Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Molnár Ferenc győri írásai

A világirodalom Molnár Ferencre meghatódottan emlékezett 1937-ben győri szárnypróbálgatására.

Molnár Ferenc
„Akarsz egy eredeti írást Molnár Ferenctől a karácsonyi számhoz?" – kérdezte állítólag 1937-ben a Győri Hírlap főszerkesztőjétől a városi levéltárvezető. A főszerkesztő értetlenül meredt rá, hiszen Molnár évtizedek óta világhírnévnek örvendett. Igen ám, csakhogy ezt a két szóban forgó tárcát tizenkilenc-húsz éves korában írta, méghozzá a Győri Hírlap számára.

„A világirodalom Molnár Ference meghatódottan emlékszik győri szárnypróbálgatására" – hirdette büszke betűkkel a Győri Hírlap 1937. december 25-i száma. Mint kiderült, Bay Ferenc vezető levéltáros hívta fel az újság figyelmét arra, hogy az ünnepelt író 1898. november 30-án, majd rá egy évre, június 7-én egy-egy tárcát írt a Szávay Gyula főszerkesztő nevével fémjelzett hírlap számára. Azonnal levél ment Győrből a bécsi Imperial Hotelbe, az akkor ötvenkilenc éves írónak. Molnár válasza hamarosan megérkezett és így szólt:
„Igen tisztelt Uram, szíves elnézését kell kérnem, hogy csak most felelek olyan kedves és meleghangú levelére, csak most, a pesti színházi lárma és izgalmak elmúltával (A Delilah bemutatója volt – a szerk.), innen a csöndes Bécsből. Természetesen szívesen adom beleegyezésemet ahhoz, hogy az ifjúkori kísérleteket újra lenyomassa. (Mellékelten küldöm a másolatokat.) Őszinte szívből köszönöm, hogy ilyen kitüntető módon gondolt rám és első munkáimra és kérem, fogadja tiszteletteljes, szíves üdvözletemet. Molnár Ferenc. Bécs, okt. 7."

Darvas Lili öt pengője

A két tárca egyébként olyan, amilyet az ember egy tizenkilenc éves Molnár Ferenctől vár: kissé szellemeskedő, néhol terjengős, finoman szentimentális, de bájos és tiszta érzelemtől fűtött. Ja, és mind a kettő a gyötrő, reménytelen szerelemről szól.

Már a múltidéző karácsonyi szám óta is eltelt hatvannyolc év, nekünk Molnárból az unoka maradt, a hetvenöt esztendős Horváth Ádám, aki úgy ismert, mint jó pár film – például a Szomszédok című teleregény – rendezője. Akárcsak elődünk, a hírlap, mi is levelet írtunk, igaz, mi már e-mailben. Személyes gyerekkori élményeiről kérdeztük a Molnár unokát, aki még aznap válaszolt. Elmesélte, hogy mindössze egyszer találkozott Molnár Ferenccel, 1937-ben, éppen a Delilah premierje alkalmával, amikor a Győri Hírlap megkereste az írót.

„Kora ősz volt. Egy fél napot töltöttünk együtt Molnár Ferenccel – emlékszik a filmrendező. – Délelőttől, egy, a Gundelnál elköltött ebédig tartott a találkozás. Sok konkrét emlékem nincs, de ezt a délelőttöt még vissza tudom idézni. A nővéremmel ültünk ott, velünk kedves volt és mulatságos a nagyapa. Adott ajándékba öt pengőt, amit a felesége, Darvas Lili felejtett a táskájában, amikor eljött megnézni az akkor született öcsémet." Horváth Ádám azt vallja, nagyapja írásain keresztül rengeteg dramaturgiát tanult, de nem csak azt: a szavak tiszteletét, velük a költői gazdálkodást, a humort. Megismerte nagyapja utolsó írásain át a magányt, az üldözöttségben a hazavágyás fájdalmát, amely áthatja az Amerika Hangja rádión elmondott 1949-es és 1950-es karácsonyi beszédét is. Ezeket lemezen is kiadták, s a rendező természetesen féltve őrzi őket.

Ady, a kárörvendő

Ugorjunk vissza az időben oda, amikor a világhír Molnárt olyan magasságokba emelte, mint addig senkit a magyar irodalomban. A Játék a kastélyban például 326 előadást ért meg a Broadwayn, s talán kevesen tudják róla, hogy P. G. Wodehouse fordította angolra. A Hattyút 255-ször mutatták be New Yorkban. A budapesti Vígszínház 1920-as premierjén állítólag azzal fogadta az amerikai impresszáriót az író egyik jóakarója: „Nem valami jó a darab. Az a baj, hogy a Feri sokat iszik. Konyakőrült." Hatalmas volt a siker és az előadás után az amerikai megkérdezte informátorát arról, hogy mégis hol kapható ez a bizonyos konyak. A Testőr londoni bemutatójára maga G. B. Shaw figyelt fel, sőt, egy színész barátja kedvéért az angol fordítást is átnézte.

