Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Holokauszttagadás büntetlenül

Franciaországtól Szlovákiáig számos európai országban bünteti törvénya holokauszt tagadását. E nézetek a szankcionáló országokbana legnépszerűbbek – mondja Karsai László történész, aki nem ért egyet a szólásszabadság-korlátozással.


A politikusok egymásra mutogatnak – közben disznólábak kerülnek a holokauszt-emlékmű cipőibe.

Június végén az Országgyűlés nem szavazta meg a holokauszt tagadásával kapcsolatos alkotmánymódosítást. A szocialista képviselők által benyújtott, kétharmados többséget igénylő előterjesztésre 189-en szavaztak igennel, 165-en nemmel, 5-en tartózkodtak.

˝A harmadik birodalom visszavág˝, ˝Le a holokausztdogmával!˝ – ilyen és hasonló feliratokkal vonultak fel április 18-án a budai várban szélsőjobboldali tüntetők. Szónokaik zsidóellenes szavakat skandáltak és kijelentették: a holokauszt nem történt meg. A demonstráció után Hiller István kulturális miniszter kezdeményezte: Magyarországon is hozzanak törvényt a holokauszttagadás szankcionálására. Később ezt Bajnai Gordon miniszterelnök is szorgalmazta.


Harsányi László, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: hazánk nemzetközi jogot sért azzal, hogy ezt eddig elmulasztotta. Számos európai országban – Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Franciaországban, Izraelben, Lengyelországban, Litvániában, Németországban, Olaszországban, Romániában, Svájcban és Szlovákiában – bűncselekménynek számít a holokauszt tagadása. Kell-e, hogy nálunk is az legyen?

– Hogy Voltaire-t idézzem: egyetlen szavaddal sem értek egyet, de mindent megteszek azért, hogy nézeteidet szabadon terjeszthesd. Az alapkérdés: lehet-e korlátozni a szólásszabadságot? Szabad-e a jog eszközeivel küzdeni a holokauszt tagadása ellen? Ebben egyáltalán nem vagyok biztos – fogalmaz Karsai László történész, aki több mint 30 éve foglalkozik az antiszemitizmus, rasszizmus megnyilvánulási formáival.

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) szerint a rendezvényen elhangzott beszédek elítélendők, ugyanakkor önmagában a holokauszttagadás nem büntethető és nem is büntetendő beszéd. A közhatalmat gyakorlók és a közjogi méltóságok feladata, hogy tegyék nyilvánvalóvá, a holokauszt tagadása elfogadhatatlan.


– E nézetek pontosan azokban az országokban a legnépszerűbbek, amelyekben törvény üldözi őket. Nem új szabályozásra vagy alkotmánymódosításra van szükség, hanem a jelenleg hatályos törvények, rendeletek betűjének, szellemének megfelelő ítélkezésre – vallja Karsai László.

– Érdemibb módon kellene tanítani a középiskolákban a XX. század történetét, és ugyanezt megkövetelni a pedagógusképző felsőoktatási intézményektől. Hiányzik az állami akarat a mélyebb feltárásra: csak a Szegedi Tudományegyetemen tanítjuk a holokausztot, az ELTE-n, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett nincs olyan tanár, aki például egy ilyen jellegű szakdolgozatot el merne vállalni.

A történész kiemeli: a washingtoni holokauszt-emlékmúzeumnak 1993 óta 28 millió látogatója volt, döntő részük iskolás. A rendőrtisztek, katonák képzésének is része. Hazánkban csak 3 éve működik egy picike múzeum a Páva utcában.

Mit lehet tenni rövid távon? – A politikai elit szerepe és felelőssége a legfőbb. A mérsékelt jobboldal és a baloldal egyszerre leszögezné: nem tűrnek a körükben antiszemitát, a rendezők a gyűlésekről eltávolítják ezeket. Egyértelműen ki kell állni e gondolatok terjesztői ellen.

