Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Karácsony előtti gondolatok

Utolsó lélegzetként Isten nevét sóhajtotta három évvel ezelőtt a himodi esperesplébános.

Utolsó lélegzetként Isten nevét sóhajtotta három évvel ezelőtt, 2002. november 15-én Pfeiffer Ferenc himodi esperesplébános. Az atya szentmiséin minden alkalommal biblikusan bölcs útravalót ajándékozott híveinek. Ezekből a prédikációkból válogatott össze egy szép csokornyit Zsebedics József plébános, hogy Ferenc atya papi munkáját ne csak az emlékezet, hanem Vasárnapi gondolatok címmel megjelent könyv is őrizze. A közelgő ünnep kapujában ebből választottuk a karácsony előtti gondolatokat.

Szüleivel aranylakodalmukon
„Mintha kitagadtuk volna az Istent! Amikor megszületett az Istengyermek, nem kapott helyet a szálláson, csak hideg istálló jutott a mindenség urának. Pedig tulajdonába jött, hiszen Ő teremtette a földet, az anyagot, melyből házat, palotát építünk, nekünk adta bérbe, de övéi nem fogadták be Őt. Igaz, ki tudta, hogy az a fiatalasszony az Isten Fiát hordozza a szíve alatt, és neki keres szállást? Miért nem jött fényes angyali kísérettel, hatalommal és dicsőséggel. Akkor Heródes királyt is kilakoltatták volna királyi palotájából és átadták volna Neki. De Ő kisgyermekként jött a földre, csodálatos születését csak Mária látta, az angyalok csak néhány pásztornak jelentették a Megváltó születését. Így tett az Isten. Szerényen gyermekként meghúzódott, nem vehette észre senki az Isten Fiát, és talán nem is felelősek, hogy lakást nem adtak Neki.

Azonban újra és újra megjelenik az Isten. Mert már lelkünkben akar lakni. Ezer mással foglalkozunk, ezer másról gondolkodunk, néha azért minden évben egyszer, kétszer Istenre is gondolunk. Sajnos nagyon sokan vannak csak karácsonykor és még néhányszor egy esztendőben misére menők. És akik általában mindig járnak is, milyen utolsó helyen van gondolkodásunkban az Isten. Milyen szegényes, milyen istálló illatú, ahol lelkünkben egy kis helyet adunk Istennek. De hát erről is Ő tehet!

Miért nem jelent meg születésekor is fényes udvarú királyfiként; miért nem jelenik meg lelkünkben is úgy, hogy észrevennénk, művelne egy-két csodát, mutatná meg hatalmát, ha köztünk van, akkor majd előkelőbb helyet biztosítanánk Neki lelkünkben is, kiszolgálásban is. De az Isten nem erőszakos! Szerényen meghúzódott mint kisgyermek, zajtalanul leköltözik lelkünkbe, ha megengedjük, mindenféle csillogás nélkül rejtőzik el a fehér ostya színei alatt, még csak jobb íze sem lesz jelenlététől az ostyának. Ezért beszélünk mi karácsony titkáról, titok, elrejtett az Isten.

De ha titok is, ha nem értjük is, létezik. Ha nem fényességgel, ha nem zajos hatalommal jön is közénk, azért eljön. Csak az a nagy csend kell, ami az éjszakát is jellemzi, amikor a legkisebb zajt is meghalljuk. Néha, sőt, mindennap, ha rövid időre is, ki kell kapcsolódni az élet forgatagából, egy kicsit el kell feledni azt a sok gondot, abba kell hagyni a szórakozást, munkát és Istenre gondolni, imádkozni. Nagy csend kell, hogy a szerényen, zajtalanul szóló Isten hangját meghalljuk a lelkünkben. Ne csak a bűntől bűzlő istállót, félreeső helyet adjunk az Istennek. Hiszen Isten király akkor is, ha zajtalanul, szerényen jön közénk. Ne csak kis istállószerű helyet adjunk Istennek, hanem az egész helyet lelkünkben. Lakoltassuk ki a bűnt, tárjuk ki a lelkünk, hogy betérhessen az Isteni Kisded. Ámen."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volt egyszer advent

68 éve, advent első napján sötétség borult a házakra. És a második osztályosok egy emberként… Tovább olvasom