Elszántan kotorászott a zsebében, majd mikor a „bélás" kezébe került, Gábor megindult a balatoni étterem sarkában villogó masina felé. Beszórta a meglelt kétforintost (alias „bélás"), kiválasztotta a dalt és a következő pillanatban a zenegépből megszólalt a Kacsatánc...

Kezdjük elölről ezt a véletlenekkel tűzdelt, nosztalgiázó történetet! A győri Tullner Gábor 1982-ben szüleivel a Balatonnál, az egészségügyi dolgozók szakszervezetének frissen épült szállodájában nyaralt. A vacsora után szinte mindennapi szokása volt az akkor hétéves fiúnak, hogy zsebében néhány kétforintossal a helyiség sarkában lévő zenegéphez vonult. Koppant a „bélás" a masinában és a Neoton máris üvöltötte a kiválasztott Sandokant vagy a legendás páros, Záray Márta és Vámosi János jóvoltából a Kacsatánc pergő dallamára „gimnasztikázhatott" alkalmi haverjaival.

Bulik a lomtárban

Mondhatnánk erre, hogy na és! De ha másfél évtizedet előreugrunk az időben, akkor úgy 1997 táján érdekes fordulatot produkált – ahogy mondani szokás – az élet. Gábor, akkor már huszon-egynéhány éves fiatalemberként néhány barátjával dolgozott a „magyar tenger"-nél. Ugyanabban a szállodában akadt munkájuk, ahol gyermekként végiggépezte a nyarat.

– Mikor valamiért az épület pincéjében kutattunk, szinte hihetetlen, de ott árválkodott a hajdani zenemasina. A hátuljában, a dugi helyen még találtunk régi ketteseket is. Aztán ahogy annak idején, beleszórtuk és persze, hogy szólt a dal. Utána minden este odajártunk bulizni.
A felfedező csapat tagja volt – bátyjával együtt – Oláh Zoltán is. Ő először az alagsort betöltő eszméletlen, fogvacogtató hideget említette, amivel miután beizzították a masinát, maligánokkal pedig felmelegítették magukat, már senki sem törődött.

– Lomtárnak használták azt a helyiséget, de mi ott olyan bulikat csaptunk, hogy ihaj. Tomboltunk, miközben a Sprint a Postakocsit, a Skorpió, Frenreisz a Dédapámat énekelte, vagy éppen Amy Stewart diszkós dallamai dübörögtek. Olykor-olykor viccből Záray-Vámosira és Aradszkyra is dobtunk ketteseket, mert ízlésünk szerint annyira szörnyű számok voltak, hogy szinte már jók. Két évig laktunk abban a balatoni hotelben, azalatt teljesen feltérképeztük a teret. Mivel a pincében műhely is volt, az egyik munkapad például olykor alkalmi bárpultként szuperált, a zenegép elé pedig táncparkettet varázsoltunk. Az ottani haverjainknak megtiszteltetés volt, ha lejöhettek. Ilyenkor kezükbe nyomtunk egy kettest és mindenki választhatott.

Folytassuk történetünket egy újabb fordulattal! A Balatonnál egykor szép napokat látott, harminc egypár éves, a Német Demokratikus Köztársaságban, ismertebb nevén, az NDK-ban gyártott, „Sziluett" névre hallgató masina ugyanis ma Győrben szolgál, a fiúkat és baráti társaságukat szórakoztatja.

– Addig-addig könyörögtünk a balatoni tulajnak, míg látva, mennyire ragaszkodunk hozzá, mennyire része tomboló fiatalkorunknak, a felügyeletünkre" bízta a zenegépet. Néhány apró javítást végeztünk rajt, miután ma is ugyanúgy szól az a százhatvan dal, ami benne van, mint annak idején. Ma is akad néhány „bélás", amivel be lehet izzítani és ma is akadnak olyan szédült, hóbortos emberek, mint mi, akik szívesen hallgatják a kis bakelitről, mondjuk Szécsi Palitól a Kósza szél című dalt, vagy mikor Korda Gyuri az első és igazi Mammama, Mammariáját énekli. De népszerűek az Aradszky-, Komár-, vagy az éppen akkor még vagy már pergő Hungária-, Dinamit-, Edda- és ZiZi Labor-számok is. Kicsit serceg, de visszaadja azt az érzést, amiben gyermekként kicsit nekünk is részünk lehetett – meséli Oláh Zoltán.

