Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Örökségből Ezüst Medve

Filmvilág - Ezüst Medvével díjazta az 59. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrije a Varga Katalin című film hangmérnökeit, Erdélyi Gábort és Székely Tamást a mű eredeti, merész és kísérletező hangvilágáért. A Székelyföldön forgatott brit–magyar–román koprodukció archaikus mítoszokba és mély vallásosságba burkolózott, világtól távol élő emberek közé röpíti a nézőt.
A film rendezője, Peter Strickland a nagybátyjától örökölt pénzt használta fel a forgatáshoz, de mivel ezzel nem sikerült befejezni, román producerek is beszálltak. Sokan kétkedtek, gúnyolódtak, hogy öngyilkosság, amit vállalt, a berlini filmfesztiválon elért eredmény azonban magáért beszél. Az elsőfilmes rendező görög és angol szülők gyerekeként már jó néhány éve él Budapesten, a szíve húzta a magyar fővárosba. Bár vonzották a természettudományok, ma angoltanítással keresi a kenyerét. A Varga Katalin után ötletek tucatja várja, hogy vászonra kerüljön. Peter Stricklandot az Ezüst Medve-díjas alkotásáról, múltjáról és terveiről kérdeztük.


– Már gyerekkorában is filmrendező szeretett volna lenni, vagy más ambíciói is voltak?

– Ez az egyedüli dolog, amiben igazán jó vagyok. Vonzottak a természettudományok, és arra gondoltam, hogy akkor majd hobbiszinten foglalkoznék a filmkészítéssel, de végül elbuktam a kémiavizsgán. Most filmeket készítek és a természettudomány a hobbim. Nem tudom még, hogy ez-e a legjobb út.


– Végzett valamilyen tanulmányt, iskolát ezen a területen avagy a kreativitását, az ösztöneit hívja segítségül a rendezés során?

– Nem végeztem semmit. Sokat tanultam viszont azzal, hogy a Super 8-as kamerámmal házi videókat vettem fel. Megszállott filmnéző lettem a kilencvenes évek elején és mondhatni, szerelmes lettem az európai moziba, elsősorban Luis Buńuelbe. Ő egyszerre tudott indokolatlanul kegyetlenül és elegánsan bánni az emberi természettel.


– Honnan ered a Varga Katalin története?

– Igazából nem tudom. Vannak olyan történetek, amelyek az ember eszébe ötlenek. Talán egyszer egy évben, talán kétszer. Nem tudom, hogy miért és hogyan. Persze lehetne elemezni azokat a körülményeket, ahogy egy történet megszületik.


– Egy film elkészítéséhez milliók szükségesek. Ön már rendelkezett egy komolyabb alaptőkével és utána kapott csak anyagi segítséget...

–  Meghalt a nagybátyám és a háza eladásából 20–25 ezer
eurót a filmre fordítottunk. Szomorú, hogy ahhoz el kellett veszítenem valaki nagyon közelit, hogy elkészítsem ezt a filmet. Valamelyest ebből a pénzből le is forgattuk a történetet, de az utómunkákat már nem tudtuk ebből elvégezni. Nem volt már pénz, amiből folytathattuk volna. Így egy időre leálltunk, és visszamentem Angliába munkát keresni. Végül is a romániai Libra Film és a CNC segített befejezni az alkotást. Hogy nagy áldozat volt-e felhasználni az örökséget? Akár arra is költhettem volna a pénzt, hogy lakást vagy autót vásároljak – mert még egyikkel sem rendelkezem. De az éhségem, hogy filmet rendezzek, erősebbnek bizonyult. Ez volt az egyedüli lehetőségem. A családomban senki nincs a filmbizniszben, így minden ajtót zárva találtam. Az egyedüli járható út az volt, hogy az örökségemet felhasználjam és oldjam meg önállóan. Ha lakást vásároltam volna, talán érezném az állandóságot, stabilitást, de mindig azon rágódnék, mi lett volna, ha mégis a filmre fordítom...?


– Milyen meggondolásból választotta a film helyszínéül Erdélyt?

– Hegyek, erdők, bogarak, kutyák. Ezek a film elengedhetetlen kellékei. Erdély kiváló helyszín egy ilyen történethez. De a film nem Erdélyről szól. Hogy miért? Mert nem erdélyiként erre nem vállalkozhattam volna. A székelyek életmódja nehezen értelmezhető kívülállók számára. Hogyha valaki azért nézi meg a Varga Katalint, mert hiteles képet akar kapni az ott élőkről, csalódni fog. Ez egy olyan film, mely a valódi életet intenzívebben, felerősítve adja vissza.


– Hogy emlékszik vissza az első erdélyi útjára?

– Először 2003 májusában jártam ott. Aztán a filmhez 2004 áprilisától egészen 2006 júliusáig kezdtem helyszíneket keresni. Főként szép emlékeket őrzök ezekről az utazásokról. Akkor egész másként éltem, mert több időt tudtam erre a célra fordítani. Ha lett volna akkor munkahelyem, akkor talán csak egy-két hetet tölthettem volna ott. Lassan azonban megismerkedtem jó néhány emberrel, sokat kirándultam és igyekeztem elkerülni a kóbor kutyákat.


– Hogyan állt össze a társulat? Hogyan válogatta ki azokat, akikkel végül vászonra vitte a művet?

– Egy közös barátunk által ismertem meg Péter Hildát, aki éppen akkor a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeként dolgozott. A filmhez egyébként nem tartottunk meghallgatást. Csak találkoztam a színház által néhány emberrel és bizalmat szavaztam nekik. Ez volt talán a film készítésének legegyszerűbb része.


– Amikor befejezte a Varga Katalint, álmodott volna ekkora sikerről?

– Nem. A berlini filmfesztivál egy óriási meglepetést jelentett, jöttek pozitív és negatív kritikák egyaránt. Azelőtt az emberek mindig nevettek és mondogatták, hogy ebben a filmben nincsenek lehetőségek és igazi öngyilkosság elkészíteni. Persze nem felejtem el soha, hogy mennyien kételkedtek, gúnyolódtak és álltak az ügyhöz negatívan.


– Mivel foglalkozik jelenleg és milyen nagy terveket fontolgat?

– Jelenleg angolt tanítok és célom, hogy megtanuljak magyarul.


– Hogyan boldogul a magyar nyelvvel?

– Minden nyelv bonyolult egy britnek. Viszont sokat tanultam a filmezés során, de még így is nagyon nehéznek tűnik. Tudom, hogyan kell udvariasnak, hogyan kell nyersnek lennem, de a kettő között nem sok ismerettel rendelkezem.


– Rendezőként készen állnak már új filmtervei?

– Sorban állnak a fiókomban a forgatókönyvek. 16 évig éltem elzárva a filmipartól, és most úgy érzem, készen állok arra, hogy száguldjak és száguldjak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nő Maga a szépség

– Nekem a nő a szépség. A női test a harmónia. Tisztelem a nőket, általuk és velük tudom… Tovább olvasom