Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Kováts Adél arcai

Mindig is színésznő akart lenni, de nem a szerepelni vágyás, inkább a játék szeretete vonzotta. A bölcsészkarra is jelentkezett, de egy országnak szerzett örömet azzal, hogy oda nem vették fel. Színésznő lett, nem is akármilyen: Kováts Adél Kossuth-díjas művész.



– Mióta az eszemet tudom, színésznőnek készülök, nem is tudom, miért és mikor határoztam ezt el – gondolkodik el Kováts Adél a kezdeteken. – Nem elsősorban azért, hogy én állhassak a középpontban, nem a mindenáron való szereplési vágy hajtott, inkább a játék öröme vonzott. Általános iskolában gyakran elindítottunk egy történetet, amihez mindenki hozzáadott valamit. Ma ezt pszichodrámának mondanák, számunkra szórakoztató, élvezetes játék volt.

– Kellett egy jó, támogató, bizonyos irányt meghatározó közösség ahhoz, hogy ebben az irányban induljon az élete?

– A megfelelő közösség is fontos számomra, ezt a gimnáziumi éveim alatt a Fintor Színpad jelentette. A Lisztben, ami akkor jól működő művelődési ház volt, rendszeresen felléptünk, utaztunk, tényleg úgy működtünk, mint egy kis amatőr társulat. Felhőtlen és boldogságos időszak volt, biztos, ott pecsételődött meg a sorsom.



A tudásalapú hierarchiának van értelme és létjogosultsága

– Innen már egyenes út vezetett a színművészetire?


– Tulajdonképpen igen, bár én megpróbáltam belevinni egy kis kanyart, csakhogy nem jött össze. Igyekeztem volna egy civil pályán is megalapozni a jövőmet, ezért felvételiztem a bölcsészkarra is. Akkor már tudtam, hogy a színművészetire felvettek, de biztos, ami biztos...

– Egy ország örülhet ennek. És milyen volt a főiskolán?

– Az operett–musical szakra vettek fel, bár nem erre jelentkeztem... Bevallom, kicsit idegen volt nekem az éneklés miatt, ráadásul nagyon vegyes társaság verődött össze, sokan közülünk már tapasztaltnak számítottak, idősebbek is voltak. Vámos László, akit azóta is az egyik mesteremnek tartok, mégis engem, a fiatal, vidéki főiskolást szerződtetett le a Nemzeti Színházba. Kilenc csodálatos évet töltöttem ott. Szerettem azt a hierarchiát is, ami jellemezte a nemzetit. Azóta is tudom, csak az ott tapasztalt tudásalapú hierarchiának van értelme és létjogosultsága.

– Színészóriások játszottak akkoriban a nemzetiben. Gondolom, ha valahol, ott lehetett mesterséget tanulni.

– Főiskolásként a Vígszínházban voltam gyakorlaton. Ruttkai Éva, Páger Antal, Darvas Iván... Hihetetlen ma is, hogy köztük, velük létezhettem. És nemcsak az idősebb generáció, a középkorosztály is nagyokból állt. Aztán a nemzetiben az első szerepemben Sinkovits Imre lányát játszottam...

– Ez akár ijesztő is lehetett.

– Az is volt.

– Megtanulta kezelni ezt a félelmet?

– Meg kellett tanulni. Méghozzá gyorsan. Hiszen köztük éltem. Ott volt Kállai Ferenc, akit azóta is imádok, vagy Agárdy Gábor, akivel játszani fantasztikus élmény...

A belső tartás megvéd

– Rákerestem a neten a szerepeire, filmekre, színházi alakításokra. Elképesztő mennyiségű feladat... Lehet ezt követni?

– Sohasem voltam statisztikakészítő, nem tartom számon az alakításaimat. Tény, jól megtaláltak a szerepek, sok olyan feladatot kaptam, amiből lehetett tanulni, továbblépni. Az a típusú ember vagyok, akinek kell hogy sokat dolgozhasson. Persze az évek múltával, ahogy a család, a kislányom is belépett az életembe, a hangsúlyok máshová kerültek, ma már mérlegelnem kell, néha válogatnom, de szerintem ez
így helyes, így van jól.

– Érzi azt a színész, hogy most éppen kitűnően teljesített, illetve kevésbé volt jó, vagy inkább a kívülről, szakmától, nézőtől, társtól érkező visszajelzésre hagyatkozik?

– Baj, ha valakiben nem alakul ki az a belső érzékenység, ami alapján helyesen meg tudja ítélni saját teljesítményét. A színész legyen nyitott az újra, a rendezőre, a szerepre, de már munka közben ki kell alakulnia egy belső „jóérzésnek". Ha ez nincs meg, lehet bármilyen a kritika, a teljesítmény hiteltelen. Természetesen ebben a szakmában fontos a külső visszacsatolás is. De ez a belső tartás meg is véd attól, hogy bedőljek a hízelgő kritikának.

– Megpróbálták pályája során olyan skatulyába kényszeríteni, ami ellen lázadnia kellett? A szép színésznő meghatározó jelző volt például mindig is Kováts Adél neve mellett...

– Én ezt úgy fogtam fel, hogy az imázs része. Ha a nevemről az ugrik be, hogy szép, és ehhez az én arcom, megjelenésem, stílusom társul, akkor miért ne? Nem tartottam ezt olyan szűk skatulyának, ami ellen hadakoznom kellene, persze túl nagy jelentőséget sem tulajdonítottam ennek. Nem erőszakoltak rám a külsőm miatt vállalhatatlan szerepeket.

Laurával jó az élet

– A színésznők kicsit anyaként is a rivaldafényben állnak. Nehéz megtalálni a szakma és a család közötti egyensúlyt?

– Nekem nem volt nehéz. Laura kilencéves, s bár most éppen túl vagyunk egy tanév közbeni iskolaváltáson, úgy tűnik, helyesen döntöttünk, jól érzi magát az új közösségben. Humora változatlanul sziporkázó. Jó vele az élet... Igen, tényleg nagyon megváltozott vele az életem, mint minden nőnek, aki anyává válik. De ez a változás csodálatos, semmivel sem pótolható! Sokat segít a férjem, csodálatos anyósom van és olyan családtagok és barátok, segítők vannak körülöttem, akiknek köszönhetően kiegyensúlyozottan lehetek anya, feleség és dolgozó színésznő.

– S ők mind-mind együtt örültek, amikor szerettük Kossuth-díjas lett...

– Persze! Családi részről hagytam magam meglepni, s mondhatom, csodálatos volt. Utoljára akkor voltunk mindnyájan együtt, amikor az esküvőnk volt... A kollégáktól is kész szeretetáradat jött felém, ami nagyon jólesett. E téren van ugyan némi hiányérzetem, mert igyekeztem ugyan mindenkinek megköszönni a gratulációját, de nem biztos, hogy ez olyan mélyen és precízen sikerült, ahogy szerettem volna.

– Boldogságot tükröz most az arca, a hangja...

– Ez nem elsősorban a Kossuth-díj hatása, bár nyilván az is benne van. Igen, boldog vagyok, mert szerető családom van, jó és fontos feladataim, ráadásul elismerik a munkámat – azt hiszem, minden okom megvan rá...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ákos: Rockzenész szmokingban

Negyvenegy éves. Rajongótábora minden egyes koncertjén megtölti a sportcsarnokok nézőterét. Ákos… Tovább olvasom