Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Milyen volt a Bush-korszak?

Szinte valamennyi amerikai elnököt élesen kritizált az európai sajtó az utóbbi évtizedekben, hogy aztán távozása után jóval kedvezőbb hangnemben emlékezzen meg róla – állítja Hahner Péter történész, Az Egyesült Államok elnökei című könyv szerzője. Szerinte elképzelhető, hogy a hazájában és külföldön egyaránt népszerűtlen George W. Bush megítélése is javul idővel.
– George W. Bush rendkívül népszerűtlen elnökként zárja második ciklusát, támogatottsági rátája két éve folyamatosan 40 százalék alatti. Ön milyennek látja tevékenységét?

– Nyolc év kül- és belpolitikáját nem akarom elhamarkodottan minősíteni. George W. Busht aligha fogják a legsikeresebb vagy a legnépszerűbb elnökök között emlegetni. A kiegyensúlyozottabb értékeléshez azonban némi időbeli távolságra van szükség. Szinte valamennyi amerikai elnököt élesen kritizált az európai sajtó az utóbbi évtizedekben, hogy aztán távozása után jóval kedvezőbb hangnemben emlékezzen meg róla. Olyan is akadt, aki semmit sem ért el, de váratlan halála miatt azóta is istenítik – John F. Kennedynek hívták. Egy biztos: leegyszerűsítés lenne az Egyesült Államok kormányát tenni felelőssé a világ összes problémájáért.


– Volt Bush elődei között olyan, akit a választók hasonló módon nem zártak a szívükbe?

– Természetesen. Az északiak által árulónak tartott, az elnöki pozíciót 1853-tól 1857-ig betöltő Franklin Pierce otthonát Lincoln meggyilkolása idején, 1865-ben kis híján megostromolták New Hampshire-ben. James Buchanant (1857–61) sokan felelősnek tartották a polgárháború kirobbanásáért. Andrew Johnsont (1865–69) a kongresszus vád alá helyezte. Herbert Hoover (1929–33) népszerűségét a nagy gazdasági világválság tette tönkre, a kifordított, üres zsebet Hoover-zászlónak nevezték. Jimmy Carter (1977–81) különleges népszerűtlenségének okairól máig vitatkoznak a történészek.


– Elképzelhetőnek tartja, hogy változik a Bushról kialakult kép, és néhány évtized múlva kiderül, mégiscsak nagy elnök volt? Volt már ilyenre példa?

– Nem is egy. Trumant elnökségének idején (1945–53) igen sokan tekintették Franklin Delano Roosevelt méltatlan utódjának. Azóta mindenki belátta, hogy egyszerű, de tisztán látó és tisztességes politikus volt, aki sokkal gyorsabban felismerte a kommunizmus által képviselt veszélyt, mint elődje. Képes volt határozott ellenlépésekre is, például a Marshall-tervre, a NATO létrehozására. Lyndon B. Johnsont (1963–69) sokan csak egy nagydarab, műveletlen texasinak gondolták, aki kizárólag Kennedy megölésének köszönhette, hogy bekerült a Fehér Házba. Ma már úgy látjuk, hogy ő tett a legtöbbet a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok érdekében. Senkit sem gyűlöltek oly határozottan távozásakor, mint Richard Nixont (1969–74). Stephen Ambrose amerikai történész is Nixon-gyűlölőként kezdett hozzá háromkötetes életrajzának megírásához, majd azzal fejezte be, hogy „Nixon lemondásakor többet veszítettünk, mint amennyit nyertünk". Ronald Reagant (1981–89) egyesek határozatlan, mások által irányított személyiségnek tekintették. Napjainkra kiderült, hogy sokkal több sikeres politikai kezdeményezés származott tőle, mint ahogy azt akkoriban gondolták. Mindez persze nem jelenti azt, hogy Busht is a nagy elnökök között fogják számon tartani, csak annyit, hogy ne bízzunk meg feltétlenül a kortársak által hangoztatott, olykor elhamarkodott ítéletekben.


– Miben látja Bush amerikai népszerűtlenségének okát?

– A 2000-es, vitatható módon lezárt elnökválasztásban, az elődje által 1997-ben aláírt kiotói egyezmény végrehajtásának megtagadásában, a nagyvállalatok számára kedvező adócsökkentésekben, a nyomorszint alatt élők számának növekedésében, egyes szociális programok költségvetésének csökkentésében, az államadósság növelésében, s talán leginkább a sok áldozattal járó iraki háborúban. Kritizálták azért is, mert a félelem felszításával kormányzott, s csak tanácsadói szűk körére hallgatott. Nagy felháborodást keltett a terrorizmussal gyanúsított személyek meghatározatlan ideig tartó, vádemelés és ügyvédi védelem nélküli fogva tartása. Biztonsági intézkedései különben jóval költségesebbek voltak, mint amilyen eredményesek: igen kevés valódi terroristát sikerült börtönbe juttatni.


