Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Mister és Missis dala Hiennel

Hien, a Megasztár döntőjébe bejutott széchenyis diáklány letette osztályozóvizsgáit. Hetekig nem járt iskolába, ennek ellenére csak négyeseket és ötösöket szerzett. Lemezre készül, születésnapját Pesten ünnepli, ahová soproni barátai is hivatalosak.
Hien, a Megasztár 4. döntőjébe bejutott soproni diáklány levizsgázott. Magántanuló a Széchenyiben, hiszen bokros teendői még mindig nem teszik lehetővé, hogy nap mint nap bejárjon az iskolába. De ha itthon van, akkor szorgalmasan látogatja a tanórákat. Ennek meg is lett az eredménye, mert bár októbertől decemberig a produkció miatt nehezen tudott időt szakítani a tanulásra, minden vizsgája remekül sikerült.
– Mindössze öt 4-est kaptam, a többi tárgyból 5-ösöm lett – mondta a Kisalföld kérdésére. – A nyüzsgés ugyan csitult körülöttünk, de most is vannak fellépéseim. Van, ahová Megasztáros társaimmal együtt, van, ahová csak engem hívnak, Sopronban legutóbb a múlt hét végi Sportgálán szerepeltem. Márciusban Gyöngyösön és Orosházán élő zenekaros koncertünk lesz és rendszeresen hívnak minket rendezvényekre. Még mindig a TV 2 szervezi a fellépéseinket többnyire, így velük kell egyeztetnem, ha bárki szeretne velem találkozni, vagy felkérni arra, hogy énekeljek.


Hiennek készül önálló albuma is. Még körvonalazódik a dolog, de az biztos, hogy új számok lesznek a lemezen. A fiatal lány is megpróbálkozik dalok írásával tervei szerint, de már egyeztetett a 15-ös döntőbe bejutott társával, Nagy Lacival, aki ír majd neki, és készül Szecsődi Karcsival közös duettjük is. Ehhez videoklipet is forgatnak. Szeretne a győztessel, Király Viktorral énekelni, vele ugyancsak beszéltek már erről.

– R’n’B és hiphop stílusú számokat szeretnék, de populáris dalokat is szívesen énekelek. A napokban Lüszivel felénekeltük a TV 2 márciusban induló új produkciójának a Mister és Missisnek a főcímdalát. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ehhez a vidám sztárpárkvízhez a mi hangunkat választották – mondta a Nguyen Thanh Hien.

Hien a fellépéseken kívül is tartja a kapcsolatot néhány megasztáros társával. Karcsival és Viktorral időnként telefonon beszélgetnek, Soniával interneten cseveg és olykor Krisztiánnal is felhívják egymást.

Hamarosan személyesen is találkoznak, hiszen Hien ma a fővárosban tartja szülinapi buliját. Egy budapesti szórakozóhelyre hívja meg 20–25 barátját, közöttük a soproniakat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes anyag az éjszakában

Több helyen is „felütötte fejét" az a festéklemosó szer, mely manapság nagy riadalmat kelt a… Tovább olvasom