Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 24°C Még több cikk.

Interneten ˝póklászik˝ szellemi zsákmányok között

Kányádi Sándor, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója 80 éves. Az ünnepelttel Győrben jártakor – többek között – gyermekkoráról, Márton Áronról és az internetről beszélgettünk.
– A nyolcvan év teher, érdem, ajándék? Miként éli ezt meg?

– Azt szoktam mondani, a hosszú élet arra jó, hogy elvegye a kedvünket az e világi feltámadástól. Egyébként az élet, ha hosszú, ha rövid, nem mi rendelkezünk vele. Petőfi Sándor huszonhat és fél év alatt írta meg az életművét. Arany János hatvanhét éves korában már egy szép aggastyánnak tűnt. Szerintem az idő, a kor annyiból lényeges, hogy hol és milyen szerencsével, milyen lehetőségekkel és egészséggel – ez nagyon fontos – töltjük itt a földön. Érdemnek semmiképpen sem mondanám a nyolcvan évet. Az, hogy a két dátum között milyen hosszúra sikeredik az a bizonyos vonal, az életünk, az nem a mi dolgunk. Nem panaszképpen mondom, de életem első két évtizede az amolyan készülődés volt, onnan, ahonnan jöttem. Nem kérkedés, de én hatéves korom óta megdolgozom azért, amit magamra öltök és megeszek. Korán megtanultam a félelmet is. Gyerekként abban is volt részem, hogy mikor kivittem a lovakat az erdőre, elkapott egy hatalmas vihar. Csattogott az ég, gyorsan elcsaptam őket, és beálltam egy odvas fába. Reggelig onnan ki nem tudtam jönni, félelmemben sírtam és énekeltem. Így a nyolcvan évet talán szerencsének tartom, már csak amiatt is, hogy az ember még kicsit gyönyörködhet az unokáiban is.


Csak harmadsorban nézd a magad javát

– Mit tettek annak idején szülei Nagygalambfalván abba a bizonyos csíkos tarisznyába?

– Édesanyámat tizenegy éves koromban veszítettem el, de a mai napig árvának érzem magam. Édesapám nagyon szigorú ember volt, mert hát a sorsunk is az volt. Azt vallotta: a gyereket úgy kell szeretni, hogy ne vegye észre. A közösségre nevelődtünk. Nálunk például lakodalmi rigmus az, amit itt talán nem lehetne akként „eladni": „Legelső a nemzet, második a család, és csak harmadsorban nézd a magad javát!" Ez a mai napig így van, talán csak mostanában kezd egy kicsit ez az értékrend változni. Mi az előbbiben nőttünk fel. Arra is emlékszem, mikor a papnak és a kántortanítónak aratáskor kepét kellett vinni, édesapám mindig vastagabbnak kötötte azt a gabonakévét, amit nekik szánt. Miként az is megmaradt bennem, amikor adományként fát vitt az iskolába édesapám, egy jó mogyoró- vagy gyertyánfavesszőt is átadott a tanító úrnak, mondván: használja, ha gondja lenne velem. Szigorú ember volt, de a betű, a kultúra szeretetét is időben belénk plántálta.

Kányádi Sándor (Fotó: Krizsán Csaba)
Kányádi Sándor (Fotó: Krizsán Csaba)

Tiszteletdíjként tíz liter misebor

– A szüleihez, szülőföldjéhez hasonlóan meghatározóak életében az atyabarátságok.

