Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Megbánni a bűnt, elfogadni az irgalmat

Tóth András győri görög katolikus parókussal a kereszt titkáról és Isten üzenetéről beszélgettünk.

„Húsvét a legnagyobb ünnep. Krisztus feltámadása nélkül minden más, egész életünk értelmetlen lenne" – vallja Szent Páltól kölcsönzött szavakkal Tóth András győri görög katolikus parókus, akivel – sok más mellett – a kereszt titkáról, Simonról, Júdásról és Isten üzenetéről beszélgettünk.

Tóth András
– Bármennyire szétesett világban élünk, a kereszt, a húsvéti ünnep középpontja a mai kor emberét is megállítja.

– Igen, mert föl kell rá nézni. És az ember találkozik a szenvedéssel, a halállal. A kereszt önmaga sorsával szembesíti az embert. A keresztények számára viszont nem az elmúlás, hanem a győzelem jelképe. Húsvétkor mi azt énekeljük: „Haláloddal legyőzted a halált". Vagyis Krisztus megtörte a gonoszság erejét, megszabadított bennünket. Persze nem a rómaiak hatalmától, miként azt hajdan a zsidók gondolták. Talán azért is csalódtak Jézusban, mert ők ezt várták tőle. Csalódtak benne, mikor a kereszten megfeszítve látták. Nagyon találó Szent Pál megfogalmazása: „A kereszt a zsidók számára botrány, a görögöknek oktalanság, nekünk pedig Isten ereje." Talán sokszor mi is úgy vagyunk, hogy Isten akaratát nem tudjuk összeegyeztetni a saját magunk által elképzelt, felépített világgal. Csalódottak vagyunk. Annak idején az apostolok sem értették, de abban a pillanatban, mikor odamentek és üresen találták a sírt, akkor világosodott meg nekik minden. Akkor jöttek rá, hogy Krisztus erről beszélt nekik. Akkor értették meg, hogy mi is az igazi szabadítás. Amitől a legjobban félünk, a haláltól szabadít meg bennünket a feltámadás hite. Ettől lesz örömhír. Ezért lehetséges még a mai világban is, hogy a borzalmas kivégzőeszköz számunkra a győzelem, a dicsőség, az élet jelképe.

– Még a kereszt titkánál maradva: az isteni és az emberi találkozik egymással.

– Gyönyörű jelkép. A vízszintes és a függőleges, a szeretet kétféle irányulása. Szeretet embertársaink felé, szeretet Isten felé, és viszont. A kereszt valóban találkozás, amelynek a középpontja maga Krisztus, aki Isten és ember is. Mindez benne tökéletesen beteljesedik. Bármennyire szeretnénk elfelejteni, ő figyelmeztet bennünket, hogy életünkben mindannyian keresztet hordozunk. Ezért kell folyamatos készenlétben és nem a felszínen, másokat becsapva élnünk, hogy bármikor jön az óra, mindig el tudjunk számolni cselekedeteinkkel. A kereszt mindig időszerű, mindig abban a helyzetben üzenet, amelyben élünk. És mindenkor szembesít azzal, hogy a nagypéntekben ott ragyog a húsvét fénye.

– Mindenkinek megvan a maga keresztje, tartja a mondás. Mennyire vállaljuk azt a bizonyos keresztet?

– Leginkább menekülni akarunk tőle. Szeretnénk eldobni, levetni magunkról. Egy régi példázat jutott eszembe. Egy szerzetes buzgón imádkozott Istenhez, hogy nagyon nehéz az a kereszt, amit ő hordoz, kérdezte, nem kaphatna-e egy másikat. Mondta neki az Úr, hogy válasszon. A szerzetes neki is állt, de az egyiket magasnak, a másikat túl kicsinek, a harmadikat túl könnyűnek, a negyediket pedig szálkásnak tartotta. Az ötödik sem tetszett neki valami miatt, aztán a végén talált egyet, mondván, ez éppen jó lesz, ezt kéri Istentől. Arról pedig kiderült, hogy az bizony a régi keresztje volt.
A keresztünk személyre szabott. Kutatnunk kell a titkát, elmélkedni, gondolkodni arról, hogy honnan jön és hová halad az életünk. Gyakran kell számvetést készíteni, hogy minél jobban fel- és megismerjük a keresztünket. Ilyenkor derül ki, hogy mi az érték, mi az, amit átvihetünk.

– A keresztúton különös alak Cirenei Simon. Ő az, aki Krisztus mellé áll és segíti a keresztjét.

– Simon az embertársi szeretet, az áldozatvállalás példája. Példa arra, hogy ha nehéz a keresztem, van valaki mellettem, aki segít. Ha másnak nehéz a keresztje, akkor én segítek neki. Bizony mi is sokszor összeroskadunk, miként Krisztus is elesett a kereszttel. Megrendítő kép! Van úgy, hogy térdre, van úgy, hogy teljesen a földre esünk. Van úgy, hogy összetörjük magunkat. Próbálunk feltápászkodni, de – Simon példája igazolja – ebben az igyekezetben nem vagyunk magunkra hagyatottak. Mert van egy irgalmas szamaritánus, van egy Cirenei Simon. Az embernek meg kellene tanulni, hogy nincs egyedül: vele van Isten, vele vannak az embertársai. Azt hiszem, Isten országa akkor van köztünk, ha elkezdünk egymásra figyelni. Ha úgy élünk, hogy nem érdekből és nem számításból, nem azért, hogy legyen nekem is majd valaki, aki segít, ha szeretettel, szívből figyelünk egymásra, áldozatot vállalunk egymásért, ha segítjük mások keresztjét, akkor észre fogjuk venni, hogy körülöttünk is mennyi Cirenei Simon él, mennyien akarnak bennünket is segíteni. És ehhez nem is kell hívni őket.