Olvasóink írták

  • 4. lótusz 2009. július 23. 10:19
    „igen asher. van igazad is. gyilkolni minden félről csúnya dolog. elítélem hitlert elítélem szamuelyt és társait. csak magyarázza el valaki miért élvez előnyt a holokauszt. pl senki nem beszél sólymosi eszter meggyilkolásáról. tudom ő egy.de valakinek nagyon fájt.”
  • 3. lótusz 2009. július 23. 08:51
    „AZT HIRDETTE AZ AMERIKAI ZSIDÓSÁG MAGYAR SZÁRMAZÁSU VEZÉRE HOGY HITLER ELLEN SZENT HÁBORÚBA KELL MENNI. AKKOR MÁR ( 1933 ) VILÁGHATALMAT ÉLVEZŐ NAGYKAPITALISTA ZSIDÓSÁG AMERIKÁBAN FRANCIAORSZÁGBAN ANGLIÁBAN A KISZSIDÓT VETETTE A NÁCI GŐZHENGER ELÉ. MIT SEM TÖRŐDVE AZZAL HOGY ÁLDOZATUL ESNEK”
  • 2. lótusz 2009. július 23. 08:45
    „A SZAMUELY TIBOR FÉLE TERROR A KOMMUNISTA TERROR IS ÜLDÖZTETÉS VOLT. UGYEBÁR A LENIN FIÚK ÉS MAGA SZAMUELY IS ZSIDÓK VOLTAK.A PARASZTOKAT PUSKATUSSAL SZÚRTÁK HALÁLRA VAGY FELAKASZTOTTÁK ŐKET. MIÉRT ESIK ERRŐL KEVESEBB SZÓ. AKI NEM TUDJA TUDATLAN.A KOMMUNIZMUS TERRORJÁNAK TAGADÁSÁT IS BÜNTETNI KÉNE AKKOR LENNE IGAZSÁGOS.TALÁN A ZSIDÓSÁGNAK SEM KELLETT VOLNA ANNYI GYŰLÖLETET ÁTVENNI A TALMUDBÓL.HISZ ŐK IS FELSŐBBRENDŰ FAJNAK ÉRZEZTÉK MAGUKAT MINT HITLER.A TÓRA ÉS SULHÁN ÁRUK SZINTE PARANCSOLTÁK MÁS NÉPEK IRTÁSÁT. TEHÁT ÁLDOZATOK MINDKÉT OLDALON VOLTAK. EZ EGY KÉT FAJTA NACIONALIZMUS VOLT.”
  • 1. asher11 2009. július 17. 17:50
    „Azok aki nem eltek at a Ghettositast,az uldoztetest,a Csendorterrort a kifosztasok alatt,a Deportalas kinjait,
    A Zsidorampan a szeleciokat,az Embertelenul durva banasmodot azonnal a vagonbol valo kiszallas utan,az Ehse
    get a Lagerekben,a Megalaztatast,a csaldok totalis megsemmisiteset,stb-stb.,hogyan is tudnak meg csak elkepzelni is mirol is volna szo!! Plane azok akik vagyonszerzesi celbol inkabb is segitettek a hatalmat hogy meg
    veletlenul se ussza meg a zsido!!!Aztan azok akik aktivan mint Csendorok,Honvedek,Rendorok reszt vallaltak a zsidok osszeszedeseben,kifosztasaban,deportalasaban!! aztan azok a Honvedek es Tabori csendorok akik lemeszaroltak a rajuk bizott MUSZ-osok ezreit a BUG partjan,Karpat Ukrajnaban 1942 nyaran!!!Aztan azok a Nylias gyilkosok aki a pesti alsorakparton,a Ghettoban is halomra gyilkoltak az ott levo zsidok ezreit!!
    Hogyan is erthetnenek OK barmit is?????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halállal megmentett életek

Hazánkban 1992-ben végeztek először szívátültetést. Jelenleg közel száz szívtranszplantált él… Tovább olvasom