Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Ingyenes történelmi leckék

Washington hivatalos idegenforgalmi szervezete, a Destination DC csokorba szedte azokat az ingyenes vagy olcsó látványosságokat, amelyeket minden turistának illik megnézni, aki Barack Obama amerikai elnök január 20-i beiktatására az Egyesült Államok fővárosába érkezik.
 
A történelmi beiktatási ünnepségen – az első afroamerikai elnök foglalhatja el hivatalát – a téli hideg ellenére becslések szerint 4 millió ember vesz majd részt a város központjában. A vízummentes beutazásnak köszönhetően immár a magyarok is könnyebben kijuthatnak Washingtonba.

A Lincoln-emlékmű a Potomac folyó partján, pontosan a Capitoliummal szemben áll, a híres központi sétány, a Mall nyugati végét zárja le: belsejében Lincoln elnök ötszörös életnagyságú ülő szobra látható. „Van egy álmom" – olvashatók a fő lépcsősor felénél bevésett szavak, azon a helyen, ahol Martin Luther King elmondta híres beszédét 1963. augusztus 28-án.




A Kennedy Center a főváros egyik kulturális központja. Az 1971-ben átadott épület ad otthont az operaháznak, az Amerikai Filmintézetnek és a nemzeti szimfonikusoknak. A Millennium színpadon esténként 6 órától ingyenes előadások vannak, januárban Palya Bea énekesnő is fellép a 2009-es magyar kulturális évad keretében.

Az újjáépített Amerikai Történelem Múzeuma a Mall egyik ingyenes múzeuma, ahol egyebek között megtekinthető George Washington híres gettysburgi beszédének „fehér házi" példánya, a himnusz megírására inspiráló óriási amerikai zászló, továbbá Breki, Mickey egér, az első amerikai gőzmozdony 1931-ből vagy Edison első villanykörtéje.
A Capitolium az amerikai demokrácia szentélye, vadonatúj látogatóközpontját decemberben adták át. Ez utóbbi többszintes föld alatti komplexum, amely az épület történetével és gyűjteményeivel ismertet meg. Az egyetlen külföldi államférfi, akinek szobra van a Capitoliumban, a Rotunda alatti szinten: Kossuth Lajos.

A nemzeti képtár egyedi történelmi gyűjteményében az amerikai elnökökről készült festmények és fotók láthatók.
A Kongresszusi Könyvtár a Capitolium háta mögött a legnagyobb amerikai közkönyvtár; állandó kiállításán látható a Gutenberg Biblia, a Függetlenségi nyilatkozat első vázlata és a Bill of Rights első példánya. A könyvtár előadótermében Bartók Béla is fellépett.

Az idén megnyílt sajtómúzeum, a Newseum nemcsak ötletes kiállítási anyagokkal, például a berlini fal egy szeletével csábítja a látogatókat a Pennsylvania sugárúton, hanem óriási teraszával is, ahonnan pompás kilátás nyílik a Capitoliumra és a belvárosra.

A Nemzeti Levéltárnál – amely az idén a 100. születésnapját ünneplő FBI központi épülettömbjének tőszomszédságában van – látható a Függetlenségi nyilatkozat, az amerikai alkotmány, valamint a Bill of Rights eredeti példánya.

A 2001-es terrortámadás áldozatainak tiszteletére épített Pentagon-emlékpark a főváros legújabb emlékműve, a merénylet hetedik évfordulóján, idén szeptember 11-én nyílt meg. A világ legnagyobb épülete elleni támadásban 184-en vesztették életüket.
A kommunizmus áldozatainak szentelt első amerikai emlékművet tavaly leplezték le, nem messze a Capitoliumtól. A szabadságot jelképező nőalakot – amely a pekingi Tienanmen téren 1989-ben kínai diákok által emelt szobor kicsinyített mása – Tom Lantos néhai magyar származású kongresszusi képviselő és George Bush együtt avatta fel.

A szintén a Mallon található Repülési és Űrkutatási Múzeumban a látogatók megtapogathatnak egy holdkőzetdarabkát és szemügyre vehetik a Holdra elsőként leszálló Apollo–11 űrhajó parancsnoki modulját, valamint a világ leggyorsabb repülőgépe, az X–15-ös egy példányát, amelynek egyik társa lépte át elsőként a Kármán-vonalat, a világűr határát 1963-ban.

Albert Einstein szobra a Tudományos Akadémia egy eldugott kertjében látható: az elméleteit magyarázó fizikus 6,4 méteres ülő szobra előtt hever a világegyetem, annak 1979. augusztus 22-én délben látható képével.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kasmírkényelem a párizsi kifutón

Párizsban a jégpályán is divatbemutatót tartanak. A főként a kasmír kifutóra emeléséről híres Eric… Tovább olvasom