Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Kutatási területe a szülés

Krász Lilla történésszel a csecsemőrablást és a lelenckérdést is felelevenítettük beszélgetésünkben.

Krász Lilla mosonmagyaróvári történész és Deáky Zita etnográfus  a születés kultúrtörténetét nyomon követő, Minden dolgok kezdete című albuma a születés elmúlt öt évszázadban történt változásait dolgozza fel. Krász Lillával a történelem során sok könnyet okozó csecsemőrablást és a lelenckérdést is felelevenítettük.

– Könyvükben az újkortól napjainkig tekinthetjük át a születés történetét. Adja magát a kérdés: miért pont az újkortól, hisz a művelődéstörténet segítségével a bibliai időkig vissza lehetne vezetni a kisbabák világra jöttét.

– Valóban, kötetünkben a XVI. század közepéig mentünk vissza időben – nem véletlenül. Ebben a korszakban változott meg gyökeresen Európa, s ezen belül Magyarország arculata. Ez az az évszázad, amikor a könyvnyomtatás fejlődésének köszönhetően az addig felhalmozódott ismeretek mind szélesebb körben kezdtek terjedni. A szülészetről is értekező orvosi irodalom első önálló, magyar nyelvű kiadásai épp a XVI. század második felében jelentek meg. Emellett könyvünkben főúri nagyasszonyok levelezéséből is közlünk részleteket. Ezek a hölgyek sokszor a családi birtoktól távol lévő, az ország ügyeit intéző férjeiknek levél útján számoltak be mindennapjaikról, többek közt terhességükről, a gyermek érkezéséről. A kötet alapanyagául szolgáló források jelentős részét pedig a korabeli bürokrácia „termelte ki"; bábanaplók, orvosi jelentések, peres anyagok és rendeletek formájában.

– A XVIII. század végéről idézett egy soproni statisztikát, miszerint az asszonyok negyede belehalt a szülésbe. A bábák felelősségére vagy a kor kezdetleges orvosi eszköztárának számlájára írhatjuk ezeket a szomorú számokat?

– Évszázadokon keresztül a szülés az anya és a gyermek, nemritkán mindkettőjük halálának a közelségét is jelentette. Ebben nem volt különbség a gazdagok és a szegények között. A szülés levezetése csupán a bábák egy feladata volt a sok közül, ennél fontosabbnak számított a köldökzsinór elvágása, az anya és az újszülött ellátása vagy baj esetén a szükségkeresztség kiadása. Számtalan olyan eljárás akadt, ami komoly fertőzést okozhatott. A szülést gyakran meg nem engedett eszközökkel idő előtt megindították, vagy belerakták a fürösztővízbe az anya véres ruháját, majd a baba szemét-száját kitörölték vele. A köldökzsinórcsonk is könnyen begyulladhatott, de a cumiként használt rongyba kötött cukros kenyér is okozhatott betegségeket. A korabeli orvostudomány sem tudott segíteni minden esetben, képzett orvos csak nagyon kevesek szülőágya mellé jutott. A XVIII. század második felében kezdett el Magyarország igazán szembenézni a szülési halálozással, a korszak értelmiségi körei – írók, orvosok, papok – egytől egyik felemelték hangjukat. Egy részük a bábák tudatlanságával világította meg a meglehetősen lesújtó helyzetet, mások a kevés orvossal, a magzatelhajtással, a csecsemőgyilkosságok magas számával, megint mások a szegénységgel és a műveletlenséggel. Ezekhez szorosan kapcsolódott a szoptatós dajkák elterjedésének és a lelencügy megoldatlanságának kritikája.

Lelencek „tündérszerencséje"

– Lehetett egyáltalán védekezni a tragédiák ellen?

– Védték a fizikai és lelki megterheléstől a kismamát. Igaz, főleg jómódú arisztokrata családokban, míg a falusi közösségekben jószerivel a szülés előtti utolsó pillanatig dolgoztak a terhes parasztasszonyok.

– Az 1700-as évek utolsó negyedében feljegyezték, miszerint Párizsban 21–22 ezer csecsemő született évente, de csupán ezerről gondoskodott az anyja. Magyarországon e tekintetben milyen volt az arány?

