Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Jaj a legyőzötteknek!

Ötvenhatban november negyedike vasárnapra esett. Ünnep helyett mégis rettegésbe zuhant az ország.

A még szabad rádióadók sustorogták-sercegték az éterbe a hírt: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak!"
Negyvenkilenc évvel ezelőtt, 1956. november negyedikén jelent meg Győrben a Hazánk című független politikai napilap első száma. Az útra bocsátó szavakat „Ne bántsd a magyart!" címmel Bertalan Lajos írta.

Kis nép, nagy nemzet

„Köszöntjük és harcba hívjuk az olvasót. A győzelmes forradalom fegyverei elhallgattak, de a fegyvernyugvás csendjét szovjet páncélosok lánctalpainak csikorgása, ágyútalpak csattogása, gépkocsik és sorozatvetők kerekeinek dübörgése veri fel a magyar térségeken. Kossuth címeres nemzeti lobogók alatt lélegzetvisszafojtva, lábhoz tett fegyverrel vár és figyel a nemzet. A győri Radó sziget hídjainál szovjet tankok ágyúinak és gépfegyvereinek csöve mered a békés járókelőkre. Mosonmagyaróvár előtt és a magyar-osztrák határnál terepszínű acélkolosszusok zárják el az utat. (...) Kis nép vagyunk a Duna-medencében. Kis nép – nagy nemzet. Szent István, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Zrínyi Miklós, Rákóczi, Kossuth, Petőfi népe. Hányszor gázoltak át rajtunk keletről, nyugatról, ellenség és »jó barát« hadai! S íme, élünk törhetetlenül, elpusztíthatatlanul! Miért bújtok hát acélsisakba és hernyótalpak mögé, szovjet katonák? Miért szegezitek mellünknek az ágyúk és géppuskák csövét? Ne csak hirdessétek, de gyakoroljátok is a békés egymás mellett élés politikáját! Azt mondtátok, hogy nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom. Ne nyomjátok el a magyar népet! Legyetek szabadok ti is! Halljátok meg az egységbe forrott nemzet szavát: Ne bántsd a magyart!"

„Csapataink harcban állnak!"

Úgy tűnik, Bertalan Lajos veretes szózatát nem hallotta meg a világ, nem hallották a szovjetek és az idegen tankok árnyékában alakult ellenkormány tagjai sem... Hajnali fél ötkor a Szabad Kossuth Rádió budapesti, a Szabad Petőfi Rádió győri stúdiója jó reggelt kívánt hallgatóinak, majd egymásba öltött bel- és külföldi hírek következtek, a forradalmat követő magyarországi megtorlás éveinek történéseihez képest jelentéktelen eseményeket. Aztán öt óra húsz perckor ötször szólt a „Figyelem!", s utána a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke szólt a magyar néphez: „Itt Nagy Imre beszél. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!"

A forradalom hangja

Nagy Imre keményen koppanó, fegyelmezett mondatait minden bizonnyal sokak szemében könnyekké oldotta az utánuk megszólaló Himnusz és Szózat. Miként a később, órák, sőt napok múlva is éterbe küldött segélykérések. Egy ismeretlen – valószínűleg amatőr – magyar adó november negyedikén délben már így kiált a világ felé: „Figyelem! Mindenkinek! Segítséget kérünk a magyar forradalomnak! Szovjet tankok százai támadják a magyar fővárost! Segítséget kérünk a magyar forradalomnak! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Szovjet harckocsik támadják a magyar fővárost! Kérünk segítséget az egész világtól! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Mindenkinek! Mindenkinek! Mindenkinek! Szovjet harckocsik támadják a magyar fővárost! A világ segítségét kérjük!" Másnap este fél hétkor a Forradalmi Ifjúság Rádiója azokhoz a nyugati adókhoz fordult, amelyek tudják fogni adásukat. Azt kérték, hogy angol, német és francia nyelven adják tovább: „Segítséget kérünk! A budapesti lakosságnak nincsen élelme, az orvosság és katonai segítség hiányában sokan meghalnak. Kérünk élelmiszert és fegyvereket! A Nagykőrösi úton a vöröskeresztes kocsikra is lőnek az oroszok. Budapesten a nyolcadik kerületben súlyos harcok dúlnak. A nyolcadik kerület körül van zárva oroszokkal és a lakosság futóárkokat emel. Orosz csapatszállító gépek érkeznek a repülőterekre. A Népliget és a Keleti pályaudvar tele van oroszokkal. A magyar ifjúság utolsó leheletéig harcol a kommunista árulás következtében Magyarországra szabadult oroszok ellen. Magyarország mindig a Nyugat védőbástyája volt. A helyzet óráról órára súlyosabb. Csak katonai segítség menthet meg bennünket! Magyarország egész népe segítséget kér! (...) Csepelen a gyárban súlyos károkat okoztak az oroszok..."