– Azért érzem magam minden kollégámnál szerencsésebbnek, mert olyan barátaim voltak, és remélem, ezzel haló porukban sem sértem meg őket, mint Tamási Áron, Kós Károly, Zsögödi Nagy Imre, Illyés Gyula bácsi és nem utolsósorban Márton Áron gyulafehérvári püspök. Az édesapám mellett – az olyan, amilyen – emberré válásomat valóban nekik is köszönhetem. Márton Áron püspök úr például nekem, a reformátusnak küldte el a második vatikáni zsinat után az új temetkezési szertartási könyvet, azzal a megjegyzéssel, hogy „Sándor fiam, nézd át nyelvileg, és javasolj bele bármit, egészen a Halotti beszédig visszamenőleg. Nem baj, ha protestáns is, csak szép legyen!". Erdélyen kívül ilyet nem nagyon hall az ember. Ott a gyönyörű temetési énekünk a „Circum dederum me", vagyis a „Körülvettek engem a halál félelmei". Ezt mindenütt így éneklik a magyar nyelvterületen. Nálunk viszont így: „Megkörnyékeztek engem a halál félelmei, az ő fájdalmai körülvettek engem." A püspök úr erről megjegyezte nekem, hogy a fiatal papok nehezményezik a szöveget, mert megkörnyékezni a menyecskék szokták a férfiakat. Erre én üzentem a püspök úrnak: engedje meg, hogy kibővítsem az általa megbízott „zsűrit" két katolikussal, Bajor Andor és Fodor Sándor írótársaimmal, akikkel osztva-szorozva úgy döntöttünk, ezt a több száz éves, gyönyörű szöveget nem engedjük megváltoztatni. Aztán ráadásnak hozzátettem még a püspök úrnak: az a katolikus pap – ha fiatal, ha öreg –, akinek temetés közben ilyesmi jut eszébe, az vetkőzzék ki, de sürgősen. Erre Márton Áron – aki szoktam mondani, hogy úgy volt pap, mint Petőfi költő – „tiszteletdíjként" küldött nekünk tíz liter misebort.


Lehetséges, hogy a könyv luxuscikk

– Most az InterNetVers Fesztivál vendége. Mi köze van egy klasszikus költőnek a világhálóhoz?

– Ott kezdeném, hogy az egész magyar nyelvre ráférne egy reform. Az újonnan átvett szavainkat magyarítani kellene, és valamit tenni az idegen hatások ellen. Már nem jöhet vissza az az idő, amikor a határok elválasztottak bennünket. Ma már az egész magyar kultúra a világhálóhoz szövődik, ahol „póklászni" lehet a szellemi zsákmányok között. Az lenne a feladatunk, hogy a hálót megtanítsuk jól magyarul. Ezt a gondolatot néhány éve közel félezer fiatal kutató, számítógépes tudós elmék előtt is elmondtam egy előadásomban. Arra biztattam őket (is), hogy minél előbb hurcolkodjunk fel szellemi javainkkal az internetre. Nem akarom profanizálni, de olyan lenne, mint annak idején a kereszténység felvétele volt. Így megvalósulhatna, amit Illyés Gyula egyik versében álmodott: haza a magasban. Erre az egyik fiatal félszegen megkérdezte: „Sándor bácsi mennyi időt szokott barangolni a hálón?" Mondtam neki: „Fiam, én még nem láttam ilyen felszerelést, de biciklizni se tudok, azt viszont tudom, hogy a kerékpár nagyon nagy találmány." Persze azóta változott a helyzet, mert azóta rendszeresen internetezek, sőt, szkájpolok is.


– A digitalizálás nem veszélyezteti az irodalmat?

– Az olvasást lehet, hogy veszélyezteti. Nem kenyerem a jóslás, de szerintem amit az emberiség történelme során egyszer magához kezesített, például a lovat, a kutyát, és bármilyen furcsa, a könyvet, az élete végéig elkíséri az embert. Lehet, hogy átalakulva, mert mondjuk a kutyából szobakutya lesz vagy riasztó váltja fel, és lehetséges, hogy a könyv is luxuscikk lesz, de például egy világméretű áramkimaradás esetén, amikor minden számítógép „meghal", egy árnyas diófa alatt mi még mindig kinyithatunk, örömmel elolvashatunk egy jó könyvet, és közben megérinthetjük a gerincét, mert a simogatás örökre az ujjbegyünkben rejtezik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az őztrófea bírálatáról

A vadászatra jogosult a vadászati törvény értelmében a gímszarvas, a dámszarvas és az őz agancsát, a… Tovább olvasom