Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Közös úton Isten békéjéhez

A közvetítő címmel különös film készült a bencésekről. Az alkotók több mint ezer év szándékát sűrítették bele.

A közvetítő címmel különös film készült a bencésekről. Az alkotók több mint ezer év szándékát, szolgálatát késztették bele finom érzékkel abba a másfél órába, amelynek eseményein, történésein a rend feje, a pannonhalmi főapát kalauzolja végig a nézőt, vendégeit. Várszegi Asztrik a közvetítő, aki övéivel az Istentől kapott utat járja, a szeretet nyelvén naponta szólongatja a világot és állhatatos hittel épít lélektől lélekig hidat.

Várszegi Asztrik és Barthalomeosz ökumenikus pátriárka. Kattintson a képre!
– Az a filmből is kiderül, hogy főapát úr bátor ember, hiszen az évszázadok alatt széttöredezett világ olyan részei között akar közvetíteni, amelyektől gyakran nem kenyeret, hanem követ kap igyekezetéért.

– Talán azzal kezdeném, hogy a címet – A közvetítő – nem én találtam ki. Az alcím – A magyar bencések szolgálata – származik tőlem, amelyben próbáltam az érdemeket személyemtől elhárítani. Mert Pannonhalma üzenete részben értékes örökségünk, részben pedig közös munkánk eredménye. Az nyilvánvaló, hogy a monostor látható fejében, a főapát személyében sok minden összpontosul. Hogy mi az, amit közvetíteni akarok? Az apostol azt mondja: az igazi közvetítő Isten és ember között – „mediator dei et hominum" – nem más, mint Jézus Krisztus. Én ennek a Krisztusnak vagyok a foglya, de nem a bilincs keménységével, hanem az elkötelezettség örömével és édességével.

Jézus nyomán azt próbálom közvetíteni, hogy Isten nagyobb a mi szívünknél. Isten a szeretet, mi a gyermekei vagyunk. Össze akar gyűjteni bennünket még akkor is, ha mi félelmeinktől, előítéleteinktől, gyűlöletünktől, irigységünktől vezettetve, vagy kicsinységünktől akadályoztatva keveset fogunk fel ebből a nagyságból.

A másik, amit egy múlóban lévő hívő élet tapasztalata alapján szeretnék még közvetíteni, az, hogy Isten mindenütt, a mi szívünk mélyén is ott lakozik. Szent Ágostonnal együtt előbb-utóbb rádöbbenünk: „Ó szépség! Sokáig kívül kerestelek és te belül voltál." Így van ez, ezt kell tennünk! Odavezetni az embereket saját életük, saját létük forrásához, magához Istenhez. Az örömünk, a békességünk, a boldogságunk mind-mind a bennünk lakó Isten ajándéka.

Béke a neve

– Pannonhalma jelképes vendégei, II. János Pál pápa, Barthalomeosz ökumenikus pátriárka, Alekszij pátriárka, az orosz ortodox egyház feje, a dalai láma, mindannyian sarokkövek.

– Valóban. Róma püspökének, II. János Pál pápának komoly szívügye volt, hogy a keleti kereszténységgel mielőbb kiengesztelődjünk. Konstantinápollyal, a bizánci kereszténységgel, amelyet Barthalomeosz képvisel, a kapcsolat már teljességgel rendeződött, az orosz ortodoxiával is a krisztusi egység jegyében alakul. A dalai láma pedig valamiképpen a többi világvallás jelképének tekinthető. II. János Pál pápánk az assisi imatalálkozókon kifejezte szándékát, hogy a keresztények, a katolikusok rendezzék soraikat, történelmüket saját gyökereikkel, az ortodoxiával, a zsidósággal és a protestáns testvérekkel is. Ezt a közös utat keressük, ezt kell keresnünk a jövőben is, hiszen Isten mindannyiunk békéje, béke az ő neve.

