Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Megfejthető a Kádár-titok?

Történelmi tabló - 1989. július 6-án hunyt el a pártállami Magyarország első embere, Kádár János. Ő volt az, akit az '56-os forradalom leverése után az ország többsége gyűlölt, de ő volt az is, aki később a szocialista tábor egyik legelfogadottabb személyiségeként tárgyalt a Nyugattal is, s akit halála után két évtizeddel olyan legendák öveznek, amikre nehéz magyarázatot találni. A Kádár-titok megfejtéséhez Romsics Ignác professzort, történészt hívtuk segítségül.

Moldova nem szakmai könyvet írt

– Húsz év elegendő távlat-e ahhoz, hogy tényszerűen, politikai felhangok nélkül megítélhető legyen Kádár János munkássága?

– Tényszerűen és politikai felhangok nélkül lehet, sőt, szükséges is foglalkozni Kádárral és a Kádár-korszakkal. A történetírás természete azonban olyan, hogy a teljes objektivitás nagyon nehezen vagy talán egyáltalán nem érhető el. Nemcsak ebben, hanem más tárgykörben sem. Gondolja meg, hogy a magyarok eredetével kapcsolatban is mennyire különböző interpretációk vannak forgalomban. A nagy választóvonal nem a különböző szakmai vélemények, hanem a szakmaiság és a sarlatánság között húzódik. Konkrét példával élve: Huszár Tibor Kádár-könyve egyike a szakmailag lehetséges interpretációknak. Moldova György könyve azonban már kívül esik a szakmai-ság fogalmán.


– Ön milyen embernek és milyen politikusnak tartja az MSZMP egykori első emberét?

– Kádár nagyon szegény – ma úgy mondanánk: többszörösen hátrányos – környezetben szocializálódott. Ezért egyáltalán nem meglepő, inkább természetes, hogy a rendszer megdöntésére és az egalitáriánus társadalmi viszonyok kialakítására törekvő kommunistákhoz csatlakozott.
Fiatal korában valószínűleg őszintén hitte, hogy csak akarni kell és holnapra valóban kiforgatják sarkából a világot. Tudjuk, hogy 1945 után ebben egyre kevésbé, 1956 után pedig valószínűleg egyáltalán nem hitt. Ezzel szemben cinizmustól sem mentes, vérbeli pragmatikus politikussá vált. Továbbra is hitt azonban a jövedelmi különbségek alacsony szinten tartásának a lehetőségében. És persze tudta azt is, hogy amit Nagy Imrével és társaival tettek, megbocsáthatatlan bűn. Későbbi politikájának megértéséhez az egyik kulcs valószínűleg a vezeklés szándéka.


Felelős volt az ’56-os megtorlásokban

– Mekkora felelősség terheli Kádárt az 1956-ot követő megtorlásokért, mennyire volt döntéseiben a szovjet pártvezetés foglya? Mennyire szabad mozgástérrel bírt a forradalom utáni Magyarország politikai rendszerének kiépítésében, később irányításában?

– Az 1956 utáni megtorlásokért a magyar vezetők közül Kádárt a lehető legnagyobb felelősség terheli. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a szomszédos államok vezetői még súlyosabb retorziókat követeltek, s hogy a Szovjetunió beleegyezése nélkül semmiféle megtorlásra nem kerülhetett volna sor. Nem tudjuk, hogy Nagy Imréék kivégzését a Kreml vagy Kádár kezdeményezte-e. Tudjuk viszont, hogy Kádár nem ellenezte a justizmordot, s azt is, hogy a szovjet vezetők nem igyekeztek megakadályozni. Ami a politikai rendszert illeti: közismert, hogy néhány év múltán a „legvidámabb barakk" lettünk a „szovjet táborban". A kelet-európai diktatúrákon belül a Kádár-rendszer viszonylag kevésbé volt represszív és az élet számos területén hozott javulást az 1956 előtti Rákosi-korszakhoz képest. Ez ugyanúgy Kádár nevéhez kötődik, mint az 1956 utáni megtorlások.


