Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Körzővel és ecsettel

„Ma már nincsen időm ízlést nevelni. A képzőművészetet magamnak csinálom. Igyekszem reálisan festeni, az absztrakt nehéz mesterség. Sokan festenek így, anélkül, hogy a szakma alapjaival tisztában lennének" – indokolja Bánk András, hogy miért hagyott föl a belsőépítészettel, s miért ragadott ecsetet.
A jász ősök nyughatatlanságát öröklő alattyáni fiú úgy hitte, autószerelő lesz, de mivel ügyesen fölfestett néhány szovjet katonát az iskola homlokzatára, tanítói a fővárosi képző- és iparművészeti gimnázium felé terelgették. Az örökségről még annyit, hogy igazi hagyatékként ma is őrzi azt a vagy húszkilós cifraszűrt, amit egy falujabeli gazda csináltatott egykoron egy tehén áráért. – Talán majd ráhagyom a jászberényi múzeumra – teszi hozzá.


„Elhatároztam, csak festeni fogok"

– Középiskolásként azt gondoltam, hogy átnyergelek az asztalos szakra, de mesterem, Basilides Sándor festői vénámat dicsérve azt tanácsolta, maradjak inkább a festő szakon. Az érettségi után díszlettervezőnek jelentkeztem, de éppen ez a képzés akkor nem indult a főiskolán. Így díszlettologató lettem a Déryné Faluszínháznál. Jártuk az országot, a Lúdas Matyit adtuk orrvérzésig. Ebben még szerepeltem is mint cipészinas. Végül 1960-ban dicsérettel diplomáztam belsőépítészként. A Budavári Palota felújításán kezdtem el dolgozni: az üvegcsillárok cseppformáit modelleztem. Jó iskola volt.

Bánk András az életét meghatározó városok közül elsőként Sopront említi. Na nem csak a város fekvése, szépsége, hangulata miatt. Ő csinálta itt a színház belsőépítészeti munkáit. Ugyanezért kerül szóba Eger is. – Egert viszonylag jó emberek lakják, jó az itteni művésztelep, meg a borok, pincék is – mondja. A Kazamata borozó belsőépítészeti tervei mellett az itteni színház kiviteli terveit is ő készítette. Budapest harmadikként kerül szóba, hiszen 1950-től ’95-ig a fővároshoz kötötték közép- és főiskolai tanulmányai s a munkája.

– Tizenhárom éve nyugdíjba mentem. Elhatároztam, készítek ötven képet temperával, hogy tanuljam a szakmát. Aztán egyre jobban kedvem telt benne. Elegem lett a belsőépítészetből. Amit manapság e címen csinálnak, az már messze került a mesterség lényegétől. Társammal vettünk egy házat Ásványrárón, mindent magam csinálok rajta. Ha elkészül, a legszebb parasztbarokk házak egyike lesz a környéken. Két barokk angyalkát tervezek fölrakni a homlokzatára. Ezek kerültek rá a mostani kiállításom meghívójára is. Na meg még én is ott vagyok az invitáló cédulán: három kiadásban. Egyszer körzővel, vonalzóval mint belsőépítész, egyszer ecsettel, s ott a harmadik énem is, aki mindezt kellő távolságtartással, iróniával szemléli.


„...azt nem lehet, mert az a pillér"

Bánk András a Szigetközzel sem bír betelni: „Napkeltétől napnyugtáig csak gyönyörködni tudok minden tájelemében. Igaz, az elterelés előtt sokkal szebb volt." Persze csak akkor gyönyörködhetne folyton-folyvást a szigetközi tájban, ha lenne rá elég ideje. Műhelyében ugyanis vázlatok, félig kész munkák sokasága. Lelkesedése magával ragad: jó ötven évre való tennivalót sorol szinte egy szuszra. Már bevégzett munkái közül pedig talán a Fővárosi Bábszínházra a legbüszkébb. Ott igazi kihívás volt az is, hogy olyan zsöllyeszékeket kellett terveznie, hogy a gyereknézők szemmagassága a felnőttekével kerüljön szinkronba. Igen büszke a Hilton Szálló Margaréta cukrászdájára és a Stefánia-palota belső tereire is. Ez utóbbinál különösen nehéz dolga volt, hiszen katonaemberek akarták megmondani neki, milyen is legyen a volt tiszti ház arculata.

– Egy alezredes parancsolgatott ott nekem, én meg mondtam, hogy inkább mondja el, mi az elképzelése, én meg, ha tudom, megtervezem, de ne utasítgasson itt. Erre ő odavágta: rögtön bevonultat katonának, s akkor majd végre kell hajtanom a parancsait. Erre én bejelentettem, hogy addig nem dolgozom a tiszti házon, amíg ez az alezredes ott van. Hívogattak, hívogattak, de nem mentem. Aztán vagy két hónap múlva szóltak, hogy az alezredes elkerült onnan, visszamehetek művezetni. Egyszer még Czinege honvédelmi miniszter is megszemlélte a Stefánia munkálatait. Igen nézte a berendezési alaprajzot, aztán rábökött egy bútornak látszó elemre, s azt mondta: ezt vegyék ki innen. Én meg feleltem: azt nem lehet, mert az a pillér – anekdotázott a képzőművész.


„Nem tudok tolakodó lenni"

Persze bármennyire is megfogadta, hogy hátat fordít a belsőépítészetnek, a feladatok azért rendre megtalálják: nem is akármilyenek. Most éppen a Szamos Marcipán egyik üzlete emeleti Gustav Klimt Termének tükörborítását készíti. Ám az sem volt akármi, hogy fölkérték, készítse el a millecentenárium évében a Szent Korona utaztatására szánt hordszéket.

– Éppen a Leumi Bank tervezésén dolgoztam, mikor a kollégámmal fölkértek a hordszék elkészítésére. A biztonsági előírások miatt végül minden díszítést nem is tudtunk rárakni, mert négy ember sem bírta el. Megterveztem az Országház kupolacsarnokába a korona tárlóját is. Ám végül ezt egy külföldi cég készítette el – mesélte Bánk András.

A képzőművész soha nem kereste a nyilvánosságot. Igaz, a Szent Korona kapcsán kötötte a titoktartási utasítás is.

– Soha nem kerestem a reflektorfényt. Nem tudok tolakodó lenni. Lehet, nincs is hozzá érzékem. Van néhány nívódíjam, s a Stefániáért még „Szocialista kultúráért" érdemrendet is adtak. Különösebben nem vágyom a nagy díjakra, de ha az emberek méltónak találnának rá, annak azért örülnék. Sikerélményt ad, ha be tudok fejezni egy munkát. Igaz, minden cégtől elküldtek. Hogy miért? Talán így volt megírva odafönt. Ám elégedett vagyok az életemmel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marosvásárhely színpadán

Nem választotta a fővárost és Kaposvárt sem – ehelyett a marosvásárhelyi színművészeti… Tovább olvasom