Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Mihály főherceg kalandos élete

Egyszerű polgári életet él a magát magyarnak tartó Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg, aki kétéves korában családjával menekült el a front elől.

Végül Portugáliában telepedtek le, ahol 10 éven át a nagymama gyémánt nyakékéből éltek.

Mihály textilipari diplomát szerzett, és házalóügynöknek állt, hogy eltartsa családját. Feleségül azonban egy kastélyban élő, bajor hercegnőt választott. A vásárhelyi orvosbálon beszélgettünk vele.

– Annak idején József nádor, a ˝legmagyarabb Habsburg˝ leszármazottjainak Alcsúton és Piliscsaba környékén voltak a földjeik, kastélyuk Alcsúton állt. Ha jól tudom, ön is itt született...

– Valóban, de nem sokáig éltünk idehaza. Kétéves koromban a család összepakolt, és hét testvéremmel együtt elmenekültünk a front elől. Először Ausztriába, majd Németországba mentünk, végül Portugáliába kerültünk, s ott telepedtünk le. Nem arra készültünk, hogy külföldön maradunk, hiszen idehaza 15 ezer hold birtokon gazdálkodtunk.

Édesapám, József Ferenc és nagyapám, József Ágost éppezért indulás előtt úgy döntöttek, ha már a család 1796 óta Magyarországon él, semmit sem viszünk magunkkal, hiszen úgyis hamarosan visszatérünk. Nem akarták, hogy azt mondják rólunk, mindent kimenekítettünk magunkkal.

Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg és felesége. Fotó: Schmidt Andrea
Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg és felesége. Fotó: Schmidt Andrea

– Azért az ön nagymamájáról, Auguszta bajor hercegnőről úgy hírlik, hogy a férfiaknál előrelátóbbnak bizonyult. Jól tudom, hogy ő hosszabb távollétre készült?

– Menekülés előtt a családi ékszereket öt nagy ládában rejtették el Piliscsabán. Nagymamám azonban szerette az ékszereket, és volt néhány szép darab, amelytől semmi szín alatt nem akart egy percre sem megválni. Néhányat belevarrt a ruháiba. Mint kiderült, nagyon előrelátónak bizonyult, az elásott ékszereket nem sokkal később ellopták.
Majd ötven évig nem léphettünk újra magyar földre. 1948-ban Portugáliában telepedtünk le. Itt tíz esztendeig abból éltünk, hogy a nagymamám évente eladott egy-egy gyémántot a magával vitt nyakláncról, ezért nem kellett éheznünk.


– Hiába éltek távol Magyarországtól, tanult Angliában, Svájcban és Portugáliában is, azért a család anyanyelve a magyar maradt. Pedig ön 16 éves korára már hét nyelvet is beszélt...

– Otthon mi mindenütt, és még Portugáliában is magyarul beszéltünk. Édesapám, József Ferenc megkövetelte, hogy más nyelven ne is szólaljunk meg, nehogy elfelejtsük az anyanyelvünket. Mindig arra készült, hogy egyszer majd visszatérünk Magyarországra. Valóban sokfelé tanultam. Mindig polgári pályára készültem, és végül Zürichben szereztem textilipari diplomát. Majd textilipari cégeknél dolgoztam.

Gyorsan eljutottam addig, hogy az igazgatótanácsok tagjaként kamatoztattam tapasztalataimat, de ezt végül meguntam. Láttam, hogy akik velem együtt dolgoznak, mindig sokkal több pénzt kerestek, mint én, ezért 46 esztendős koromban azt mondtam, elég, magam is megpróbálok mást. Ezért lemondtam igazgatótanácsi tagságomról, és beálltam utazóügynöknek. Fogtam a textilipari mintákkal telerakott bőröndöt, s elkezdtem házalni vele Németországban és Ausztriában.


– Nem lepődtek meg az emberek, hogy utazóügynökként egy Habsburg kopogtatott be hozzájuk?

– Nekem ez volt a szakmám, amellyel életben tartottam a családomat, ráadásul akkor már 30 éve ismertek textiles körökben. Azaz kíváncsiak voltak az emberek a hozzájuk bekopogó Habsburgra, és mindenki elfogadott. Nemcsak rám, de a kollekciómra is kíváncsiak voltak. Ráadásul érdekes volt számomra ez a munka, hogy annyi emberrel teremthettem kapcsolatot. Ügynökként ugyanis egész Európát bejárhattam. Ez volt az én karrierem.