„Jó nekünk itt lennünk"

– A Lengyel Lászlóval készített Beszélgetőkönyvecske alapján idézzük fel az egyik legbátrabb közvetítés részleteit!

– Azt hiszem, nagy merészség volt részemről, hogy megkíséreltem összehozni a pravoszláv és a katolikus egyházfőt. Azóta már megpróbáltam magamban végigelemezni, hogyan is mertem belefogni. A moszkvai pátriárka 1994 márciusában meglátogatott minket Pannonhalmán. Az is érdekes volt, hogy sokan el akarták őt téríteni ettől a látogatástól. Délután öt órától nyolcig tartózkodott az apátságban. Az első félóra úgy kezdődött, ahogy minden protokoll kezdődik. Kölcsönös idegenség, tájékozódás, a bemutatkozás gesztusai. A négyszemközti beszélgetés aztán sokat oldott a helyzeten. A négyszemközti beszélgetés végén egy apró gesztus segített. Azt mondtam neki, hogy őszentségének egy emelettel följebb lefoglaltunk egy szobát, ahol minden szükséges megvan, de én kimegyek innen, és tessék, használjon mindent, ami az enyém.

Ez a tény, ez a bizalom megváltoztatta a kettőnk közötti kapcsolatot. Egyszerűen kicserélődött ez az ember. Búcsúzáskor azt mondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy egy katolikus kolostorban ennyire otthon érzi magát. Szeretetünket és személyes szeretetemet tapasztalta meg. Azzal búcsúzott, hogy nem tud szebb kifejezést használni, mint az evangéliumét: „Jó nekünk itt lennünk." Ennek a személyes találkozásnak az élménye fogalmazódik meg a nemrég megjelent Az orosz ortodox egyház története című munka előszavában is: „Emlékezetes marad számunkra Magyarország ezen vallási központjában (Pannonhalma) tett látogatásunk és az a szívélyes fogadtatás és figyelem, amelyben a magyarországi látogatásunk napjaiban bennünket és kíséretünket részesítettek. E napokhoz tartozó kedves emlékeket mindörökké szívembe zártam."

Hozzáteszek még valamit. A protokoll szabályai szerint bárhová mentek, megkülönböztették a pátriárkát és a diakónusait, mi viszont mindenkit befogadtunk. Még a pátriárkára vigyázó biztonsági ember is ott ült velünk az ebédlőben. Együtt ettek velünk a kispapjai is. És ez a közösség mélységét, az elfogadás érzését teremtette meg oda és vissza. Érezhették, hogy  valamennyiüket elfogadtuk. A diakónusok feleségei is velünk voltak az ebédlőben. A kísérőknek is készítettünk ajándékokat. Azt gondoltuk, hogy a legkisebb se menjen el úgy, hogy ne érezte volna a szeretetet, amellyel fogadni akartuk őket.

– A film központi alakja a karizmatikus főapát, de mennyit mutat meg az alkotás az isteni derűvel megáldott emberből?

– Vidám természetemhez talán egyik szerény adalék a filmben, mikor olyan visszaemlékezés részletét olvasom fel, amelyben az áll, hogy a bencések excentrikusak, nehezen megközelíthetők. Vagy-
is, ha hirtelen „törnek" rájuk, akkor olyanok, mint a teknősbéka vagy a csiga: visszahúzódnak páncéljukba, házukba. Ennél az utolsó gondolatnál belehahotázok a kamerába. De felidézhetnék még egy jelenetet is, amely halkan az egyéniségemről árulkodik. Azt a néhány percet, mikor a lejtőn lefelé biciklizünk. Itt nagyon is látszik a főapát emberi arca, hiszen mikor ég és föld között, két keréken száguldozunk, akkor nem a méltóságunkra, hanem az egyensúlyozásra figyelünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szobrok nyugdíjban

Ki hitte volna, hogy Lenin - legalábbis a szobra - nyugdíjas éveit három elvtársával Kapuváron… Tovább olvasom