„Ó, a zenegép"

Álljunk meg egy szóra és kicsit pillantsunk bele a korszak, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-rock krónikájába. Adódik a poén, hiszen 1977-ben az akkor nagyon népszerű Generál együttes produkált egy lemezt, rajta egy dalt. Mindkettő címe ugyanaz: Zenegép. „Ó, a zenegép", énekelte annak idején mindenütt a kicsit már akkor is „rekedtes" Horváth Károly (ma Charlie), olyan zenészek társaságában, akiknek neve ma fogalom és (zene)történelem. Hogy néhányat említsünk: Révész Sándor (később Piramis), Karácsony János (később LGT), Novai Gábor (ma Nova Kultúrzenekar) és Tátrai Tibor (Latin Duó).
Kicsit későbbről ugyan, de idézzünk egy másik zenegépes nótát is! Nagy Feró, akit anno a nemzet csótányaként aposztrofáltak, „Kifakult sztár" című dalát így kezdi: „Ha lemegyek a kocsmába, ahol egy zenegép áll, / Bedobok egy kettest ez lesz a legnagyobb szám, / Régi a lemez, / káros egy kifakult sztár".
Hát ezek a megénekelt „kifakult sztár"-ok annak idején is, ma is népszerűek, listán vannak, kérik dalaikat. Ami bizonyos: nemcsak a győri zenegépből!

Európa szabad hangján

Időzzünk még kicsit a legendáknál! A B. Tóth-féle Poptarisznya elődje a Kossuth adón hetente egyszer jelentkező Tánczenei koktél volt, ami a korabeli három „T"-ből, a „tiltott"-ból, „támogatott"-ból és a „tűrt"-ből az utóbbiba tartozott. Az akkor, talán éppen Aczél elvtárs által „imperialista kultúrmocsok"-nak minősített nyugati könnyűzenét – Beatles és Rolling Stones nélkül – igyekezett „szocialista fogyasztás"-ra alkalmassá tenni Komjáthy György. Mindhiába, hiszen sercegve, néha kérdőjeles zavaró csendekkel, de Cseke László (alias Ekecs Géza) válogatásában és ajánlásával mégis töretlenül hallgatható volt, és  a Szabad Európa
Rádión (SZER) adott időben szólt a Tinédzserparti, szólt a Beatles és a Rolling Stones is.

Mielőtt búcsúzni visszaugranánk Győrbe, tisztázzuk, hogy ki is valójában Cseke László. A hatvanas-hetvenes években a Szabad Európa Rádió hullámhosszain nemzedékek sora hallgatta zenés kívánságműsorait.  A politikai tiltás miatt a SZER műsorai-
nak hallgatása különlegesen izgalmas ifjúkori élményt jelentett, „miközben az egész világot meghódította a rock and roll, meghatározta a
fiatalok életérzését, befolyásolta a világról alkotott gondolatait."

Mindig fénylő bakelitek

Győrben tehát ma is szól a zenegép. Az a bizonyos Balaton-partról megmentett masina, amit hétévesen a ma harmincéves Tullner Gábor, majd később az Oláh testvérek is hallgattak. A ma is fénylő bakelitlemezek (a régiségpiacokon egyre keresettebb, újra felfedezett, mégis olcsó portékák) várják a rendelést. Várják, hogy megszólalhassanak, várják, hogy Szécsi Pali újra énekelhesse egyik népszerű dalát, amiből annak idején például az egyik Oláh fiú megtanulta, mi a rím, mi a dallam, és melyek azok a múlhatatlan érzések, amelyek emberré tesznek bennünket...