Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Képekbe foglalt betlehemi üzenet

A betlehemi történés, Jézus születése a képzőművészet egyik legrégibb és legkedveltebb témája. Emellett a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó jellegzetes motívumok – például angyalok, pásztorok, háromkirályok – is gyakran szerepelnek, főként a reneszánsz és a barokk alkotásokon.
A keresztény világ legjelentősebb eseménye az, amely – az írások szerint – kétezer évvel ezelőtt Betlehemben történt. Jézus Krisztus, a Megváltó születéséhez olyan egyedülálló jelkép- és metaforarendszer, sajátos események és motívumok kapcsolódnak, amelyek képi megjelenítésével, művészi megörökítésével már a katakombák falán is találkozhatunk. A teljesség igénye nélkül tegyünk egy kis képzeletbeli sétát a képzőművészet távoli évszázadaiban.


Legrégibb a jászol

Mondhatnánk úgy is, hogy a legrégibb „karácsonyi képek" az ókeresztény korból ismertek. A katakombák falképein és a szarkofágok domborművein Máriát ölében a gyermek Jézussal ábrázolták, illetve a jászolba fektetett, bepólyált kisded alakját, akit pásztorok vesznek körül. A hagyomány szerint a jászol, amelyben a betlehemi újszülött feküdt, egy fával bélelt, sziklába vájt üreg volt. A keleti ikonokon pedig Jézus „bölcsője" inkább szarkofágra emlékeztet. Megjegyzendő: ez az ábrázolásmód a későbbiekben is megmaradt. Ezt példázza – többek között – a ráckevei szerb ortodox templom 1770 körül, ismeretlen festő által alkotott, „Jézus születése" című ikonja is. Már a korai ábrázolásoktól megjelenik a „képzelt" betlehemi jelenetben az ökör és a szamár képe is.
Az izaiási jövendölésre utalva – egy IV. századi egyházatya értelmezése szerint – az előbbi a törvény igájában élő zsidókat, az utóbbi pedig a bálványimádás terhét viselő pogányokat jelképezi. Ez a kettős „állati" motívum a távolabbi korokban is megjelenik, így felfedezhető például Albrecht Dürer 1504-re datált „Királyok imádása", illetve Angelo Bronzino „A pásztorok imádása" című 1535–1540 között készült alkotásán is.


Kisded glóriával

Másik kapcsolódó, fontos motívum Jézus születésének képzőművészeti megjelenítésében a földön fekvő gyermek. Ez az ábrázolásmód a XIV. században, egy látomás nyomán alakult ki. Az új képtípuson Isten emberré válását a földre fektetett, mezítelen kisded alakjával fejezik ki az alkotók. A kevés szalmára vagy Mária köpenyének szélére helyezett gyermek testét a késő középkori alkotásokon általában fénykoszorú, glória övezi. Példaként – sok más mellett – Filippo Lippi „A gyermek Jézus imádása Szent Bernáttal" című, 1463 körül festett, illetve Gerard David 1485 körül készült, „Jézus születése" című művét említhetjük, vagy a XV. század második felének egyik nagy flamand mesterét, Hugo van der Goest, aki a „Portinari-oltár" című alkotásán tiszta realizmussal egybegyűjti, szinte összefoglalja a karácsonyi ikonográfia legjellegzetesebb elemeit.


A szent szülők

Mária, Jézus anyjának ábrázolása a 431-es efezusi zsinat óta kapott állandó helyet a betlehemi jelenetet ábrázoló alkotásokon. A bizánci mozaikképeken és ikonokon – a VI.-tól a XIV. századig – az Istenanyát egy sziklabarlang nyílásánál felállított fekhelyen látjuk pihenni, Jézus jászla mellett. Az évszázadok során megváltozott a képeken hangsúlyozott üzenet: míg a keleti ábrázolásokon a kisded isteni mivoltának bemutatása a lényeg, amit Mária tekintete, Jézusra mutató mozdulata jelképez, erősít, addig a jóval későbbi itáliai alkotásokon egyre inkább az anya és a gyermek közötti bensőséges kapcsolat megjelenítése a lényeg. Ez utóbbira számos művet lehetne említeni, de sok helyett példaként álljon itt egy: a halhatatlan polihisztor, Leonardo da Vinci befejezetlen festménye, a „Királyok imádása".