– A XVIII. század végén egyik népszerű francia közíró, Mercier tudósított ezekről az áldatlan állapotokról. Szomorú tény, hogy a forradalom előtti Párizsban az anyák – társadalmi rangtól függetlenül – lélegzetelállító gyorsasággal szabadultak meg újszülöttjeiktől. A kisdedet még elvitték megkeresztelni, majd jobbára a templom kapujában magára hagyták. Ilyen körülmények között, a rosszul fizetett dajkák gondozásában pusztán a „tündérszerencsén" múlt a lelencek élete és sorsa. Magyarországon egészen más családmodell szerint éltek az emberek, sokkal melegebb, összetartóbb viszony fűzte egybe a generációkat. Sőt, ha szükség volt rá, akkor inkább a dajkát hívták a főúri családhoz, s nem az újszülöttet küldték el hozzá. Falusi, mezővárosi közösségekben szintén elfogadott volt a tejtestvérség gyakorlata. A szoptatódajka-tartás szokása hazánkban jóval később alakult ki, ennek oka, hogy a nyugati minta szerint élő polgárságnak Magyarországon kevés szerep jutott.

– Az sem volt ritka az újkorban, hogy a meddő anyák fizettek a csecsemőkért, de sokan a kisbabák elrablásától sem riadtak vissza. Mennyire voltak jellemzők az ilyen kétes s többnyire bűnös üzletek hazánkban?

– Már a középkorban Könyves Kálmán király szigorúan megtiltotta a gyermek-alácsúszatást, amikor is kisbabát loptak, s a rablókat megfizető meddőnek adták. A XVI–XVIII. századi boszorkányperekben számos hasonló esetleírással találkozunk, miközben a korabeli orvosi jelentések is tele vannak tragikus bűncselekedetekkel. Fel szeretném azonban hívni a figyelmet arra is, hogy ezek a történetek
nemegyszer olyan doktorok tollából származnak, akik a bábákkal szembeni szakmai féltékenységből, kenyéririgységből igyekeztek a rossz tapasztalatokat erősíteni, sokszor a számbeli túlzásoktól sem visszariadva.

Apás szülés egykoron és ma

– Egy nagy ellentmondás akad a múltbeli és mai világrajövetelek között. Régen kizárólag otthon, a tisztaszobában szültek a nők, míg napjainkban sokan értetlenül fogadják, ha az anya tudatosan nem kórházban szül.

– Szerintem ez nem feltétlenül ellentmondás, ne felejtsük, hogy a mai szülési gyakorlat hosszú egészségügyi folyamat eredménye. Más kérdés, hogy a születés korábbi évszázadokban meglévő egyénre figyelő, egyénre szabott közösségi jellege kétségkívül megkopott. Ráadásul a XX. század közepéig, a kórházi szülések elterjedéséig a csecsemő érkezése kizárólag női esemény maradt, amelyen kivétel nélkül részt vettek a szülő asszony nőrokonai: anyja, anyósa, nővére, keresztanyja. A nyugat-európai szokáshoz hasonlóan Magyarországon is csupán kivételes, indokolt esetben lehettek jelen a férjek.

– Ehhez képest mostanság az apás szülések fénykorát éljük.

– Így van, de szerencsére ma teljesen más okból követik végig feleségük vajúdását a férjek, mint egykoron. A múltban jobb esetben a férj fizikai erejére kényszerült az anya, rosszabb esetben az ő örömtelen feladata volt orvost vagy papot hívni. Elsősorban egyébként a nők szemérmességével magyarázható, hogy legvégső esetben, meglehetősen körülményes előkészületek után hívtak orvost az előkelő családok szülő asszonyaihoz. 1554-ben például Nádasdy Tamás nádor feleségét, Kanizsay Orsolyát a család háziorvosa, Körös Gáspár doktor kizárólag a férj és az udvarhölgyek „vigyázó tekintete előtt" vizsgálhatta meg.

– Mint a magyar orvostörténet kutatója következő publikációiban milyen témákkal készül foglalkozni?

– A születés kultúrájának széles körű levéltári tanulmányozása során keltették fel érdeklődésemet a vármegyei és városi orvosok. Ezek a doktorok a megye, a város, a korabeli sokszínű magyar élet kulcsfigurái, a XVIII. század végén formálódó felvilágosult értelmiség szereplői. Ezzel párhuzamosan komor kötelezettségnek eleget téve dolgozom egy másik gazdagon illusztrált köteten is (Élet Magyarországon a felvilágosult Habsburgok alatt), melyet az idén februárban elhunyt professzornővel, H. Balázs Évával kezdtünk el. A közösen elkezdett munka befejezése most rám vár.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beszélő régi tárgyak

A Kisalföld népszerű sorozata volt a kilencvenes években a „Beszélő tárgyak", amelyben 35… Tovább olvasom