Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Pálffy Miklós vára, a Vöröskő

A Gidra-patak feletti erdős magaslaton emelkedik a Kis-Kárpátok legjelentősebb vára. Az egykori nyugati határunkat védő láncolat része volt, sok évszázadot megélt.
 Ostromolták is, de napjainkig ép. Zárt formái leginkább a siklósi váréra emlékeztetnek, masszív bástyái erőt sugároznak. Érdekes vármúzeummal rendelkezik, a Pálffy család hagyatéka tekinthető meg a falak között. Vöröskő kiváló kirándulási célpont, nagyszerű élményt ígér. A vár szlovák neve Cervený Kamen (nem tévesztendő össze az ugyancsak a Kis-Kárpátokban lévő, Trencsén közeli ugyanilyen nevű faluval). Az ősi épülethez Cseszte (Castá) felől egy gyorsan emelkedő, keskeny aszfaltúton mehetünk fel, előtte nagy parkoló van. Távolsága Győrtől Vámosszabadi, Somorja (©amorín), Szenc (Senec), Bazin (Pezinok), Modor (Modra) érintésével 130, Sopronból Kismarton (Eisenstadt), Köpcsény (Kittsee), Pozsony (Bratislava), Modoron keresztül 140 kilométer.

Tündérek segédkeztek
Vöröskőről a kora középkor óta vannak írásos feljegyzések. Nevét vélhetően a sziklaszirt vörös színű kőzetanyagáról kapta (ez a vár pincéjében látható is). A szlovák név is azonos ezzel. Németül viszont Bibersteinnek nevezték, ami Hódvárat jelent és az egykor itt élő állatokkal hozható kapcsolatba. A helyi monda szerint építésénél az erdő tündérei is segédkeztek. Ők űzték el a hegyről a rossz szellemeket, így a vár örökké fog állni. Valószínű, hogy a Kartal nembeli Tiborc ispán építtette. Nevezetes tulajdonosai között találjuk Csák Mátét, a bazini Szentgyörgyieket és a bankár Fugger családot. 1588-ban Fugger Máriát Pálffy Miklós vette feleségül és hozományul megkapta a várat. A Pálffyak a II. világháborúig voltak birtokosai. A nevezetes Pálffy Miklós kora rendkívül művelt, gazdag és bátor főura. Győr töröktől való, 1598-as visszavívásával hatalmas hőstettet hajtott végre. A vár egyik termének fából készült domborműve e győri csatajelenetet ábrázolja. Két évvel a győzelem után, sikerei csúcsán, ismeretlen körülmények között itt halt meg Vöröskőn. Pozsonyban, a Szent Márton-dómba temették. A várat a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok sikertelenül ostromolták. Az akkor és a későbbi tűzvészben elszenvedett károkat a tulajdonosok helyreállították. Így napjainkban a Kárpát-medence egyik legjelentősebb középkori erőssége. Múzeumával, rendezvényeivel turistalátványossággá szelídült.

A vár nagyon egyedi részei a kazamaták. Lenyűgöző méretű, hatalmas belmagasságú tereit a Fuggerek árukészletek raktározására szánták.
A vár nagyon egyedi részei a kazamaták. Lenyűgöző méretű, hatalmas belmagasságú tereit a Fuggerek árukészletek raktározására szánták.


Óriási méretű körbástyák
A vár a XVI. században, a Fuggerek idejében épült ki erődítménnyé, kora védelmi technikájának csúcsát jelentette. Szabálytalan téglalap alakú udvarát egykori lakó-, gazdasági és katonai szárnyai fogják körül. Magas kőhíd vezet a barokk kapuzathoz. A tágas várudvarban a szökőkutat a Pálffy család címerének szoborváltozata díszíti: hármas halom tetejéből kocsikerekek közül kiemelkedő szarvas. A legenda szerint a család egy ősi tagjának kocsija kerekét törve rohant egy szakadék felé, amikor egy szarvas eléugrott és megállította a megbokrosodott lovakat.
A palota termeiben a Pálffyak évszázadok alatt felhalmozott kincseit tekinthetjük meg. A szobák berendezése a reneszánsztól a szecesszióig mutatja be az európai bútorművészet gyönyörű darabjait. Bekukkanthatunk a középkori patikába is. A sala terrena egy barlang belsejét idézi. A nagytermet stukkók és freskók díszítik. A képtár anyagát Mária Teréziát, Lotharingiai Ferencet és a Pálffy család tagjait ábrázoló festmények gazdagítják. Fegyvergyűjtemény idézi a harcos múltat. Finom színei teszik elbűvölővé a kápolnát. Főoltárképe Mária mennybevételét, mellékoltárképe Máriát a gyermek Jézussal ábrázolja.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Császár győrből, fenséges hanggal

Idén hetvenhetedik alkalommal rendezték meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat. Bede Fazekas Csaba, a… Tovább olvasom