November hatodikán délután három óra előtt néhány perccel a Rákóczi adó szólongatta a világot: „Egy kis ország, amely szabadságát ezer éven keresztül sok véráldozattal pecsételte meg, elvesztheti a szabadságát? Miért csak a nagyhatalmak érdekei a fontosak, miért nem fontos a mi kórházunk, iskolánk, nemzeti kincseink és az, hogy ezek a bombák és tűz áldozataivá válnak? Miért nem hallják meg meggyilkolt asszonyaink és gyermekeink segélykiáltását a világ népei?! Halljátok meg egy kicsiny nép segélykiáltását!" Másnap ugyancsak a Rákóczi adó kiáltotta szét: „Figyelem, figyelem! Felszólítottak bennünket a szovjet csapatok, tegyük le a fegyvert. Nem tesszük le! Ha kell, utolsó csepp vérünkig harcolunk a magyar szabadságért! Az idegen megszállók ellen! Figyelem! Figyelem! Sürgősen intézkedjetek! Sürgősen intézkedjetek! A gondolkodási idő, amelyet adtak nekünk, nemsokára lejár. Utána ők támadni fognak. Mi felkészültünk! Várjuk a támadást. Fegyvert, lőszert, gyógyszert, kötszert, élelmiszert dobjatok le ejtőernyőn! Sürgősen intézkedjetek!"

Az utolsó kiáltás

Megrendítő olvasni – hát még archív felvételen hallgatni – annak az ismeretlen rádiónak a november kilencedikén délután háromnegyed négykor „elküldött" adását, amelyből a lelkesedés, a remény már régen elveszett, maradt a sötét kétségbeesés: „A dunapentelei szabadságharcosok egyes erősségei elestek, de az ellenállás még mindig nagyon erős. Kalocsa környékén a szovjet csapatok nem haladtak előre. Győr környékén a szovjet csapatok a határ felé szorítják a felkelőket. Pécs környékén és a Komló erdeiben szovjet tankok támadják a magyar harcosokat. (...) A szabadságharcosok már fáradtak, de lelkesebbek, mint valaha voltak. Segítséget kérünk, amíg nem késő. Kérjük, segítsenek bennünket hazánk megmentésében!"
Ígéret, száma sincs édes-bús biztatás érkezett Nyugatról, ám a remélt segítség elmaradt. Helyette nyikorgó lánctalpak szántották végig a magyar ifjak vérével megszentelt földet, és ártatlan hősöknek jutott az elkövetkező években kötél, méltatlan temetés.

Ki volt Bertalan Lajos?