– Segítette-e valamikor a családneve?

– Jelenleg körülbelül 300 Habsburg él a rokonságunkban. Ha egy élő Habsburggal találkozik valaki, kíváncsiságot kelt, és vannak, akik bizonyos kritikát is megfogalmaznak. Sokan nem értették, hogy mi egyszerű polgári életet élünk. Azt gondolták, hogy ülünk valahol, valamilyen kastély sarkában, fejünkön egy koronával, és úgy uralkodunk. Hát ennek a világnak régen vége. Viseljük ezt a gyönyörű szép történelmi nevet, ami elkötelezettséget is jelent számunkra. Kétszáz évig a házassági politika volt fontos számunkra, nem volt idő más hivatások elsajátítására. Nekünk és gyermekeinknek azonban már volt rá lehetőségünk.

Az alcsúti kastély Pollack Mihály jelentősebb művei közé tartozik. Építése 1819 után mintegy tíz évig tarthatott. József nádor és Pollack kölcsönös megbecsülését jelzi az épület. Épületszárnyai egy né
Az alcsúti kastély Pollack Mihály jelentősebb művei közé tartozik. Építése 1819 után mintegy tíz évig tarthatott. József nádor és Pollack kölcsönös megbecsülését jelzi az épület. Épületszárnyai egy négyzetes udvar körüli épületmag körül helyezkedtek el.

– Mennyire érzi magát magyarnak?

– Abszolút. Magyarnak születtem, magyar útlevelem van, és magyarnak is érzem magam. Először azonban csak 1980-ban jöhettem haza, pedig mindig találkozni akartam azokkal, akik még a dédnagyapámat is ismerték. Egy, az egykori piliscsabai birtokunkon élő erdészünk és vadászunk 75 éves korában írt egy levelet valakinek, és ez a levél kalandos úton eljutott hozzám Münchenbe. 1980-ban azért jöttem haza, hogy vele találkozzam. Sikerült. Óriási élmény volt számomra, kiderült, hogy ő volt nagypapám kedvenc vadásza, aki mindent tudott a családunkról. Nem csoda, hiszen órákat ültek együtt a lesen. Olyan dolgokat mesélt rólunk, amelyekről én odahaza nem is hallottam. Úgy idézte fel emlékeit, hogy 45 éven át azt sem tudta, hogy egyáltalán élünk-e még valahol.


– Felesége, Christiana bajor főhercegnő hogyan viselte az állandó költözködést?

– Mióta összeházasodtunk, huszonhétszer költöztünk, és tíz különböző városban éltünk. A feleségem mindenhová jött velem, és külön örült, hogy ilyen mozgalmas az életünk. Ugyanis lánykorát 24 éven keresztül egy bajor kastélyban töltötte, és nagyon félt attól, hogy ha férjhez megy, újabb 60 évet élhet majd egy másik kastélyban. Mondtam, ha csak ettől tart, akkor hozzám jöjjön, mert ettől megmenekül. Kastélyom ugyanis sosem volt, és ilyen költözős cigányéletet éltünk.


– Milyennek talált bennünket annyi esztendő kényszerű távollét után?

– A magyar karakter semmit sem változott, maradtunk olyanok, mint voltunk. Nekem az utazás ma is élmény, amikor Bécsből hazajövök, még mindig szokatlan, hogy nincs határellenőrzés, vasbeton sorompó, és nem állnak ott a morcos fegyveres katonák, sőt már határ sincs. 1980-ban, amikor először hazajöttünk, előbb attól féltünk, hogy nem engednek be, majd attól, hogy nem engednek ki bennünket. Habsburg Ottó munkájának nagy eredménye, hogy a határok eltűntek Európából. Ő nagyon sokat dolgozott ezért, és 97 esztendős korában ma is az egész család nagy példaképe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évente százszor reng a föld

Kis földrengésből három-négy naponta, nagy károkat okozóból tizenöt-húsz évente történik egy… Tovább olvasom