Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Lelkünk nemzeti ethosza

A hatalom közelében az ember óhatatlanul elveszíti tisztánlátását Kaposi Gergely, a Győri Nemzeti Színház zenei igazgatója minden tőle telhetőt megtett, hogy a ma esti operabemutatóra a kíváncsiságon túl szakértő érdeklődéssel érkezzenek a zenebarátok.
Hónapokkal ezelőtt kezdte el azt a beavató jellegű beszélgetősorozatot, melyen történész, zenekritikus, énekesek hozzáértő szeretettel ajánlották a győri közönségnek a nemzeti zeneművet.

– Mániának vagy missziónak mondjuk azt az elhivatottságot és lendületet, amellyel elkezdett dolgozni Győrben?

– A beavató beszélgetésekkel az volt a szándékom, hogy a közönségnek is lehetősége nyíljon még az előadás megtekintése előtt kicsit elmélyülni a műben, kulcsokat kapni az értelmezéséhez. Meggyőződésem, hogy ez a felkészülés erősítheti, mélyítheti a színházi élmény által kiváltott katarzisélményt. Én nem csupán közreműködőnek érzem magam egy-egy színházi produkcióban, hanem az élmény befogadójának, részesének is. Az én élményem talán azért gazdagabb, mint a közönségé, mert lényegesen több időt szánok egy-egy műalkotás megismerésére, ami persze magától értődő, hiszen ez a munkám.

Kaposi Gergely
Kaposi Gergely

A színház a katarzisért van

– Ön szerint 2009-ben az emberek katarzisért járnak színházba?

– Akármiért járnak, hitem szerint a színház a katarzisért van. A katarzis erkölcsi, szellemi, lelki megújulás. Persze akkor is érhet valakit katarzis, ha nem ezért jár színházba. A lényeg, hogy jöjjön. Ahogy a víz, amit felrakunk a tűzhelyre, előbb-utóbb forrni kezd, anélkül is, hogy mi nagyon akarnánk, ha jó a színház, a katarzis akarva-akaratlanul elér az emberek szívébe.


– A Hunyadi László tipikusan olyan darab, ami függetlenül attól, milyen szellemiségű a rendezés, korhűek-e a ruhák, egyszer csak elkezd élni. Ugyanúgy, mint egy Shakespeare vagy Az ember tragédiája. Sokkal veretesebb mű annál, hogy el lehessen rontani...

– Nagyon remélem, hogy így van. A lelkünknek része az a nemzeti ethosz, amely ihletője volt Erkel operájának, és amelyre aztán építőleg hatott vissza a mű. Az angoloknak ott van például Händel Messiása. Nekik az a nemzeti kultuszdarabjuk. Több mint egy remekmű, több mint a benne rejlő művészi értékek összege. Egy közösség összetartozásának szimbóluma. Nekünk a Hunyadi ez a kultuszdarabunk, így lényegében valóban elronthatatlan.

Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András

Kiszolgáltatva az álság csapdájában

– A klasszikusok attól nagyok, hogy nem kell időről időre aktualizálni őket, mondanivalójuk mindenkor és mindenhol érvényes. Ennek a Hunyadi Lászlónak lesz valami ilyen üzenete a mának?

– Ha megnézzük a kort, a cselekményt és egy kicsit mélyebben mögé nézünk, akkor azt láthatjuk, hogy az alapképletek semmit nem változnak az emberi történelem során. A hatalom közelében az ember óhatatlanul elveszíti tisztánlátását, tanácsadóknak lesz kiszolgáltatva, és ezeknek a tanácsadóknak a szándékosan torzított szemüvegén keresztül látja a világot.


– Említette a kulcsokat, amiket a beavató beszélgetéseken a nézőknek átadtak. Az olvasóknak is tudunk adni ezekből a kulcsokból?

– Egyet már adtunk: a darab egyik fontos eszmei tanítása, hogy az ember a hatalom árnyékában elveszíti eredendő tisztánlátását, aminek következtében rossz döntéseket hoz. Erkel a kor elvárásainak megfelelően egy szerelmi szálat is közbeszőtt, de a hangjegyekből számomra az derül ki, hogy sokkal jobban izgatta Hunyadi László és a király, V. László konfliktusa. Zenedramaturgiai szempontból még azt a kegyeletsértő gondolatot is megkockáztatom, hogy a király figurájának nagyobb figyelmet szentelt, mint a címszereplőének. Hunyadi László a tiszta lelkű, bátor hős, akinek a jellemében a mű során nincs komoly változás. A király figurája sokkal összetettebb. Ő a posztjára nem rátermett, kis tehetségű ember, aki ugyanakkor szenved ettől a helyzettől. A tehetségtelenség és az alkalmatlanság persze önmagában színpadilag érdektelen. Amikor azonban egy szereplő szembesül ezzel a helyzettel és szenved, akkor az már erős színpadi helyzet, ami hirtelen borzasztóan izgalmassá válik. A királynak ez a kulcsa. Ha megnéznénk a zenei analízist, akkor a legtöbb apró finomságot, jelenetábrázolást a király figurájából lehetne kiolvasni.

Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András

Valójában nincs operatársulatunk

– Ön kivételes és kiváló muzsikusokhoz szokott az operaházban. Az ottani karmesteri dobogóról nézve milyen a győri zenei tagozat?

– Az énekesek tekintetében különös a helyzet: sajnos nem vagyunk annyian, hogy komplett operai szereposztást állíthassak ki belőlük, tehát valójában nincs operatársulatunk, csak néhány igazán kiváló operaénekesünk. Jogi értelemben nincs is esélye, hogy operatársulatot építsek, nincs rá pénz, nincs rá státus. Ugyanakkor törekszem arra, hogy az ország legkiválóbb operaénekeseit hívjam vendégnek. A színház énekkara kiváló, különösen a férfikarra vagyok büszke. A zenekarral való eddigi élményeim pozitívak, sajnos idén a korábbiaknál valamivel kevesebb élő zenekaros produkció volt, de mostantól beindult a gépezet, a Hunyadi után május végén egy családias Haydn-emlékkoncerten játszunk egy Haydn-szimfóniát, majd az évad végén a jövő évi Csárdáskirálynő-előbemutató következik.


– Ezek szerint nem úgy fogja fel a győri ittlétét, mint szakmai száműzetést...

– Abszolút nem. 43 éves vagyok, volt egy csodálatos gyermekkorom, szerető szülők, testvérek között, 18 évet voltam az operában karmester-korrepetitor. 2001-ben egy évig belekóstoltam Debrecenben a színházi zeneigazgatás rejtelmeibe. Bolondulok a kórusmuzsikáért olyan mértékben, hogy két éve megjelent egy könyvem is Karvezetés, kórusépítés címmel. Azt gondolom, hogy győri kinevezésem életem egy fontos lehetősége arra, hogy mindazt a tapasztalatot, tudást, szeretetet, amit eddig összegyűjtöttem, az emberek örömére, javára kamatoztathassam.

Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András

Úgy döntöttem, belevágok

– Könnyen befogadták?

– Kétféle vezetői típus van. Az egyik a fantom, aki nem száll le a nép közé, hanem szigorú intézkedésekkel kormányozza a hajót, a másik pedig inkább csapatjátékos, aki a napi kapcsolataiból is építkezik a munkája során. Nyilván vannak fájdalmas döntések, amelyekben egyedül maradunk, de ezek körét igyekszem szűkíteni. Figyelek az emberekre, beszélgetek velük. És ezt nem muszájból teszem, ez nekem örömet is ad. Ha nem tehetném, frusztrált lennék és légüres térben érezném magam.


– Hogyan vezetett az útja Győrbe?

– Nagy Viktor igazgató hívott, akivel többször együtt dolgoztunk az operaházban. Megkérdezte, hogy érdekelne-e ez a munka. Egy darabig haboztam, aztán úgy döntöttem, hogy belevágok. Nem bántam meg.


– Mikor lenne ön elégedett az itteni munkájával?

– Él bennem egy látomás a színházzal kapcsolatban. Hatalmas mozgást látok, életet, beszélgetéseket, előadásokat. Egy olyan lelki erőteret, amelyben az emberek kiengesztelődnek önmagukkal, szeretet ébred a szívükben mások iránt. Mindenképpen megnyílunk egymás felé. Hát a három Hunyadi beavató előadás talán az első lépés volt ennek a látomásnak a megvalósításában, és fejemben már lassan alakulnak a következők is. Szeretném, ha minél többen felismernék, hogy csak a látszat szerint válik szét a közönség és az előadók. Valójában mindannyian azon fáradozunk, hogy emberhez méltóbb, igaz életet éljünk. S ehhez nyújt segítséget, ad erőt a színház.

 
Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András

Olvasóink írták

  • 1. sziszifusz 2009. március 15. 10:30
    „Jesszusom,már most kacagok,félek -mindenesetre idegenkedek a japán harci öltözetek és a csillagok háborúja öltözetek kavalkádján.
    Mi lesz ebből,ha meg még oszlopok közé is kerülnek.
    És tudom-látom mindezt a beavató beszélgetések nyomán.
    Kellett ez nekem?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol sírjaik domborulnak…

Emlékek a megyei temetőkben - Az 1848–49-es eseményekben számos neves megyei hős vett részt.… Tovább olvasom