Gorbacsovig kedvelt ember lehetett

– Miként tudta Kádár elérni, hogy alig húsz évvel a levert forradalom után az ország kedvelt első embere lett és a Nyugat is a legelfogadottabb kommunista vezetőként tárgyalt vele?

– Nem tudom, hogy az 1970-es évek közepén Kádár valóban az ország „kedvelt" embere volt-e. Én inkább azt mondanám, hogy a rendszer elfogadott embere volt. És hogy miért volt elfogadott kül- és belföldön egyaránt? Azért, mert nagyon messze távolodott a kommunista diktatúra sztálinista modelljétől, s az emberek többsége úgy gondolta, hogy a „szovjet táboron belül" a keretek tovább már nem tágíthatók. Úgy hiszem, hogy Gorbacsov 1985-ös hatalomra jutásáig ez így is volt. Utána viszont változott a helyzet. Az új fejleményekkel Kádár már nem tudott s talán nem is akart lépést tartani. Így amikor a demokratikus ellenzék 1987-ben kiadta a jelszót, hogy Kádárnak mennie kell, a társadalom egyáltalán nem állt ki korábban elfogadott vezetője mellett. Az 1980-as évek második felében – döntően a gazdasági hanyatlás és az ebből adódó szociális problémák miatt – a rendszer és személy szerint Kádár is elveszítette legitimitását.


Kommunista dogmák zárójelben

– Mi a titka annak, hogy Kádárt még ma is nagyon sokan elismerésre méltó politikusnak tartják? Vajon ez a népszerűség miért nem hoz sikert a kádári szellemiséget felvállaló, mégis rendkívül alacsony támogatottságú Magyar Kommunista Munkáspártnak?

– Kádár népszerűsége két tényezővel magyarázható. Részben az általa működtetett rendszer ama sajátosságaival, amelyek előnyére különböztették meg a szomszédos országok szocializmusától és elődje, Rákosi rendszerétől egyaránt. Másrészt a rendszerváltozás utáni átalakulásokkal. A több évtizedes egalitáriánus viszonyok után a szociális különbségek kiéleződtek és milliós nagyságrendben csúsztak le családok, vesztették el a munkahelyüket és deklasszálódtak. Azok számára, akik primer életszükségleteik biztosításával vannak elfoglalva, a demokratikus értékek általában nem sokat jelentenek. És hogy ugyanezek az emberek miért nem lelkesednek a munkáspártért? A válasz nagyon egyszerű. A kádári kisember Kádár és a kádárizmus iránt érez nosztalgiát, nem pedig a kommunizmus és az osztályharc iránt, ami a munkáspárti politikusok megszólalásait jellemzi. Másként fogalmazva: az 1960-as és az 1970-es években nem azért fogadták el Kádárt, mert kommunista volt, hanem azért és annyiban, mert és amennyiben a kommunista dogmákat zárójelbe tette.


Az örökség

– Az úgynevezett ˝kádári örökség˝-nek van-e ma is vállalható része, és mi az, amit örökre el kellene felejtenünk?

– Semmit nem szabad elfelejtenünk és mindenre emlékeznünk kell! A fényre és az árnyoldalakra egyaránt. A későbbi generációk úgyis felejteni fognak. Ötven-száz év múlva a szovjet táborban töltött közel fél évszázad ugyanolyan történelmi korszak lesz, mint ma a dualizmus kora vagy a Horthy-korszak. Vagyis el fogja veszíteni aktuálpolitikai jelentőségét, s ha viták lesznek róla, azok csak a történészeket és leghűségesebb olvasóikat fogják érdekelni.

Bátyi Zoltán

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barátokkal tovább élünk

Életünk - Gének vagy életstílus – melyik dönt a hosszú életről? Nos, mindkettő, jelentős… Tovább olvasom