– Bush külföldön is népszerűtlen. Ennek okai különböznek az előzőektől?

– Részben. Egyoldalú külpolitikai lépéseivel már a 2001. szeptember 11. előtti hónapokban is aggodalmat keltett. Azóta ezek az aggodalmak csak növekedtek. Sokan úgy látják, nem tartja tiszteletben a nemzetközi szervezeteket és a nemzetközi jogot.


– Hogyan viselte Bush a külföldön esetenként elemi erővel, hazájában csendesebben megnyilvánuló népszerűtlenséget?

– Bevallom, erre nem tudok válaszolni. A jelek szerint könnyedén viselte, de nem tudhatjuk, mi játszódott le benne.


– Az iraki háború megindítását és általában a terror elleni világméretű harcot nagyon sokan egyértelmű hibának, aránytévesztésnek látják. Tekinthetjük ezeket annak?

– Meglepne, ha akadna olyan józan ember, aki egyértelmű hibának tekintené a terrorizmus elleni küzdelmet. Talán engedjük át a világot a terroristáknak? Ezt aligha gondolhatja valaki is komolyan. Azt sem hiszem, hogy Irak lakossága visszasírná Szaddám Huszein uralmát. Azon persze lehet vitatkozni, hogy Bush kormánya megfelelő eszközökkel harcolt-e a terror ellen, és hogy az iraki háború volt-e a legsürgősebb teendő. Annyi bizonyos, hogy ezt a háborút okosabban is irányíthatták volna. Bush döntéseit azonban csak a közeljövő eseményeinek tükrében értékelhetjük megfelelően. Ha sikerül hosszabb távon megszilárdítani a demokrácia esélyeit a Közel-Keleten és visszaszorítani a terrorizmust, akkor más szemmel nézünk majd Bush kormányának intézkedéseire.


– Ha pozitívumokat kellene említeni a nyolc évéről, mit mondana?

– Hat éve aláírta az „egy gyermek se maradjon le" törvényt, amellyel fejlesztette az elemi és középfokú oktatást. A 2004-es indiai-óceáni földrengés idején csaknem 700 millió dollár segély érkezett a térségbe az Egyesült Államokból – a kormány aktív közreműködésével. Olyannyira megnőtt az afrikai országoknak nyújtott segély mennyisége, hogy a New York Times egyik újságírója kijelentette: „George W. Bush többet tett Afrikáért, mint Bill Clinton". Az utóbbi években pedig a kormány külpolitikai lépései is pragmatikusabbá váltak. A szakértők különösen megdicsérték Bush elnök Kína- és India-politikáját.


– Közismert a vélekedés, miszerint a másodszori újraválasztás tilalma miatt az elnökök utolsó ciklusukban a történelemkönyveknek is dolgoznak. Megfigyelhető volt ez nála?

– Minden bizonnyal ennek köszönhetőek az utóbbi évek mérsékeltebb, pragmatikusabb külpolitikai lépései.


– Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője szerint „nem az a probléma, hogy Amerika túl erős, hanem hogy túl arrogánsnak, másokkal nem törődőnek, érzéketlennek látszik". Ő úgy véli, nyitott és magabiztos Amerikára van szüksége a világnak. Egyetért vele?

– Igen, teljes mértékben. Meggyőződésem szerint a világnak egyelőre szüksége van egy erős, demokratikus nagyhatalomra.

Olvasóink írták

  • 3. Joe Sixpack 2008. október 26. 16:38
    „Amcsik nem szavazták meg kétszer. A legfelsöb biroság rakta be elösször. Pinahajszálon sikerült nyerni neki másodszor. Bush-t a katonaszökevényt legjobban az Amcsik utálják.”
  • 2. Szerintem 2008. október 26. 13:25
    „Busht is Szaddam és Szlobodan mellé kéne zárni Hágában körülbelül oda való lenne az a kis kretén.. DE grat az amcsiknak akik megszavazták 2x is !”
  • 1. Joe Sixpack 2008. október 26. 08:43
    „Fareed Z. és Obama-val minden józan ember egyetért.

    "Miben látja Bush amerikai népszerűtlenségének okát?"

    Korlátlan butaságában ! Ezt pedig szerintem semilyen történelem nemtudja megváltoztatni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy Imre egy nappal október 23-a előtt unokájával szüretelt

Gyakorlatilag egyáltalán nem ismert történelmi tény, hogy Nagy Imre 1956. október 23-a előtt, a… Tovább olvasom