Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Magyar hajósok a lagúnákon

Vogalonga. A hosszú hajózást takaró összetett szó egyre ismertebbé válik Magyarországon is.

Harminckét éve rendezik meg Velencében azt a népünnepélyt, amelyre Ausztráliától Kanadáig a világ minden tájáról érkeznek evezősök, kajakosok, kenusok és természetesen gondolások. (Hobbiból sok helyen gondoláznak az emberek. Tavaly a Kisalföld is beszámolt arról, hogy Mosonmagyaróváron is vízre helyeztek egy versenygondolát Wlastisch Mirkó és  a Mosonmagyaróvári Vízi Sport Egyesület tagjai. Később ezzel vittek el egy petíciót a Szigetköz ügyében az illetékes minisztériumhoz.)

Velencébe idén az ötezer indulóból már több százan Magyarországról érkeztek, köztük a Rába Dragon Sárkányhajó Egyesület tagjai. Harminckét kilométert kicsivel több mint három óra alatt megtéve az élbolyban érkeztek meg a Szent Márk térre a győriek. Mindegyikük nevét felolvasták, és mindegyikük megkapta az Arany Vogalonga kitüntetést. Ami ennél is többet jelenthet a Sziklenka László és Járosi Péter által kormányzott csapatok tagjainak, az a helyiek éljenzése, szeretete, amely körülvette őket. Igaz, az ünneplés, a frissítő narancsok dobálása Velencében a Vogalonga idején mindenkinek kijár. A helybeliek szeretik azokat, akik nem csak turistának mennek el hozzájuk.

Aludj a szárazföldön és vegyél napijegyet

Győr joggal nevezhető a magyar sárkányhajózás egyik fellegvárának. Az évente megrendezett nagy fesztivál, valamint az egyre komolyabban edző csapatok, a Rába Dragon tagjai bizonyítják, van létjogosultsága ennek a sportágnak. Nem véletlen, hogy a világ számos versenyén bizonyították már, az amatőrök között a legjobbakhoz tartoznak. Szinte törvényszerű volt, hogy a Vogalonga is felkeltse az érdeklődésüket. Kéthajónyi ember vágott neki az útnak, kiegészülve egy törökbálinti családi különítménnyel, hogy bebizonyítsa, a magyarok képesek meghódítani a gondolák városát.

Ma már egyébként szervezett csoportok kelnek útra, hogy a Vogalongán együtt evezzenek a legjobb velencei gondolásokkal. Kevesen tudják, hogy a versenygondolák haladási sebessége a lagúnákon a leggyorsabb evezős hajókkal is felveszi a versenyt.

Velencébe csak a nagyon vállalkozó szellemű emberek hajtanak be autóval. Bár a híd, amely Mestrét összeköti a szigetekkel (megépülése után csaknem száz évig nem használták!) közvetlenül egy parkolóházhoz vezet, a város szálláshelyei borsos árakon kínálják magukat. Egy kétágyas szobáért háromcsillagos szállodában elkérhetnek napi 200–300 eurót. Az átlag magyarnak sokkal jobban megfelel egy, a parton található kemping. Velence felett északról hosszú földnyelv nyúlik a tengerbe. A lakókocsis kempingeket szinte megszámlálni sem lehet rajta. Háromfős lakókocsi (két hálófülke, egy nappali, kis konyha, fürdőszoba bent, no meg a terasz asztallal, ágyakkal három napra 185 euró.

A kempingekből aztán hajóval közvetlenül a Szent Márk térre lehet utazni. A hajóút nemcsak kellemes, de érdekes is, hiszen ízelítőt ad a Velencét szegélyező kisebb szigetek látványából. Általában egy út 5 euróba kerül. A turisták azonban nagyon kedvelik a 24 órás jegyet. Ez a váltástól számított 24 órán keresztül minden velencei járműre, még a buszokra is, melyek szintén összekötik a kempingeket a szigetvilággal, érvényes.

Leomló díszletek, frissen vasalt pincérek

Velence idén, a Vogalonga idején is pont olyan volt, mint máskor. Giccsek tömege az utcai árusoknál, a rendőrök elől futva menekülő színes bőrű fiatalemberek, akik az utca kövére terített fehér lepedőkről árulnak eredeti Gucci bőrtáskákat vagy márkás karórát. A házakat próbálják felújítani, de az enyészettel aligha tudnak lépést tartani. A pusztuló romantika azonban szinte mindenkit rabul ejt. Az omladozó épületekből azonban mindig frissen vasalt helybeliek lépnek ki. Talán az az egy néni volt a kivétel, aki a Vogalonga befutójára a tűzhely mellől szaladt le az utcára pongyolában, pardon a kanális partjára, hogy fütyülőjével biztassa a győrieket még egy kis hajrára.