– Júdás személye szintén különös jelkép.

– Ő nagy kérdés számunkra. Talán éppen a bűn állapotát jelenti. Számára is felkínáltatott az üdvösség, ő is látta a keresztet. Volt is egy pillanat, mikor rádöbbent bűnösségére és visszavitte, szétszórta a harminc ezüstöt. Az ő tragédiáját abban látom, hogy nem tudja elviselni az irgalmat. Nem tud túllépni a bűn felismerésén, elismerésén, vagyis azt tudja, hogy vétkezett és elárulta az „igaz vért", de nem tud eljutni oda, ahová például a szerencsétlen tékozló fiú eljutott. Oda, hogy visszament. A moslékosveder mellől, a mocsokból, de visszaindult. A megtérés igazi pillanata az, mikor felismerjük, elismerjük, de meg is tudjuk bánni bűneinket. Ha ez megtörténik, akkor az ember meg tud halni a bűnnek és fel tud támadni az életnek.
Említhetünk még másik két apostolt is, Pétert és Tamást. Pétert, aki háromszor tagadta meg, átkozódva a főpap udvarában a Mestert. Előtte pedig hősködött a kardjával. De később sírva kért bocsánatot, és háromszor vallotta meg, hogy szereti Krisztust. Említhetjük Tamást, aki hitetlenkedik, még akkor is, mikor mindenki mondja: feltámadott. Pedig Tamás is látta a csodákat, látta, hogy a Mester vakokat, sántákat gyógyított, halottakat támasztott fel, de ő még mindig nem akarta hinni. Aztán végül Tamás is leborul és mondja: „én Uram, én Istenem". Hány embertől halljuk, hogy akkor hiszem az Istent, ha látom! Pedig az a boldog, aki nem lát és mégis hisz...

– Isten szabad akarattal ajándékozta meg az embert.

– És nem erőltet ránk semmit. Az említett szabad akaratunk nemcsak az, hogy bűnt követhetünk el, hanem szabad akaratunk kell ahhoz is, hogy a bűntől megszabaduljunk. Krisztus felajánlotta ezt a lehetőséget. Vállalta a keresztet, de bűneinket helyettünk nem bánhatja meg. Elég volt a keresztfán csak annyit mondani az egyik latornak, hogy „emlékezzél meg rólam, midőn eljutsz a te országodba", és üdvözült, pedig rablógyilkos volt. Júdás kétségbeesik saját bűne miatt. Ez is ismerős mindennapi életünkből. Sokszor azt gondoljuk: én úgy éltem, olyat tettem, hogy nekem már Isten sem bocsát meg. Ilyen nincs! Isten mindent megbocsát, de szükséges hozzá az én őszinte bűnbánatom és szükséges az is, hogy irgalmát elfogadjam. A szeretettel ugyanez a helyzet. Nemcsak adni kell, hanem meg kell tanulnunk elfogadni is. Ne essünk abba hibába, hogy mindig mi akarunk segíteni, sokszor azzal jobbat teszünk, ha más segítségét elfogadjuk.
A Júdás-állapotot mindannyian ismerhetjük. Vagyis a bűnt. De mi a bűn? Úgy szoktam ezt tanítani, hogy mindaz, ami nem a szeretetről szól. Vagyis az az Istentől távoli állapot, amikor a szeretet megsérül. De hát a megváltás éppen arról, szól, hogy az Isten és az ember megromlott kapcsolatát helyreállítsa.

– Vagyis követnünk kell Krisztust. Mennyire hallatszik a hívó szó a zűrzavarban, hangoskodásban?

– Krisztus kora is elég hangos volt. Hatalmas lárma, hangzavar lehetett körülötte a keresztúton is. De ahogy vitte a keresztet, az már önmagában hívó szó volt. Olyannyira, hogy aki rátekintett, érthette ezt. Hangos volt a világ a vámos Lévi mellett is. Mégis mikor Krisztus odaszólt neki, hogy „kövess engem", ő otthagyta a pénzt, otthagyta a vámosasztalt. Isten számos lehetőséget kínál arra, hogy a hívó szót meghalljuk... Mindig is zajos káprázatban él a világ. Bulgakov Mester és Margaritája jutott eszembe, amikor a regényben szereplő város színházában varázslat történik. Hullt a pénz, kapkodták az emberek, saját régi darabjaik helyett egymást löködve drága új ruhákat szereztek. Előadás után boldogan mentek ki ebben a káprázatban az éjszakába. Ahogy kiléptek az ajtón, eltűnt róluk minden, és ott álltak mezítelenül. Így van ez a világ most is. Hangoskodik, habzsolja az élvezeteket. De azért mégis, miként hajdan Zakeushoz, aki messziről nézte Krisztust, a tömegen, a zajon keresztül is – talán mert hallani is akarta – eljutott a Megváltó megszólító szava.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kis magyar valóság – tíz mai családmodell

Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus szerint fel lehet nőni családon kívül is, de azok a feltételek, amelyek szükségesek az egészséges személyiségfejlődéshez, csak ép családban adottak. A legfontosabb az apróságokat ölelő biztonság, amelyet a szülők egymás iránti szeretete táplál. Ahol ugyanis a szülők külön-külön szeretik a gyerekeiket, de egymással nem tudnak kijönni, a gyerek szorong, veszélyben van. Tovább olvasom