Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Öt éve a köz szolgálatában

A Magyar Televízió országjáró körútján beszélgettünk Pálffy Istvánnal fotózásról, díszzsebkendőről és az ötödik osztályos közszolgálati tévéről.
– Hogy érzi magát a közszolgálati televízióban?

– Köszönöm, jól. A közszolgálati televízió kezdi kinőni gyerekbetegségeit. 1996 óta, vagyis 11 éve létezik. Akkora, mint egy ötödikes általános iskolás gyerek. Mit tud az még a világról? Keveset, de egyre többet. Egyre kevesebb kudarcélménye van, de azokból tanul. A közszolgálati televízió is ilyen.

– Miért jó a híradónak az országjárás?

– A hírműsoroknak megvan az a veszélyük, hogy elvesztik a kapcsolatot a valósággal. A riporterek tájékoztatókra járnak, az információáramlás szűk körben, mesterséges díszletek közt – munkaebédeken, -vacsorákon – történik. A híradózás műfajának mai problémája az, hogy egyre kevesebb kapcsolatot tart a valóságos világgal. Ezért jó, ha egy teljes stáb kimegy terepre. Annak különösen jó, aki volt régen terepen – ahogy én is. A magyarországi híradó-műsorvezetők közül én járok a legtöbbet vidékre, külföldre, egyszerűen azért, mert azok a könyvek, összeállítások, amiket én csinálok, a hús-vér helyzetekre és valóságos találkozásokra, emberekre, kultúrák kapcsolatára építenek. Amit én csinálok, az e nélkül nem is működne. Nekem még ez nem kell úgy, mint egy falat kenyér, de azt hiszem, hogy a műfajnak, a híradónak és magyarországi valóságos információk megszerzéséhez igenis kell. Nem az dönti el, hogy mit szólnak az emberek a vizitdíjhoz, hogy az egyik vagy a másik párt mit mond, hanem hogy az emberek mit mondanak.

– Azért ír könyveket utazásról, mert szeret vidékre, külföldre menni?

– Természetesen, hiszen az a fajta kíváncsi, nyílt ember vagyok, aki riporterként kezdtem, és ebben az értelemben riporter is maradtam. Amit a televízióban csinálok, az egy nagyon szűk területe a televíziós újságírói munkának.

– Nemcsak ír, fényképez is. Mi fogja meg leginkább?

– Ebben a sorrendben. Talán fotós kollégája tudja igazán, milyen nehéz emberekkel dolgozni. Ez a panoráma itt, a szálloda tetejéről könnyű téma, csak a beállításra, a fényekre kell figyelni azonkívül, hogy szem is kell hozzá. Ilyen a táj, az épített környezetünk. De az ember más. Hogy a kép éljen és mondjon valamit a valóságról, hogy az mások számára értelmezhető legyen, a fotó alanyával olyan kapcsolatba kell kerülni, ami nem torzítja a valóságot. Az ember a legnehezebb téma, számomra ez a legizgalmasabb fotóznivaló. Kell hozzá empátia, jó kommunikációs készség – ami egyébként egy jó riporteri munkának is az alapfeltétele.

– Most is van magánál fényképező?

– Itt van két gépem is, de amikor bármikor elszólíthatnak, nem lehet elmerülni a fotózásban. Nem vagyok az a fajta, aki egyszerre három dolgot tud csinálni. Egyet tudok nagyon jól, erre van bizonyíték is, de kétfelé nem tudok figyelni.

– Az illemről is írt egy könyvet. Az illemszabályok közé hogy illeszkedik az ön által gyakran viselt díszzsebkendő?

– Meglehetősen egyedi, individualista eszköze az öltözködésnek. Általában erőteljes egyéniségek hordják. Ha valaki öltözködésének része, akkor észrevétlen, szinte belesimul a zakó zsebébe. A közszolgálati televízióban ma már csak ünnepnapokon használom.

Gonda Zsuzsanna
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsúzik a világ a Maestrótól

Szombaton temetik el szülővárosában, Modenában a 71 éves korában hasnyálmirigyrákban elhunyt… Tovább olvasom