Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Győrbe került a Domján Edit-díj

A közelmúltban Dósa Zsuzsa, a Győri Nemzeti Színház művésze kapta meg a kimagasló elismerést.

Domján Edit színésznő szépsége, jellegzetesen búgó hangja és nagyszerű alakításai sokak emlékezetében élnek a mai napig. A hazai művészvilág jelesei  díjat alapítottak emlékére, amelyet évente a legjobb vidéki színésznőnek ítélnek oda. A neves író Szakonyi Károly, a kuratórium elnöke a közelmúltban Dósa Zsuzsának, a Győri Nemzeti Színház művészének adta át a kimagasló elismerést.

A felvidéki Várgedén a Dósa család egyik legkedvesebb színésznője volt Domján Edit. 1972-ben bekövetkezett tragikusan korai halálakor nem sejthették, hogy a róla elnevezett díjat az akkor hatéves lányuk kapja majd egykor.

Dósa Zsuzsa kertésznek, programozó matematikusnak és könyvtárosnak készült. A versek szeretete és egy véletlen hozta úgy, hogy a színházzal jegyezte el magát. Kassa, Pozsony és Komárom után Győrött tengernyi darabban nyújtott emlékezetes alakítást. Élete legnagyobb adományának tekinti, hogy a lelkéhez legközelebb álló mesterséget, a színészetet művelheti. Erőt mindehhez a közönség szeretetéből, a kollégáiból, a családjából és az általa vezetett Proszcénium Színitanoda növendékeinek ragaszkodásából merít.

– A megtiszteltetés az, ami meghatja az embert. Nagyon örültem, mert adott évben egynek, elsőnek lenni a sok színész között az igazán felemelő, nagyszerű érzés. Elgondolkodtam, hogy honnan indultam és hová jutottam, mit csináltam jól vagy rosszul. Elképzeltem, hogyha holnap felébredek, akkor minden folytatódik tovább, és ugyanúgy dolgozni szeretnék, mint eddig. Nagyon jó, hogy az ember díjat kap, de ezt én a közönségért és a szakmáért szeretem. Díjjal, díj nélkül mindenhogyan. Amikor egy szakmai grémium ítél oda egy díjat, akkor tudhatom, hogy valamicskét kapiskálok a mesterségemből, de ennek ellenére nem tagadhatom, hogy a közönségnek játszom, és mindig ott mérem le a személyes sikeremet. Amikor az előadás után kijövök a tapsrendre és belenézek a néző szemébe, akkor rögtön tudom, hogy a taps, az elismerés szívből jön-e.

– Magyarországon a színészhivatásban sokkal nehezebb érvényesülni vidéken, mint a fővárosban. A Domján Edit-díj tükrében milyen kihívást jelent vidéken elismert színésznőnek lenni?

– Sokkal kevesebb az olyan lehetőség, amiben a színész megmutathatja a mesterségbeli tudását. Nehezebb szinkronizálni, tévéjátékokban szerepelni, filmszerepeket kapni. Ezzel szemben sokkal több idő jut színpadi szerepek megformálására vidéken. A színpadi lét nem azt jelenti, hogy felveszem a jelmezem, lejátszom a szerepem és hazamegyek, hanem azt is, hogy a kollégáimmal az előadáson történteket a büfében utána megbeszéljem. Ez egy másfajta színházi jelenlétet is jelent számomra. Én is azt hiszem, hogy ma Magyarország színházi élete két részből, fővárosi és vidéki létből áll. Nem irigylem őket és nem vágyom a fővárosba. Én élni szeretem az életemet, a színészetemet a vidéki színházi létet. Pesten én nem is érezném jól magam. Ott mások az emberek, más a ritmus, Győrben sokkal közelebb vannak hozzám az emberek. A Domján Edit-díjról azt gondolom, hogy egy nagyszerű dolog, mert ebből is érezni, hogy odafigyelnek arra, ami Pest határain kívül történik. Rengeteg nagyszerű előadás születik vidéken, csak ez a fővárosi szakmát egyáltalán nem érdekli.

– Egy ilyen díj jó alkalmat teremt arra is, hogy a próbák, előadások között a színész megálljon és számot vessen, hogy honnan jött, mit él meg a művészi jelenében és hova tart.

– Hiszem, hogy most a legjobb helyen vagyok, ahol lehetek. Korábban mindig kerestem a helyem. Ha nem tetszett a város hangulata vagy akár a színház, akkor továbbálltam. Így történt Kassával, Komárommal és Pozsonnyal is. Győrrel kapcsolatban is azt hittem, hogy adok magamnak néhány évet és továbbállok. Most is itt játszom. Ennek oka, hogy szeretem a várost, az itteni nyüzsgést és a barátaimat. Ez a pezsgő élet nem azokat a tapasztalatokat adja, amelyek agyonnyomják az embert. Itt megtalálom a belső, magányos fészkemet is, ahova el tudok bújni. Itt semmi sem nyomaszt.

– A színész számára fontosak azok a szerepek, melyek a szakmai elismertségében komoly előrelépést jelentenek. Ön mely szerepeire gondol így?

– Tennessee Williams művében, A vágy villamosában játszottam Stella szerepét, ami számomra a „megszárnyasodást" jelentette. Ekkor éreztem meg, hogy milyen valakinek az életébe belebújni, mennyire lehet azt élni és mennyire nehéz belőle kijönni az előadás után. A Figaro házasságában Suzanne, A két úr szolgájában Beatrice, A képzelt riport egy amerikai popfesztiválban Eszter, a Kassai polgárokban Genovéva, A három nővérben Olga, a Mester és Margaritában a női címszereplő voltam. Ezek és még számos szerepem azok, amelyek előrevittek a hivatásomban. De nemcsak a siker az, ami motivációt jelent számomra. Volt rossz előadásban olyan rossz alakításom is, amit szégyelltem, többet vártam magamtól és a végén nagyon bántott is. Ez az érzés mindig eszembe jut, ha nagy és szép szerepet kapok. Olyan nincs, hogy az ember mindig jót csinál. Az akkori kudarc emléke mindig erre a realisztikus gondolkodásra késztet. A pillanatnyi siker képes elhitetni a színésszel, hogy soha többé nem lehet rossz a szerepeiben, mindent tud és neki mindent szabad. Sajnos ennek az ellenkezője az igaz. A kudarcot elég egyszer megélni, az ember egy életre tanul belőle.

– A legutóbbi szerepeiben, a Rokonokban, az Adáshibában, a Sógornőkben, a Macska a forró bádogtetőn című darabban is a rejtélyes, a szenvedő, a naiv, a vonzó, vágyakozó, izgalmas, ízig-vérig nőt formálta meg. Milyen művészi kihívást jelentenek ezek a szerepek?

– Minden női szerephez úgy fogok hozzá, hogy ez egy sors, amit próbálok megfejteni. Az alapállásom az, hogy ennek a nőnek igaza van. Minden ember jónak születik, de a környezete, a sorsa meghatározza az élete történéseit. Legyenek ezek felemelők vagy elítélendők, erről úgyis egy-egy kor erkölcsi normái döntenek. Nagyon szeretek női sorsokat játszani. Ez az állapot, amelyben kipróbálhatom, hogy milyen lehetnék én, ha nem lennének meg a személyes erkölcsi normáim. „Belekirándulhatok" mások életébe, követhetek el gonoszságokat, megtagadhatok elveket büntetlenül, mert nekem ezt a színpadon meg kell tennem és megtehetem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri sebész sikere

Dr. Oláh Attilát, a megyei kórház sebész főorvosát a Magyar Tudományos Akadémia doktorává avatták. Tovább olvasom