Itthon a közönség imádta, a szakma már kevésbé kényeztette Molnárt. Ady Endréről például hírlik, hogy amikor rosszul lett, éppen A fehér felhő 1916-os bemutatójának a napján, az őt meglátogató Nagy Endre a premierről mesélt a beteg, önkívületben lévő költőnek. Így vigasztalta: „Tudod, Bandi, nemcsak neked volt rossz éjszakád, hanem szegény Molnár Ferencnek is, hiszen az új darabja eléggé megbukott a Vígszínházban." Mire Ady felült az ágyban. „Ó, tényleg?" – kérdezte széles mosollyal.

A legtöbb fricskát azonban öreg barátjától, Heltai Jenőtől kapta, igaz, azt bőkezűen viszonozta is. A Színházi Élet imádta a két vén vagányt, kávéházi közszerepléseikről folyamatosan beszámolt. Az egyik 1936-os szám humorrovata szerint például Molnár azt kezdte fejtegetni a bécsi Imperial teraszán, hogy három dologra volt büszke életében: „Soha nem volt sárcipőm és mégsem nedvesedett át a lábam, sohasem volt esernyőm és egyszer sem áztam meg életemben. Nem volt névjegyem…" Itt Heltai közbevágott: „…és nem ismeri senki a nevedet!"

Molnár nem maradt adósa. Ugyanebben az évben – amikor Heltai A néma leventéje feltartóztathatatlanul ment a kétszázadik előadása felé – Molnár kijelentette egy társaságban: „Merem állítani, hogy a magyar színpadi szerzők között Heltai Jenő a legóvatosabb. Úgy tudja elrejteni az ötleteit, hogy azokat a legélesebb szemű tolvaj sem találja meg. Óvatosságból még a darabjaiból is kihagyja őket. Én legalábbis A néma leventében egyet sem találtam." Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Molnár nem véletlenül haragudott. A rangos Vojnits-díjra ugyanis három művet jelöltek ekkor: Molnár Ferenc Csoda a hegyek közt, Kállay Miklós Roninok kincse és Heltai Jenő A néma levente című színdarabjait. Néhány diplomatikus méltatás után a bizottság egyhangúlag Heltai darabját vélte a legkiválóbbnak. Igaza is volt.

Mint egy brazil szappanopera

A Pál utcai fiúkat ma is ismerik Európában. A róla készült olasz film Itáliában nagy sikert, nálunk nagy vihart kavart. Horváth Ádám kikelt a történet átírása ellen és a Népszabadság 2004. március 17-i számában úgy nyilatkozott: esetlegesen, hibásan választották ki a cselekmény helyszíneit. Például indokolatlanul elegáns a filmben nem a grundot őrző, hanem tulajdonló János irodája vagy Nemecsekék – a regény szerint szegény szabó család – lakása. Horváth nem érti azt sem, hogy miért a Lánchídnál golyóznak a gyerekek a Múzeumkert helyett; miért kellett a szülők szerelmi életét, üzletelését beemelni a történetbe. Súlyos hibának tartja, hogy a film kezdetétől tudható, a grundot el fogják adni, tehát nincs tétje a gyerekek küzdelmének. – A film nem az eredeti mondanivalót, a hazaszeretetet és a gyermeki hősiességet hordozza, ezért teljesen fölösleges volt március 15-én bemutatni – vélekedett Horváth Ádám.

A majdnem másfél milliárd forintból készült alkotásról az Index internetes újság kritikusa úgy vélekedett: az olaszok „mindent megtettek, hogy romantikus kalandfilmet kanyarítsanak a történetből. Míg Molnár Ferenc regényében a Pál utcai fiúk és a vörös ingesek a századforduló társadalmi problémáit játsszák el, és a szülők, tanítók és egyéb felnőttek csak kényszeredett mellékszereplők, addig az olasz tévéfilmben kinyílik a grund kapuja, és megtudhatjuk, hogy mit csinálnak a felnőttek, míg gyerekeik farakásokért verekednek, vagy a gittet rágják lelkesen." A szerző így folytatja:
„A film forgatókönyvírói szerint a múlt század elején az élet leginkább egy dél-amerikai szappanoperára hasonlított, ezért az olasz verzióban a Pál utcát megannyi Esmeralda és Rodrigo lakja, legfeljebb nem így hívják őket. Nemecsek anyja úgy szenveleg szeretőjével, mintha a brazil ültetvényes és a félvér rabszolga duettjét adnák elő közvetlenül a Jakupcsek-show előtti idősávban." A kritikus ugyanakkor a gyengeségek felsorakoztatása mellett dicséri a századfordulós díszleteket és a színészi alakításokat. Ami pedig a történet „meghamisítását" illeti, abban egyáltalán nem ért egyet az örökössel:
„Nem érdemes hőbörögni, hiszen ez a film is Molnár Ferenc emléke előtt tiszteleg, ráadásul az alkotók mindent megtettek, hogy hangsúlyozzák: nem a könyv vizuális verzióját látjuk."
Nem teszünk igazságot, de a lényeg mégis az, hogy a Zacconi-filmnek itthon csaknem 1,3 millió nézője volt, és az adás idején a tévét néző 13–17 évesek 55,4 százaléka látta ezt az adaptációt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volt egyszer advent

68 éve, advent első napján sötétség borult a házakra. És a második osztályosok egy emberként… Tovább olvasom