Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

''Gyere, vendég, úgy szeretlek!''

A várakozás heteiben négy adventi koszorúval három intézménybe és egy családhoz kopogtatunk be.

A Kisalföld a várakozás heteiben négy adventi koszorúval három intézménybe és egy többgyermekes családhoz kopogtat be. Az első gyertyát a győri anya-, csecsemő- és gyermekotthon kis lakóival közösen gyújtottuk meg.

Az emberek többsége már készülődik az év legszebb ünnepére. Természetes, hogy a legtöbb karácsonnyal kapcsolatos képen vagy szövegben a családot teljességében jelenítik meg. A fa körül ott áll az anyuka, az apuka és a csillogó szemű gyerekek, akik a legboldogabbak szenteste. Ugyanakkor ők lehetnek a legszomorúbbak is. Mert vannak csonka családok, és sajnos élnek közöttünk olyan lurkók is, akik különböző intézetekben laknak, s akadnak olyanok is, akiket még a szeretet ünnepén sem visznek haza.

A Nagy Imre úti anya-, csecsemő- és gyermekotthon már próbálgatja új „ruháját" : az első havazások fehérré varázsolták az épület közvetlen környezetét. Az ajtón belépve egészséges gyerekzsivaj üti meg a fülünket: a nagyok iskolában vannak, a kicsik éppen ebédelnek. Az első percekben, miközben a gyerekek az utolsó falatokat kanalazzák magukba, még távolságtartóan méregetnek bennünket, aztán a nevünket tudakolják, majd fotóriporterünk gépe hozza lázba őket. Tíz perc sem telik bele, s már az egyik kislány kézen fogja az újságírót, majd csillogó szemmel áthúzza a másik terembe, és azt mondja: „Gyere, vendég, úgy szeretlek!" A négyéves Nati nemcsak nagyszájú, de önzetlen kislány is. Miközben arról faggatjuk, milyen ajándéknak örülne a legjobban a fa alatt, a babakocsi és baba mellé rögtön felsorol egy halom fiús játékot is: traktort és robotokat. Látja, hogy értetlenkedünk, ezért egyből hozzáteszi: „Ezek a két testvéremnek, Lacinak és Ádámnak kellenek."

Bárki segíthet

A győri anya-, csecsemő- és gyermekotthon fenntartásáról az önkormányzat gondoskodik, de azért természetesen minden kisebb és nagyobb felajánlást, játékot, édességet, ruhát örömmel vesznek. Akik úgy döntenek, hogy pénzzel segítenék az intézményt, azok a következő bankszámlaszámon tehetik ezt meg: 11737007-15467218. Az otthon telefonszáma: 96/421-085.    

Kívánságlistája az otthonban mindenkinek van, bár az anyagi korlátok szűkösek, a gondozónők figyelnek, s igyekszenek minden lurkót valami nagyon vágyott játékkal meglepni. A karácsonyi meglepetésből persze a gyerekek is kiveszik a részüket: már próbálják a műsort, amivel több helyre is ellátogatnak, az idősekhez a Szent Anna Otthonba már hosszú évek óta. Nem kell sokat biztatni a kicsiket, a repertoárból sorra csendülnek fel az énekek, s mielőtt meghatottan megköszönhetnénk, Fecó cinkosan ránk kacsint: „Ugye milyen szép volt?"

A győri anya-, csecsemő- és gyermekotthonnak jelenleg 54 lakója van. Közülük tizenketten nem többek háromévesnél. Anya csak egy él itt, ő is mindössze 17 éves, de már egy egyéves gyermek mamája. Változó okok miatt kerülnek a kicsik az otthonba, többnyire a család nem megfelelő életkörülményei miatt vagy a szülők viselkedése okán. 18 éves korukig élhetnek itt, ám ha nappali tagozatos iskolába járnak, akkor az ott-tartózkodásuk 24 éves korukig meghosszabbítható. Először csak 30 napra érkeznek a gyerekek, de a döntő többség marad. Hosszú-hosszú évekre. 

A szerencsésebbek családi élete időközben rendeződik és a vér szerinti szülők, más rokonok vagy nevelőszülők magukhoz veszik őket. Akik azonban maradni kényszerülnek, azok kénytelenek beérni a látogatásokkal. Kit sűrűbben, kit ritkábban, de a gyerekek zömét azért rendszeresen felkeresik a hozzátartozóik. És a nagyobb ünnepekre ki is kérik és két-három napra haza is viszik őket. A haza szó persze furcsán hangzik a kívülállóknak, hiszen az otthonban élő csöppségek közül soknak az édesanyja és édesapja a likócsi hajléktalanszállón lakik. Ide mennek a gyerekek a szeretet ünnepén, haza...

A háromesztendős István tortát, csokit és rágógumit kér csak a Jézuskától. Abból viszont jó sokat. A Dzsénónak becézett kisfiú a témát a maga részéről lezártnak tekinti, nyílik az ajtó és belép rajta a családgondozó. Apró kis lábaival szaporán rögvest odafut hozzá, karjait a magasba nyújtva szavak nélkül kéri arra, hogy emelje fel. S miután vágya teljesül, szinte belebújva súgja: „Viki néni, annyira, de annyira szeretlek!" Kettejüket nézve megértjük: sem a játékok, sem a csokik nem olyan fontosak, elég egy ölelés, csak minden napra jusson belőle. És jut is. Bármilyen is anya és apa, a családot nem lehet pótolni, de a gondozónők mindent megpróbálnak, hogy minél több mosolyt varázsolhassanak a kis lakók arcára. És ezt a gyerekek is érzik. Persze azért kikívánkozik belőlünk a kérdés: hol jobb, itt vagy otthon? Az apróságok pedig gondolkodás nélkül kórusban válaszolják: „Otthon." Közülük is a leghangosabban egy fekete hajú, négyéves kislány felel. A gondozónő felénk fordul, majd csendesen odasúgja: „Ő még soha, egyetlenegyszer sem volt otthon..."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volt egyszer advent

68 éve, advent első napján sötétség borult a házakra. És a második osztályosok egy emberként… Tovább olvasom