Az életrajzi lexikon tanúsága szerint Bertalan Lajos 1926. szeptember 23-án született Fehértón. A Győri Királyi Tanítóképző Intézet elvégzése után a Győr-Sopron Megyei Hírlap munkatársa, mezőgazdasági, később kulturális rovatvezetője, majd 1955. januártól a népművelési osztály könyvtárügyi előadója lett. Kocsikerék című verséért kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából, 1956-ban rehabilitálták, így került vissza a megyei laphoz. A győri írócsoportnak 1951-től volt a tagja. Az 1956-ban megjelent, Jövendő című irodalmi, művészeti, tudományos folyóirat egyetlen száma is az ő nevéhez fűződik. A forradalom végnapjaiban – 1956. november 4-től december 10-ig – a Hazánk című újság munkatársa. A forradalom leverése után rövid ideig tanított, 1957. március 1-jén tartóztatták le a Hazánkban megjelent, „Ne bántsd a magyart!" című cikkéért. A vád: izgatás, amiért három év börtönt szabtak rá. Két év múlva, 1959 áprilisában szabadult. Után segédmunkásként helyezkedett el, majd 1963-tól nyugdíjazásáig a Vas Népe című napilapnál dolgozott, tagja volt a szombathelyi Életünk című irodalmi folyóirat szerkesztőségének, egyik alapítója és főmunkatársa az 1988. december 22. és 1990. június 28. között megjelent Tér-Kép című független nyugat-dunántúli hetilapnak. Utolsó éveiben az 1956-os forradalom és szabadságharc Győr-Sopron megyei eseményeit feldolgozó emlékkönyv szerkesztését segítette. Tizenöt évvel ezelőtt, 1990. november 15-én halt meg.

Fekete leltár

Megdöbbentő leltárt, sajátos összehasonlítást készített 1956, majd a forradalmat követő megtorlás veszteségeiről egyik könyvében Gosztonyi Péter svájci magyar történész. A fekete lajstromból kiderül, hogy október 23. és december 31. között Budapesten 16.700, vidéken 2526 ember sebesült meg. A halottak száma a fővárosban 1945 (beszédes szám!), vidéken (például Mosonmagyaróváron, Salgótarjánban, Veszprémben, Miskolcon, Kecskeméten, Dunapentelén, Székesfehérváron, Esztergomban) 557 volt.

A megtorlásokra „idézett" példák közül említsük elsőként Török István (Győrben 1989 után utcát neveztek el róla – a szerző) esetét, aki ötvenhatban a győri vagongyárban vasesztergályosként dolgozott. A forradalomban nemzetőr Szigethy Attila mellett. November 4-e után Bécsbe ment, majd onnan tovább az Egyesült Államokba. A rádió hullámaiba „csempészett kádárista műdalos csábítás" és a „csillapíthatatlan honvágya" hozta haza 1958 áprilisában. Huszonnégy órát sem volt szabadlábon: belügyesek kísérték az ügyészségre, ahol „fegyveres terrorizmus"-sal vádolták meg és halálra ítélték. A per ügyésze az a dr. Grátz Endre volt, aki a mosonmagyaróvári forradalmárokkal szemben is „jeleskedett". Török Istvánt 1958. december 2-án végezték ki Győrben.

A másik megrendítő eset, amit Gosztonyi említ, Törteli Kiss Valéria esete, aki Angliából tért vissza 1957 novemberében. A forradalom alatt még 16 éves sem volt. A Corvin közben főzött a fegyvereseknek és segített a harcosoknak, ahol tudott. Ahogy Török Istvánt, őt is a honvágy késztette vissza Magyarországra. A londoni magyar követségen megígérték neki: nem kell semmitől tartania. „Menjen csak, kislány, otthon van a maga helye!" – biztatták mosolyogva, majd 1957. december 20-án belügyesek szállták meg azt a budapesti leánykollégiumot, ahol Valériát hazatérte után elhelyezték. Az iratokból kiderül: fegyvert és röpcédulát kerestek. És találtak is – miként ez lenni szokott – egy „ellenséges tartalmú, felforgató iratot". A lányt valószínűleg valamelyik társa értesítette a veszélyről, így „a Golgota térnél a 23-as robogó villamosról öngyilkossági szándékkal leugrott. Meghalt..."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életmű zongorára

Hatvanéves Gábor József zongoraművész. A legjobb zongorakísérő a tanításról, a zenéről és a sportról… Tovább olvasom