Ha megéheznénk, a rengeteg szendvicsbár mellett a kisebb sikátorok mélyén egészen észbontó pár asztalos éttermeket lehet találni. 10–12 euróért háromfogásos turistaebédet adnak. A házi könnyű vörösbor plusz pár euró. A hangulat pedig megfizethetetlen. A pincérek olyanok, mintha skatulyából húzták volna ki őket. Az abroszt a legtöbb helyen azonnal cserélik. Persze van kivétel. A Vogalonga teljesítése után, mikor a két vadiúj karbonszálas anyagból készült sárkányhajót feltettük az utánfutóra, beültünk az első kisvendéglőbe. Arab tulajdonosa rögtön közölte: magyar enni csak lehet, inni menj. Szóval mennünk kellett volna. De éhesek voltunk, és az étterem pontosan ott volt, ahonnan vígan integethettünk az utánunk beérkező magyaroknak. Velencében már mindenhol kis gépi számlát adnak. A fagylaltostól egészen a madáreledel-árusig. Az arab nem adott. Sőt a terítésért 8, míg a felszolgálásért 12 százalékot számított fel magának. Dög fáradtak voltunk, verekedni sem volt erőnk, kifizettük.

Velence azért a velenceieké

A Vogalonga idején arra is van lehetőség, amire év közben soha. Kenuk, kajakok járják a kis lagúnákat. A rendőrség ezekben a napokban elnézi ezt. A verseny idején még a vaporettó- (vízibusz) forgalmat is leállítják. Ennek ellenére Velence a velenceieké. Velük nem könnyű találkozni. Ám ha valaki eltéved, a vasútállomás és az Académia híd között még  zsibvásárt is találhat. Idős bácsikák kedvenc könyveiket, nénikék régi muránói üveggyöngyeiket árulják. A tér szélén fagylaltozó, ahol egy csodás csokoládélány méri a vanília-, egy szépséges hószínű pedig a csokikrémet. Ilyen finomat sem nem ízleltem, sem nem láttam még. A lagúnák mentén nemzetközi minden. A konyha, a szórakozás, az életminőség és maguk azok, akik ott élnek.

Pisilni állva is lehet

A Vogalonga 32 kilométer. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a startig a vízre szállástól a Canale Grand bejáratától 3,8 kilométert kell evezni oda és vissza, kijön a negyven kilcsi. Első hallásra rengeteg. Ám egy olyan jó csapattal, mint a győrieké, inkább csak kicsit megerőltető kihívás. A távon kétszer is van megállásra lehetőség. Üdítőt, vörösbort, narancsot háromszor vehetnek magukhoz a hajósok. Akinek esetleg pisilni kell? Ha fiú, akkor kiáll a tatra, ha lány, akkor bizony lakatlan szigeteket kell keresniük. (A győriek egyik hajójában valaki nem bírta és bizony kiállt a hátsó részre. A hajó éppen kanyarodott. A kanyar túloldalán mintegy ötven helybeli tapsolta meg a partról a sárkányhajósoktól eddig nem látott mutatványt.)

Testvérek egy hajóban

A Vogalonga eredetileg egy kirándulásnak indult. Aztán egyre több és több csapat csatlakozott az indulók hadához. Elsőként a tengerparttal rendelkező nemzetek, később már szinte minden náció. Törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb a magyar hajósok is felfedezik a világ egyik leglátványosabb, legkülönösebb viadalát. Mint azt Sziklenka László a győri indulókról elmondta, testvérekként ültek együtt a hajókban. Mindenki egyért dolgozott és annak volt a legrosszabb, aki nem evezett a fáradságtól. A sárkányhajók egyébként olyan előnnyel értek be a célnál felállított pontonhoz, hogy az ebéd, a városnéző pihentető séta után is tudtak integetni azoknak, akik csak akkor értek oda a Szent Márk térre, kipilledve, naptól égetetten, de boldogan. Mert nem az a lényeg, mennyi idő alatt, hanem az, hogy teljesítették a feladatot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindegyikünknek sok apró identitása létezik

Esterházy Péter és Fabiny Tamás beszélgetése apaságról, kisebbségi létről, a múlt hagyatékáról Tovább olvasom