Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

In memoriam Jászai Joli - a 77 éves pályakezdő

Színháztörténeti pillanatnak voltak tanúi azok a művészetbarátok, akik 1985. február 1-jén a győri teátrum nézőterén ültek. A színház prózai tagozata Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabját mutatta be.
Illés István állította színpadra. Az intézmény akkori igazgatója, Bor József ajánlotta rendező kollégájának, hogy a nagymama szerepét ossza Jászai Jolira.

A hölgy akkor már betöltötte a 77. életévét. A családnév ismerős volt a színház világában. Jászai Mari a magyar színpad legnagyobbjainak egyike. Ő mondta Jolinak: „Ne vágyakozz, kishúgom, a színpadnak elég egy Jászai is." A hetvenes éveiben debütáló színésznő ugyanis valóban a nagy nagynéni kis unokahúga volt. Intelmét megfogadván civil pályát választott, tanítónőként dolgozott. De a Jászai-féle gének nem hagyták nyugton e rendkívül élénk fantáziával, vitalitással megáldott asszonyt.

Ahol megjelent, először csend keletkezett, később kitört a tapsvihar. Verset mondott, énekelt, mesélt. Ahogy tette azt Ászáron is nagynénje, Jászai Mari szobrának avatásakor 1984 késő őszén. Az eseményen jelen volt Bor József, a győri színház igazgatója és Illés István, a színház rendezője.

Joli néni.
Joli néni.


– Zuhogott az eső, nagyon esett. A vendéglátó téesz egy tágas pajtában terített a népes vendégseregnek – így emlékezik Bor József az eseményre. És a különleges jelenségre?

– Egyszer csak felállt a magas, ősz hajú asszony. Azt mondta, az ő nagynénje volt Jászai Mari. Szobrának avatása alkalmával írt egy verset. Felolvasta. A kanalakat mindenki letette és döbbenten ült a csendben, a vigasztalan esőben. Akkor már próbára kész volt a Mesél a bécsi erdő. Az igazi nagymama még hiányzott. Azt mondtam Illés Pistának: „Itt van a nagymama." „Nem gondolod komolyan?" – ámult el Pista. „De!" – válaszoltam. Később ajánlottam Joli néninek: nálunk megpróbálhatja a színészetet a színpadon. Korábban úgysem próbálhatta. Ha nekünk nem jó, megmondjuk. Ha számára csalódás lenne, ő szól. Még le sem ültem, igazi Jászaiként bejelentette: „Bor József, a győri színház igazgatója meghívott egy szerepre. Kedveseim, elfogadtam az ajánlatát." A csend után következett a taps.

A próbákat az tette érdekessé, majdnem bizarrá, hogy két rábatamási származék kapott szerepet. Joli néni, a nagymama mellett az anyát Horváth Teri formálta meg. Bor József emlékezete szerint – mivel az idős Jászai nem ismerte a színpadi viselkedés szabályait – tanácsokkal látta el Terikét.

– Illés Pista, a rendező engem rendelt közéjük békítőnek – így emlékezik Baranyai Ibolya, aki Valériaként jelent meg a darabban. – Egyébként tartottunk tőle – folytatja Baranyai Ibolya. – A szememben olyan volt, mint egy magas tölgyfa. Energikus, okos és emberszerető.
Aztán elkészült a mű. Felgördült a függöny.

Amint belépett a színpadra, nemcsak a levegő izzott, hanem kissé megbillent a színpad. A műelemző úgy emlékszik, a nagymama a kezében lévő bottal léha unokája felé suhintott és azt mondta ízes rábaközi tájszólással: „Te, gané!" Akit netán eddig álmosság gyötört, felélénkült és azt kérdezte: „Ki lehet ez az idős színésznő?"

A Kisalföld műelemzője azt vette még észre, hogy mivel a szerző a színpadi beszéddel mint az ábrázolás tárgyával is számolt (a jellegzetes bécsi dialektust idézte), dőreség lett volna „magyarul bécsiesen beszélni", sokkal találóbb a hazai dialektus. Azt juttatta eszünkbe: igen, ez a mi világunk, akik itt élünk Európa közepén, a Duna mentén, netán a Rábaközben.

És Jászai Joli néni híres lett. Keresték színházak, filmesek, felfedezte a televízió.

Kerülhetett bárhova, senki nem zökkentette ki önnönmaga ritmusából.
A premier után még 23 évig élt. Az utolsó éveket – mint számosan leírták – idősek otthonában töltötte. Először „megszökött", pontosabban fellázadt. Azt mondta: „Nem maradok ennyi vénasszony között." Ugyan ő volt a legidősebb, mégis hazavitette magát. Öntörvényű, szuverén ember volt. Tehetség.

Századik születésnapját már ismét az otthonban töltötte. Háromnapos ünnepség volt. Szerette a rivaldafényt. Először az otthon lakóival, másodjára a családdal, harmadjára a sajtóval ünnepelt. Szülőfalujába is hazalátogatott a centenáriumán. Tolókocsiban ülve, de széles gesztussal így köszöntötte a tamásiakat: „Véreim, eljöttem hozzátok."

Nyolcvanas éveinek közepén, egy forró nyáron Rábatamási főterén faggatta a tévé neves riportere. Mit sem törődve a normákkal, Joli néni odaszólt a közelében ülő kislányhoz: „Te kicsinyem, hozzál a kanna »födeliben« egy kis »ártézi« vizet, mert igen megszomjaztam."
Megkacagtatta a publikumot. A szíveket.

Az ilyen mondatok már átröppentenek majd bennünket a legendák világába. Tudvalévő, hogy legendák olyan alakokról szövődnek, akik csodákra képesek. Joli néni ilyen volt.

Suttogva mondja nagymamaként: „Véreim, örökre itt maradok veletek..."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A makói hagyma nyomában

Már csak pár hónap, s ismét rajtol az afrikai flúgos futam, a Budapest–Bamako. A szervezők még… Tovább olvasom