Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Mesék két évszázadból

Két évszázadot ritkán szaggat az ember. A győri Gallai Rezsőnek mégis megadatott ez a boldogság

Már ha ez annak nevezhető. A vasárnap 102. születésnapját töltő nyugdíjas az élettől kapott legnagyobb ajándéknak ma is a hitét, az egészségét tartja. Igaz, az utóbbi években a látása meglehetősen sokat romlott, Rezső bácsi mégis naponta sétál, eljut, ahova nagyon szeretne. Életfilozófiája egyszerű: soha nem irigyelt senkit és megbocsátott a vele haragban lévőknek.

Talán még a Teremtővel is kiegyezett, az ő akarata lehetett az, amikor 1904-ben Szombathelyen meglátta a napvilágot, s az anyja azonnal lemondott róla, ő mégis élni akart. Árva gyerekként nevelődött, később Pápára, nevelőszülőkhöz került. Ám a boldogság nem tartott sokáig, mert amikor kiderült, hogy azok egy vasat sem látnak az akkor még Galajda Rezső nevű gyermek után, visszavitték a fiút a veszprémi gyermekmenhelyre.

Oké, zsoké?

„Ki akar lovász lenni?" – kérdezte egyszer egy arra vetődő, ám szép öltözékű idegen az intézetben és Rezső nem habozott. Pápa és a pacók fess lovászokkal és csodálatos grófkisasszonyokkal kalandosnak tűnt. Az alagi majorba kerülve azonban számos megpróbáltatás, éhezés és hideg várta a fiút. Sok munkát osztottak rá és fizetségül még annyit sem kapott, hogy igazán jóllakhatott volna. Egyetlen pár rossz cipőjét amikor suszterhoz adták, egy pár posztópapucsot kapott helyette. Két és fél év után megszökött és a 15 éves fiút egy Gyuga János nevű ember fogadta be szolgálónak.
– Azért nem hagyott békén a gondolat, mert ugye mindig is zsoké szerettem volna lenni – emlékszik vissza Rezső bácsi. – A régi versenyistállóba ugyan nem vettek vissza, de négy gyönyörű lovat – Tuskót, Kometet, Delnőt, Csicsókát – én gondozhattam. Ahogyan az emberek között, úgy az állatok között is akad különleges és hisztis. Hát Delnő egy ilyen ló volt. Döcikének becéztem a sötét pej kancát. Évekig együtt vettünk részt nemzetközi versenyeken mindaddig, míg egy szabálytalan buktatás miatt kizártak a versenyekből.

Egy suszter, aki írni is tud

A huszonéves Galajda Rezsőre újabb megpróbáltatás várt, nyakába vette a világot. Csapattársával együtt átúszott a Pinka folyón és bekopogtatott a nevelőszüleihez. Ők ajánlották, tanuljon valami kétkezi szakmát, de olyat, ahol fizetségül kosztot is kap. Egy vagy másfél év alatt keservesen, de kitanulta a suszterséget, felszabadították. Így meg nem tartotta meg a mestere. 1926-ot írt a naptár, amikor Pápáról Győrbe érkezett. Napokig parkokban aludt és végső elkeseredésében a karmelita atyákhoz fordult segítségért. Prior atya a hóna alá nyúlt, állást szerzett a legénynek.

– Az első feleségemet is ez idő alatt ismertem meg, ám az igazi fordulópontot egy házfelügyelői lakás jelentette 1929-ben. Ekkor már némi biztatásra írtam is: novellákat, tárcákat, elbeszéléseket az akkori lapokban: a Dunántúli Hírlapban meg a Győri Újságban. Örömmel töltött el, hogy végre a saját otthonunkért, boldogulásunkért dolgozom. A vágyam egy „állami nyugdíjas" állással teljesült 1934-ben, amikor a Magyar Királyi Folyómérnöki Hivatalhoz kerültem. Igen ám, de ehhez a háború idején frontszolgálatot kellett vállalni. Önként jelentkeztem, tizenöt katona parancsnokaként indultam a frontra.
Rezső bácsit egy sebesülés hozta haza a frontról. Csak arra emlékszik, hogy egy meggyszínű autóban orvos matat a feje fölött, s később hallotta, hogy a partizánok felrobbantották a vonatukat. Túlélte, megmenekült. Felgyógyulását követően anyagbeszerzőként, raktárosként dolgozott a vízügynél hetvenéves koráig.

Kalandból második házasság

Rezső bácsi nem titkolja, fess, udvarias emberként mindig megnézték a nők. Ráadásul sokat utazott, így egy félrelépése kapcsán egy hölgy fényképét megtalálta a tárcájában az asszony, s onnantól kezdve befuccsolt a házassága.
– Volt ez a marhaságom, de gondoltam, hatvanévesen már hova ugráljon az ember – árulja el a hétpecsétes titkot. – Gondoltam, szépen megöregszünk együtt. A feleségemmel azonban nem lehetett beszélni, örökké csak azt a „másikat" fújta. „Ha úgy érzed, nem tudsz velem békességben élni, küldd el a ruháimat a fiunkkal" – hagytam egy üzenetet egyik reggel a konyhaasztalon az asszonynak. Mit tesz isten, a fiam délután utánam hozta a ruháimat, képzelheti, mit éreztem. Vén fejjel elváltunk. Egy darabig a vízügy vendégházában laktam, de aztán újra csak megnősültem. Megegyeztem a feleségemmel: amíg dolgozhatok, szívesen bejárok a hivatalba. A nyugdíjamat odaadom a konyhára, a többit elutazzuk. Így jártuk be a fél világot, fotóztam, élményeket gyűjtöttem, írtam. Tizenkét évvel ezelőtt tavasszal még Ausztriában jártunk, ősszel elment a feleségem.
Rezső bácsi azóta egyedül, de nem magányosan él. Társa egy papagáj, meg aztán a fia, menye is mindenben segíti. Egy időben a nyugdíjasklubba is eljárt, ma már csak sétálni megy egyedül. Százkettedik évét tölti békében, boldogan. Az újságot még naponta átböngészi, a hírekre odafigyel. Munkahelyéről a mai napig rendszeresen keresik, hívják és köszöntik. Idén sincs ez másként, a gratulálók táborához mi is csatlakozunk, Isten éltesse Rezső bácsi!

Ketten Rezső bácsiról:

Dr. Kéry Klára szemészorvos:
– Évek óta gondolunk Rezső bácsira, nemcsak mint kedves páciensünkre, hanem barátunkra, jó ismerősünkre. Ajándék szemüveget kapott az Optiristől, ő pedig udvariasan számon tartja a névnapjainkat, ami rendkívül jóleső érzés. Most is megköszöntjük, közösen szoktunk neki énekelni a telefonba a Happy birthday-t és ezzel együtt jókívánságainkat küldjük el. Boldogság, hogy ismerhetjük.

Vas Imréné, az EESZI (Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény) területi gondozásvezetője:
– Rezső bácsi udvarias és előzékeny, bárcsak minden gondozottunk ilyen lenne! A munkatársaim segítenek neki a személyi higiénében, ha szükséges, a takarításban, és az ebédet is eljuttatjuk neki. Jó időben a közeli zöldségeshez is lemegy, úgyhogy mobil. Katalin-napon mindig felhív, gratulál, ami jó érzés.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mesefilm forog tovább

Ki ne emlékezne Cicamicára és Böbe babára? Bálint Ágnes tanulságos története maga volt a csoda. Tovább olvasom