Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Ott a bizonyosság: testvérek vagyunk

A húsvét van, akiknek tanmese, másoknak irodalmi alkotás, de sokaknak megadatik, hogy ami a Bibliában „csak" betű, számukra belső békét, megérintettséget jelentsen, és úgy érzik: közük van a kétezer évvel ezelőtt történtekhez. Az ünnep alkalmából Jánosa Attila evangélikus lelkésszel – többek között – a személyes hitről, a közös gyökérről beszélgettünk.
– Kisgyermekként sokszor bicikliztem és láttam az út mellett olyan akácot, amelyet a földdel egy szintben vágtak ki és egy idő után a régi tőből friss hajtás növekedett. Azon gondolkodtam, hogy ez most az öreg fa erőlködő „életkedve" vagy valami új született. Meditáltam, hogy a gyökér a régi, de ami kinőtt, az igazából nem hasonlít rá, akkor hogy van ez? Rájöttem: nem is lehet ezt olyan nagyon elhatárolni. Ez a tapasztalat később már nem „csak" a fákról beszélt nekem, hanem arról volt bizonyosság, hogy minden Istenben gyökeredzik. Miként azt a Bibliában is olvashatjuk: Jézus a szőlőtő, mi pedig a belőle növekvő vesszők vagyunk.

– Ezek a gyökerek élnek akkor is, ha a földi lét utáni csendbe költözünk?

– Igen, erről szól a feltámadásról való gondolkodásunk. Erről szól az evangélium, az örömhír, hogy Isten szeret bennünket. Ő táplálja, erősíti, élteti gyökereinket, amit nevezhetünk léleknek is, ami megmarad akkor is, ha az út végén levetjük testünket, miként a régi ruhát lehántja magáról az ember. Nagyon sokszor átélem a közös forrást. Szinte napi élményem, mikor leülök valakivel beszélgetni, egy idő után a szavakból híd épül, és néhány mondat után ott a szinte kézzelfogható bizonyosság: testvérek vagyunk. Hasonlót érzek, mikor haldokló mellé hívnak. Nem történik semmi nagy, csak annyi, hogy egy sokat szenvedett, idős ember elkészül a világból. Együtt a család, énekelünk, imádkozunk, megfogom az útra kész testvérem kezét, megérintem a homlokát és ami ezután következik, azt nem lehet igazán szavakba önteni... Csend van, a belső békesség áldott csendje. Az a csend! Mindig új és új ajándékot kapok az ilyen alkalmakkor, mindig új és új emberek válnak ilyenkor testvéremmé.
– Miként lehet a hitet, az említett csendet elmagyarázni a harsány, olykor őrülten, végzetesen hangos világban élő embereknek?

– Bármilyen furcsán hangzik: le szoktam rajzolni a magyarázatot. A lehetséges két utat, amelyen életünk során haladhatunk. Az egyiken motorosunk – nevezzük így – minél közelebb ér járművével az út végéhez, ahol egy fal magasodik, egyre bizonytalanabb, egyre reménytelenebb lesz. Az munkál benne, hogy mielőtt a falhoz ér, ki kell használnia az édes jelent, ki kell próbálnia mindent, mert az út végén úgysincs tovább. Minden befejeződik, aztán sötétség, vagy ahogy mondani szokták: se kép, se hang. Ez a hitetlen ember útja, aki előtt kora előrehaladtával egyre jobban szűkülnek, majd bezáródnak a távlatok, egyre jobban erősödik benne a félelem, a rettegés a csendtől, a haláltól.


– A másik rajz?

