Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Két kastély egy nap alatt

Dénesfa nagy múltú, kicsiny falu a Répce mentén. Zöld legelők, erdők övezik. A Cziráky-kastély parkja meglátogatásán kívül egy érdekes, XX. századi történelmi esemény emlékét is felidézhetjük határában. Távolsága Győrtől Csornán, Kapuváron át 65, Soprontól Fertőszentmiklóson, Csapodon keresztül 45 kilométer.
Történelem

A cseh Ottokár ellen vonuló IV. Béla seregében szolgált Dénes. Az egyik véres ütközetben a király védelmezése közben súlyosan megsebesült. Hősiessége jutalmául 1265-ben Szemere mellett öt telekre való területet kapott. Később ugyanitt örökös nélkül elhunyt unokatestvérének földjeit is megszerezte, ezzel jelentős nagyságú birtok került a kezébe. Cirákról odaköltözött, új lakóhelyét róla Dénesfalvának, majd Dénesfának nevezték utódai. A településen a mai kastély helyén akkoriban vízivár állott.

Klasszicista kastély az ősparkban

A vízivár alapjain 1620-ban a bárói rangra emelt Cziráky Mózes kastélyt építtetett. Mai klasszicista formáját kétszáz évvel később kapta, a terveket valószínű Hild József készítette. Homlokzatán timpanon, bejárati kapuja fölé toszkán oszlopok tartotta vasrácsos erkély nyúlik. Kapualjában egy klasszikus csatajelenetet bemutató márványdomborművet tekinthetünk meg. Előtte szép formájú szökőkút. A földszintről nyílik a kastélykápolna, melynek belső tere az első emeletet is magában foglalja. Rokokó főoltárának képe ismeretlen festő műve, a tizennégy segítőszent közé tartozó Antiochiai Szűz Szent Margit vértanú megkoszorúzását ábrázolja. A kápolna szépségét a berendezés és a díszítések zöld és aranyszínezése adja.

Huszonnégy hektáros a kastélypark, kialakításakor a Répce-sík tölgy-kőris-szil ligeterdejének legszebb egyedeit is meghagyták. A víz- és tereprendezés során a jelenlegi halastó helyéről kitermelt földdel feltöltötték a kastély környékét. Cziráky I. Antal idejében ültették az első platánokat. Később a kor divatjának megfelelő angolparkot hoztak létre, a természetest utánzó ligetekkel és tisztásokkal. A hazai fajok mellé idegenek kerültek, leginkább észak-amerikai eredetű lombhullatók és fenyők. Legnagyobb az előpark tekintélyes mamutfenyője. A Répce-ártéri fajokat a kocsányos tölgy, magas kőris, mezei szil, mézgás éger, gyertyán, mezei juhar idős példányai képviselik. Egy tizenhárom fából álló ligetet is kialakítottak az aradi vértanúk emlékére. A tó egy csatornán keresztül a Répcéből táplálkozik, szegélyéről szomorú füzek és vadgesztenyék ágai hajlanak fölé. A kastély mellett álló kerek pavilonban a Cziráky család tiszteletére kis kiállítás van. A rendezett sétányokon kellemes sétákat tehetünk.

A ciráki Király-kápolna

A szomszédos Cirák Dénesfa felőli szélétől indul egy földút, amely körülbelül másfél kilométer hosszon, a mezőn keresztül a facsoport rejtette Király-kápolnához vezet (Cirák Dénesfa felőli végén jobbra kell letérni, de tábla is jelzi). Kisméretű, kör alaprajzú, tetejére zöld, félgömb kupola borul. A homlokzat latin nyelvű felirata arról tudósít, hogy Habsburg IV. Károly, utolsó királyunk visszatért övéihez, de nem fogadták vissza őt. 1921 őszén a trónfosztott, Svájcba száműzött uralkodót a magyar királypártiak segítették második visszatérési kísérletében. Október 20-án itt, a királyhű Czirákyak földjén szállt le repülőgépe. A helyszínre siető Cziráky gróf nem akart hinni a szemének, amikor meglátta az uralkodópárt. Mivel aznap a dénesfai kastélyban keresztelő volt, és sok vendég tartózkodott ott, kocsin inkább Kenyeribe vitték őket, majd másnap Sopronba. Onnan azonban IV. Károly útja nem a trónra, hanem csak a madeirai száműzetésbe vezethetett. A landolás helyén emelték a kápolnát, mely ennek az eseménynek állít emléket. Minden év október 20-án (idén szombaton 14 órakor) emlékező szentmise van a kápolnában.

Étkezés

Répcelakon, a nyolc kilométerre lévő Vas megyei kisvárosban a Margaréta étteremben étkezhetünk. A Petőfi u. 63. alatt található, a településen áthaladó 86-os főútvonal mellett, a lámpás csomópont közelében. Ajánlatuk Újházi-tyúkhúsleves 390 Ft, kétszemélyes bőségtál (csülök, cigánypecsenye, rántott sertésborda, pulykafalatok nyárson, vegyes köret) 3100 Ft, somlói galuska 380 Ft. A Gösser sör pohár/korsó 240/400, a Margitszigeti ásványvíz 2,5 decis üveg 190, egy kapucsínó 250 forintba kerül. Nyitva tartás hétfőtől péntekig és vasárnap 10 és 23, szombaton 10 és 2 óra között. Telefon: 95/370-156.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Október 21-én kihirdetjük a megye hét csodáját!

A megye hét csodáját kereső játékunk zárása előtt két nappal a zsűri mind a négy tagjának véleményét… Tovább olvasom