Szent József alakja is a legkorábban a VI. századi keleti alkotásokon jelenik meg. Főként aggastyánként, a betlehemi jelenet szemlélőjeként. (Így ábrázolja – többek között – Botticelli „Királyok imádása" című képén.) A középkori északi művészetben József már nem csupán passzív szemlélő. Mindennapi feladatát végzi, ácsol, vagy a szülés körüli teendőkben segédkezik, például vizet hord, tüzet gyújt. Látjuk úgy is, amint éppen a saruját oldja ki és lábát a tűznél melengeti. József alakja egyes ábrázolásokon olyan atyaként is megjelenik, aki térdelve vagy állva imádkozik, és kezében a „világ világosságá"-t jelképező gyertya lángját óvja.


Csillag és angyalok

A betlehemi csillag motívumát a későbbi korok művészei a VI. századi ábrázolások „háromkirályok" jelenetéből vették át. A fénycsóva a megtestesülésben feltáruló isteni kinyilatkoztatásra irányítja a figyelmet, a születés helye fölött megálló, hat, hét vagy nyolc ággal ábrázolt, néha üstökösre emlékeztető csillag fénycsóvája a gyermek Jézusra világít.

Hasonlóan fontos, szinte elengedhetetlen elemei a karácsonyi ikonográfiának az angyalok. Általában a megtestesülés helye fölött gyűlnek össze az égben a kisded imádására, Istent dicsőítő, az embereknek békét hirdető „Gloria" éneklésére. Itt is különbség fedezhető fel a bizánci ikonok és a középkori alkotások angyalábrázolásai között. Az előbbiek méltóságot sugároznak, az utóbbiak például kórusban énekelnek, különböző hangszereken játszanak a mennyei liturgia szolgálójaként, de a késő reneszánsz mesterek kedvenc figurái a mezítelen, pufók gyermekangyalok is, amelyek a barokk és a rokokó ábrázolásokat is benépesítik. Mindkét angyaltípus felfedezhető Angelo Bronzino már említett művén, A pásztorok imádásán.


Pásztorok, bölcsek, királyok

A reneszánsz műveken jelentős szerepet kapnak a pásztorok. A „pásztorok imádása" képtípus – a ferencesek hatására – a XIV. században terjedt el. Számuk változó, legtöbbször a három királynak megfelelően három. A korai ábrázolásokon a nyájjal együtt, később néhány állat kíséretében érkeznek a kisded Jézushoz. Szintén a „háromkirályok" példájára a kisdednek ajándékokat is hoznak. Alakjuk a reneszánsz mesterek számára azért idealisztikus, mert közvetlen kapcsolatban állnak a humanista felfogásban meghatározó természettel. A XVII. századi alkotásokon a pásztorjelenet már az istálló sötétjében játszódik. A gyermek körüli fény világítja meg a szemlélők arcát, ez megfigyelhető Rembrandt „Pásztorok imádása" című művén is. A pásztorok imádásának párhuzama a királyok, bölcsek hódolásának képi megjelenítése. A Krisztusban megtestesülő királynak aranyat, az Istennek tömjént, az embernek mirhát hoznak. De jelképezik az akkori korban ismert földrészeket (Európa, Ázsia, Afrika) és embertípusokat is. Egyes vélemények szerint személyükben a pogány világ hódolata fejeződik ki az egész föld Urának színe előtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fény és hit az angyaloktól

„Az én szívemben mindennap megszületik a kis Jézus. Számomra a karácsony háromszázhatvanöt… Tovább olvasom