Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Kanada fogadta be a soproniakat

Szanyi László egykori soproni egyetemista a kanadai British Columbia Egyetemen kezdett új életet.

Szanyi László egykori soproni egyetemista azok közé az ötvenhatos fiatalok közé tartozik, akik Roller Kálmán dékán vezetésével külföldön, a kanadai British Columbia Egyetemen kezdtek új életet. Idén vehette át aranydiplomáját az egykori alma materben.

1956 őszén hosszú, kétségbeesett hónapok után, amikor már teljesen elfogyott a remény, a változás szele kezdett fújdogálni a határ mentén. A vasfüggöny közvetlen közelében, ott, ahol az alma mater tankertjét is a drótkerítés szegélyezte, az egyetemi polgárok érezték leginkább az új szelek érkeztét. A budapesti harcok hírére Sopronban is szervezkedni kezdtek, az egyetemisták szinte azonnal az események irányítójává váltak. A november 4-i történések azonban pánikszerű hangulatot hoztak, és a közeledő orosz tankok elől a hallgatók és oktatók jelentős csapata sietős tempóban Ausztria felé vette az irányt.

Szanyi László
– Reményt vesztve, elkeseredetten indultunk el a határ felé – idézi fel 1956 őszét Szanyi László, aki anno csak barátja hosszas unszolására vállalkozott az egész életét meghatározó útra. – Akkoriban már Keszthelyen laktam, mivel a soproni egyetemi évek után ott kezdtem el dolgozni az erdőgazdaságban. A közelünkben levő Festetics-kastélyban fegyvereket is tároltak az oroszok, melyeket a forradalom első napjaiban szétosztottak és hozzánk is jutott jó néhány. A csalódottság mellett a félelem vezérelt minket, nem tudtuk, mi lesz velünk, ha kiderül, mi is kaptunk a puskákból. Az volt a nagy szerencsénk, hogy Ausztriában csatlakozhattunk a kiszakadt soproni professzorokhoz, diákokhoz, és velük együtt mehettünk tovább.

Az osztrák területre érkezőket különböző menekülttáborokba irányították, és amikor kiderült, hogy az egyetem hallgatóinak nagy része Ausztriában van, Roller Kálmán dékán irányításával megindult az oktatás újjászervezése. – Közel háromszázan lehettünk, kétszáz diák, valamint az oktatók, akiknek a sorsáról azokban a hónapokban dönteni kellett. Ausztriában nem maradhattunk, így befogadó országot kellett találnunk. Roller Kálmán legalább húsz nemzet kormányához intézett levelet, melyben ecsetelte különleges helyzetünket és kérésünket. Sokan együttérzésükről biztosítottak minket, de mindannyiuk közül Kanada válasza tűnt a legkedvezőbbnek. Így indult el maroknyi csapatunk Liverpool, majd a tengerentúl irányába – mesél a döntő lépésről Szanyi László.

A kivándorlók 1957. január 1-jén hajóztak ki Liverpoolból, hat nap alatt tették meg a tengeri utat. Szanyi László a mai napig nem feledi az utazást, amit sokan nagyon megszenvedtek. Köztük Medveczky Lajos professzor is, aki az anekdota szerint többször is felhozta, hogy lehetett ilyen balga Kossuth Lajos, hogy a „tengerre küldte a magyar"-t . A hajózás után vonattal vitték végig a magyarokat a hatalmas országon, egészen British Columbiáig.

– Okos volt az akkori kanadai kormány, belátta, hogy az iskolázott soproniakból csak nyerhet az emigrációból élő fejlődő ország, ezért segítettek minket – véli az egykori diák, aki az oktatók legfiatalabbjaként tanársegédként dolgozott a vancouveri egyetem magyar fakultásán. – Furcsa érzés volt, hiszen csak egy évvel voltam idősebb a diákoknál, akiknek faismeretet tanítottam.

Az áttelepült egyetemen a diákság nem szakadt el a hagyományoktól, tartottak balek- és valétabálokat is. Szanyi László is egy ilyen alkalommal ismerte meg szintén magyar származású, de nem szakmabéli feleségét. Az alma matertől egy év után szakadt el, a következő években dolgozott kirakatrendezőként, erdőbecslőként, de még kocsimosóként is. Majd az ötévnyi kitérő után visszatért eredeti szakmájához, fatechnológusként egy faipari kutatócégnél helyezkedett el, ahol több mint harminc évet töltött el nagy szakmai megbecsülésben.

– Az idegenben való lét megalapozása nem volt könnyű feladat – vallja be visszatekintve a 72 éves, többszörös nagyapa. – A szomorúságunkat enyhítette az öröm, hogy hazánktól távol ugyan, de biztonságban és szorgalmunknak megfelelő jómódban élhetünk. A magyar kapcsolataink azonban mindvégig nagyon meghatározóak maradtak. Jelenleg is a vancouveri Magyar Kulturális Egyesület elnöke vagyok, mely Észak-Amerika egyik legnagyobb taglétszámú magyar társasága. Havonta jelenik meg magazinunk, bálokat, piknikeket szervezünk számos egykori sopronival.

Szanyi László és felesége szeptemberben különleges eseményre tért vissza diákéveinek egykori színhelyére. Ötven évvel ezelőtt végzett hallgatóként aranydiplomáját és a faipari mérnöki kar egyik legnagyobb kitüntetését vehette át ünnepélyes keretek között a Nyugat-Magyarországi Egyetemen: – 1956 óta harmincnál is többször jártunk itthon. A ’90-es évek óta az egyetemmel is szoros szakmai kapcsolatom van, meghívásukra 1992 és 2005 között rendszeresen tartottam papíripari előadásokat, emellett baráti szálak is fűznek az egyetem néhány oktatójához. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy munkámat a faipari mérnöki kar szeptemberben „Pro Facultate Ligniensis" kitüntetés adományozásával ismerte el.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megváltó utolsó hét szava

A Győri Balett új, különleges táncelőadást mutat be, A Megváltó utolsó hét szava a kereszten. Tovább olvasom