Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Hősök napja – az elesett katonák tisztelete

Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezik az ország. A hősök hivatalos, törvény által szentesített napja ez 1925 óta. Volt idő, amikor tiltották, sőt, büntették az emlékezést.

Ma már szinte valamennyi településen tisztelegnek a hazáért életüket áldozó katonák emléke előtt.

A hősök emlékünnepének eredete egy 1917-es törvényre vezethető vissza. Akkor mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni". Másfél évvel az első világháború kitörése után felmerült a szervezett formában történő tisztelgés. Akkor, amikor egyre sűrűbben érkeztek haza a hősi halálról, eltűnésről szóló értesítések. Azt is kezdeményezték, hogy minden település kőemléket állítson, az elesettek nevével. Az 1917-es VIII-as törvény írta elő: őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község, város, anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a hazáért életüket áldozták fel.

1924-ben már a „Hősök emlékünnepé"-ről rendelkezett törvény. Ebben írták elő, hogy a háború hősi halottjaira szervezett megemlékezést tartsanak május utolsó vasárnapján. „A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914–18. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket áldozták fel. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül az élő és jövendő nemzedékek hősi halottainak dicsőségére minden esztendő május havának utolsó vasárnapját, nemzeti ünnepnapot, mint a Hősök emlékünnepét a magyar nemzet mindenkori hősi halottainak szenteli." A törvény tehát nemzeti ünnepként határozta meg a hősök emlékünnepét.

Minden órában veszélyben volt az életünk

Deszencki Géza 1918-ban született, távol hazájától, a Don-kanyarba szólította a parancs a háborúban.


– 1941-ben vonultam be katonának, a Don-kanyarig jutottam – idézte fel élete legnehezebb szakaszát Géza bácsi. – Sok álmatlan éjszakát éltünk meg, sok szenvedésben volt részünk. Minden órában veszélyben volt az életünk. Én a sebesültszállítóknál voltam, hat mentőautóval jártunk ki az első vonalba, a sebesültekért. Olyan is volt, hogy kilőtték a kocsinkat. Az áttörés után mi maradtunk legtovább. Patkó alakban álltunk fel, balról a németek, aztán a románok és olaszok. Ezek egy héttel előbb hátravonultak, mi meg bent maradtunk a patkóban. Alig tudtunk kitörni, de menekülnünk kellett. Még a parancsnokaim nevére is emlékszem, dr. Lipiczay Sándor százados, a hadtestvezető orvos pedig dr. Juhász Endre alezredes volt. A visszavonulás után Pozsonynál estem fogságba 1945 áprilisában. Majdnem négy évig tartottak fogságban, Ukrajnában. Az megint szörnyű volt, nem is jó beszélni róla.


A második világháborúban újabb nevekkel szaporodott a hősök sora. Egy 1942. április 25-én kelt rendeletben az ünnepet kiterjesztették az 1938. után elesettekre is. Kimondta: 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért, emléküket ugyanolyan kegyelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét. 1945-ben még országszerte megtartották a hősök napját, de szerényebb keretek között és már nem számított nemzeti ünnepnek. Az új hatalomnak nem volt ínyére a megemlékezés, hiszen azokról a honvédekről szólt, akik jórészt a szovjet hadsereg ellen harcolva estek el.
Közel ötven évig csak titokban lehetett gyertyát gyújtani értük, aztán 1989 májusában ismét tarthattak nyilvános megemlékezést.
1994-ben Bősárkányban veterántalálkozót szerveztek. A térség szinte valamennyi települése képviseltette magát, százhúsz idős ember fogadta el a meghívást.


A partizánok kegyetlen emberek voltak

Molnár István 1920-ban született, huszárként szolgált, a magyar királyi második önálló honvéd huszárszázadban. Huszonnégy hónap frontszolgálaton volt.


– 1941. október 27-én vagoníroztunk be Komáromban és Oroszországba vittek bennünket. Végül a brjanszki erdőben kötöttünk ki, ahol tizenkét hónapig harcoltunk a partizánok ellen. A partizánok kegyetlen emberek voltak. Például beszállásoltak bennünket házakhoz. Ott a szobákban, az asztalok alá gödröket ástak és abban bújtak el. Szerencsétlen bajtársak nem tudták ezt, és az ellenség álmukban lepte meg őket. És akkor szegényeknek nem volt kegyelem – emlékezett Molnár István.


– Az idős, tisztességben megőszült hadfiak évtizedeken keresztül szégyenként cipelték magukkal háborús részvételüket. Tizenhat évvel ezelőtt azt szerettük volna, ha kárpótoljuk őket és tiszteletünket fejezzük ki előttük – indokolta Szalay Imre, a falu polgármestere, miért is tartják meg minden évben a veterántalálkozót. Sajnos, az elmúlt másfél évtizedben elfogytak a szemtanúk. A legutóbbi rendezvényen mindössze heten voltak a háborút megjártak. Ők azok, akik még őrzik emlékeiket, és ha nem is szívesen beszélnek róla, de elmondják élményeiket az utókornak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A művészetet a gazdaság uralja

Czakó Gábor író, publicista úgy véli, fontos, hogy mindenki elmondja véleményét a közügyekről. A… Tovább olvasom