Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

II. Győrkőcfesztivál - Polgármesteri Köszöntő

Győr a gyerekek fővárosa - „Két ember között a legegyszerűbb út a mosoly. Ha pedig ez a mosoly csillogó tekintettel párosul legféltettebb kincseink, gyermekeink arcán, akkor – azt hiszem – mindannyiunk szívét melegség tölti el.˝

˝Két ember között a legegyszerűbb út a mosoly. Ha pedig ez a mosoly csillogó tekintettel párosul legféltettebb kincseink, gyermekeink arcán, akkor – azt hiszem – mindannyiunk szívét melegség tölti el. Győr immáron a gyerekek fővárosának is tekintheti magát. A tavalyi esztendőben egy kitűnő ötlet nyitott fülekre talált a városvezetésnél, így idén második alkalommal is elfoglalják Győrt a gyerkőcök. Én pedig polgármesterként nagy örömmel adom át a legkisebbeknek a város kulcsát. A gyerekek bearanyozzák az életünket, történhet bármilyen rossz, mosolyuk és boldogságuk mindent képes feledtetni. Szülőként én is tudom, hogy a kiegyensúlyozott gyerekkor, a család mennyire meghatározó a személyiség fejlődésében. Az együtt töltött idő, a közös élmények, a sok nevetés és kacaj fontos része annak, hogy bizalmas szülő-gyermek viszony alakuljon ki. A Győrkőcfesztivál kitűnő lehetőséget biztosít a családoknak, szülőknek, nagyszülőknek és mindenkinek, hogy tartalmasan, izgalmas pillanatokat átélve töltsenek el minél több időt gyermekeikkel. Kérlek hát titeket is, gyerekek, fogjátok kézen szüleiteket, gyertek el, nevessünk együtt, hogy a tavalyi 9000 boldog gyermekfotót idén túlszárnyaljuk, és közösen varázsoljuk Győrt a gyerkőcök fővárosává!˝

Borkai Zsolt

Győr megyei jogú város polgármestere


Borkai Zsolt
Borkai Zsolt

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szárnyas apróvad és az időjárás

A vadgazdálkodó mindent megtesz azért, hogy a téli időszakban eredményes apróvadvadászatokat… Tovább olvasom