– A másik rajzon motorosunk ugyanúgy halad előre, de neki az út végét nem fal, hanem függöny „keresztezi". Ő a hívő ember, aki abban a tudatban él, hogy a függöny mögött, a földi élet után van még valami. Egy útelágazás, ahová keresztet szoktam rajzolni. Keresztet, amely jelzi, hogy feltámadunk és újra találkozunk az eljövendő Úr Jézussal, aki ítél élőket és holtakat. Kettéágazik az út: egyik a kárhozat, másik az üdvösség felé vezet. Mivel ez a motoros vándor benne gyökeredzik abban a Krisztusban, aki odaát várja, s pártfogója a földi pályán is, bizalommal és reménnyel, félelem helyett belső békességgel haladhat előre, egyenesen az üdvösség felé. Miről bizonyosság ez? Arról, hogy a feltámadás hite már jelenünkben meghatároz minket. Bizonyosság arról is, hogy a hívő ember számára nem összeszűkülnek, hanem egyre jobban tágulnak a távlatok. És itt a hit szabadsága! Mindenki maga döntheti el, hogy élete során melyik utat választja. Óriási életminőség-különbség van a kettő között! S mindez a feltámadásról szól. Arról, hogy félek-e a csendtől, vagy egy kicsit talán vágyok is rá. Vágyok arra a testvériségre, arra az asztalközösségre, amiről Jézus is beszélt...

– Mennyire példa manapság a csend, a függöny mögött bizonyosságot tudó motoros?

– Ezt a kérdést Mel Gibson filmjének, A passiónak egy jelenetével tudom megválaszolni. Valahogy így mondja Pilátus felesége férjének: „Ha te nem akarod meghallani az igazságot, akkor nincs, aki azt neked el tudja mondani." A hit ajándék! Hiába magyarázom én, hogy ami történt, úgy történt, valamiféle megérintettségnek kell lenni ahhoz, hogy valaki erre fogékony legyen. Mindez mindenkit másként érint meg. Van, akit személyes elcsendesedésében, a természetben érint meg, valakit egy baráti beszélgetés közben, ahol nincs elrejtenivaló. Van, akit a templomban, mert ott él át valamit Isten igéjét vagy annak magyarázatát hallgatva. De mindegyikhez kell egy kis szikra, kell a megérintettség, kell a Szentlélek munkáló ereje is. Ezt talán valaki már maga is keresi, imádkozik érte, hogy élete része legyen. A jelenben élünk, de józansággal és nem görcsösen, a jövőre készülünk.

– Ez segítséget, alapot jelent börtönbeli szolgálatához is.

– Abból indulok ki, hogy mindannyian egy tőről fakadunk, de van, amelyik hajtás erre, a másik pedig arra hajlik. Nem tudom azt mondani, hogy nekem nem testvérem az, aki életéből egy részt szégyell, és nem szívesen teszi azt kirakatba, hogy mindenki lássa...

– Így a rácsok mögött, mondjuk így, latrok között az igazi krisztusi szolgálatot élheti át.

– Igen! Az Úr Jézus is így gondolkodhatott. Ezért vádolták meg annak idején azzal, hogy a bűnösök barátja. Én is ezen az alapon lépek közelebb a másik emberhez. Ezen az alapon szólítom meg, hogy ha te akarod, akkor én tudok neked segíteni. A börtönben nagyon várják ezeket a szavakat, várják a segítő kezet. Kérnek, keresnek, hogy találkozzunk. Odabent nagy mélységeket járnak meg az emberek. Összesűrítve jelenik meg az élet, a bűn, és még jobban szomjúhoznak arra, hogy átéljék a másik emberrel és az Istennel való közösséget. Sokszor csak annyi kell, hogy meghallgassam őket, mikor életükről mesélnek, és megpróbálok társuk lenni abban, amit átéltek... A múltkor egyikük azt mondta, hogy nem tudnék-e neki olyan könyvet hozni, amiből megtanulhatja a hitet, mert hát ő úgy gondolta, azt én is valahogy így tanultam. Mondtam neki, nincs ilyen könyv, csak a Krisztusba vetett hit van, aki a bűnösök barátjaként tudott mindannyiunkhoz viszonyulni, abban az időben Galileában, de ma is, amikor igéjét hallgatjuk.

– Miként szemléljük a húsvétot, a feltámadást?

– Van, akiknek tanmese, másoknak irodalmi alkotás, de sokaknak megadatik, hogy ami a Bibliában „csak" betű, számukra belső békét, megérintettséget jelentsen, és úgy érzik: közük van a kétezer évvel ezelőtt történtekhez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Golgotán megnyíltak a remény kapui

A húsvét a hit, a remény, a kereszténység legnagyobb ünnepe. Az esztendő rendjében ideje egybeesik a… Tovább olvasom