most egyfajta vérszerződést kötünk arra, hogy mindegyikünk húzza a másikat. A múzeumok, a filharmónia, a balett, a bábszínház, de leginkább a győri polgárok, akik, bár ezt Jenő talán még jobban el tudná mondani, aktív részesei lehetnek a programoknak. Akár ötleteket is adhatnak az eddigiek mellé. De érdekes lesz, hogy szeretnénk megterveztetni egy pályázat útján Győr újfajta jelképét, egy kulturális iránytáblát, amely talán szirénázik vagy kakukkol, vagy mit tudom én, de mutatja: Győr itt van és innen mennyire van Pécs és Isztambul. Lehet, ez egy teljesen őrült dolog lesz, de talán olyan jelkép, amiről beszélnek majd. Amit érdemes lesz meglátogatni önmagáért is.

Kocsis Rozi: – Praktikusak vagyunk. Már végigjártuk, hogy hova mit lehet állítani. Erről már megnéztünk Győrben mindenféle engedélyeket. Tudjuk pontosan, hogy a megyeháza előtt, ahova ezt fel lehetne állítani, ott van egy füves terület. Oda lehetne helyezni. Egyébként egy ilyen útjelzőnek a jelentősége azon túl, hogy szimbolikus – annak a metaforája, hogy valami új kezdődik –, tényleg informál is.


Ne durranjon egyszerre két helyen

Ottófi Rudolf: – Miközben mi már a konkrét dolgoknál tartunk, folyik az országos egyeztetés is. Nem csupán Győr, de másik tíz város is összefog azért, hogy 2010 a kultúra éve legyen hazánkban. Budapest, Eger, Veszprém, Kecskemét, Sopron, Eger, Miskolc, Debrecen, Szolnok, Kaposvár. Ez a csapat majd össze fogja hangolni az eseményeket. Például ne legyen egyszerre két nagy durranás az országban, hanem adjunk időt arra, hogy azok a mozgékony turisták, akik direkt ezért jönnek, át tudjanak menni egyik helyről a másikra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jön a szexuális válság?

Anyagi gondok, túlhajszoltság, szorongás az elbocsátástól és a pénztelenségtől – ezek az… Tovább olvasom