Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Főhajtás a forradalom emléke előtt

1956 októberében egy, a kamasz- korból épp csak kinőtt fiatalember barátjával együtt betör a jómódú polgári lakásba, ami történetesen egy ÁVH-s tiszt otthona. Itt derül ki, hogy ki képes az áldozatra, s ki nem, kinek jut a sorstól a hősi halál, kinek a könnyek. Igaz, az angyalok nem sírnak, legalábbis Kiss József szerint. Az író-rendező drámája főhajtás a forradalom emléke előtt.
Az angyalok nem sírnak – ez a címe Kiss József drámájának, amit tavaly, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján mutattak be a fővárosban nagy sikerrel. Idén – az író rendezésében – Sopronban tűzte műsorára a Petőfi Színház. A szerző az emberi motivációkat boncolgatja, mintha azt kutatná: kiből lehet hős forradalmár, kiből hiányzik a magasztos célokért való küzdés képessége és miért. Az ember a rejtély, a többi történelem...
– A darabot 2005 őszén írtam, kifejezetten az akkor közelgő 50. évfordulóra. Úgy éreztem, mint drámaíró nekem is hozzá kell járulnom az ünnephez, ez tehát egy főhajtás a forradalom eszménye és hősei előtt – meséli Kiss József, aki rengeteg történelmi visszaemlékezést, élménybeszámolót, dokumentumot olvasott el ’56-ról a darab megírása előtt. – Dózsa László színművész barátom 14 éves fiú volt a forradalom idején, igazi pesti srácként harcolt. Az ő élményeit is beleszőttem a történetbe, persze a saját személyiségemen átrostálva az összes információt.


Szabadság, szerelem

Kiss József drámájában egy ÁVH-s tiszt lakásába két felkelő csenget be. Csak az ezredes felesége és lánya tartózkodnak otthon, s bárhogy is tiltakoznak, a fiatalemberek fegyverekkel és benzineskannákkal felszerelkezve náluk várják be a főváros felé tartó orosz tankokat. – A lelki mozgatórugók érdekeltek. Nem akartam monumentális, túlságosan ünnepélyes darabot, a motivációkat kerestem, a szabadság és szerelem rejtélyét akartam megfejteni. A szabadság olyan absztrakt fogalom! Mégis sokan az életüket adták érte ’56-ban is – mondja a szerző, aki a jómódban élő fiatal lány és a felkelő szerelmének, a férj-feleség között feszülő feloldhatatlan ellentéteknek, a méltatlan élet és a hősi halál vállalásának, a rettegés szülte hatalomvágy és a bosszú lélektorzító működésének bemutatásával hozza közel azt az egykori őszt. Hiszen a magyar forradalom nemcsak óriási történelmi esemény, nem pusztán elnyomók és elnyomottak harca, nem kizárólag országos tragédia. A kerek egész az emberi életek mozaikdarabkáiból áll, s csak akkor látjuk jól az Egészet, ha látjuk benne a Részeket is.


Ma is aktuális erkölcsi kérdések

– Az emberiség két erősen különböző csoportra oszlik, s ez az elkülönülő fejlődés egyre látványosabb – véli Kiss József. – Az egyik „fajta" érzéketlen a magasztos eszmékre, csak a materiális dolgok érdeklik, a másik ezzel szemben érzékenyen reagál, az értékekért áldozatra is kész. Erről is szól a darab, erről is szól 1956: ki tudott áldozatot hozni, ki nem, ki tudott mások helyett is a hazájáért tenni, halni is akár, s ki volt képtelen a harcra?

Alapvető erkölcsi kérdések buknak a felszínre mindig, ha 1956-ról van szó...


Múlt és jelen

Így érzi ezt Boros Zoltán színművész is, aki az egyik főszerepet, a „Hadközeget" alakítja a darabban.

– Igen, nagyon izgalmas feladattal bízott meg az igazgató asszony, Darvasi Ilona. Bár ennek a karakternek a valódi kora, karaktere és lázadása kicsit messze áll tőlem, de hát ez egy szerep – egy nagyon szép szerep –, ráadásul egy élő szerző tollából, s én nagy örömmel vállaltam a feladatot. Az jelentett kihívást, hogy egy olyan emblematikus figurát rajzoljak meg, aki behelyettesíthető szinte bármelyik ’56-os sráccal, akik – szerény véleményem szerint – mint egy előretolt bástya, vakon mentek a falnak. De ez tette őket hőssé és mártírrá!

– Nem kell hogy illúzióink legyenek... Ez a „csőcselék", ahogy a darabban Mayer Ernő, az ÁVH tisztje fogalmaz, valóban botcsinálta forradalmárokból állt, de ne feledjük el, hogy mögöttük ott menetelt az értelmiség, a tudomány és a művészetek képviselői is, no és persze a munkásosztály. De akit elöl tolt a népakarat, az mégiscsak a „csőcselék" volt... És most gondoljunk vissza a 2006-os eseményekre. Mert mindezeken felül és kívül Kiss József darabja nem csak ’56 viharos napjairól szól...

– S hogy mi lesz idén? Beszerezték a vadiúj vízágyúkat Izraelből... Elgondolkodtató. Nem lesz már gumilövedék – köszönet az el nem vesztett szemünk fényéért... Summa summarum, a történelem sajnos csak jó pár év után bizonyíthatja be nyilvánvalóan, hogy melyik rendszer mit, mikor és miért vétett. Persze a dokumentumokat 40–50–80 évre titkosítja a hatalom. Talán az unokáink azért megértik majd – hacsak nem lúgozzák ki agyukból a memóriájukat.


Nehéz szerepben

Cs. Németh Lajost – aki a darabban Mayer Ernő ÁVH-s ezredest alakítja – lelkileg megviseli a feladat. – Nehéz erről beszélni. Színész vagyok, az a dolgom, hogy jól formáljam meg a karaktert. De ebben a Mayerben nincs semmi emberi... Megküzdök ezzel a szereppel.

– Tizenhat éves voltam, amikor Pesten kitört a forradalom. Láttam, tudom, mi történt. Mi akkor éppen csak elkezdtük az életünket, mások befejezték... Tanultunk, később készültünk a pályára, még később tettük a dolgunkat, ahogy tettük abban a rendszerben, ami adatott. Hát nem volt könnyű. Éltek az emlékezetemben arcok, mozdulatok, amiket most Mayerként használni tudok, de sajnos manapság is látni ilyen villanásokat. És ez elkeserítő. Az pedig, ami tavaly történt az évfordulón, szégyen. Az a baj, hogy nem tartják eléggé tiszteletben ezt az ünnepet – pedig kellene.

Szereposztás

Kiss József: Az angyalok nem sírnak
Két nap története 1956-ból – két felvonásban

Mayer Ernő, az ÁVH alezredese: Cs. Németh Lajos
Zsuzsa, a felesége: Rák Kati
Ilona, Mayer lánya: Rárósi Anita
Hadközeg, felkelő: Boros Zoltán
Pelyhes, felkelő: Horváth Tamás
Tibike, felkelő: Kilényi Márk
Kádár, házmester: Rusz Milán
Orvos: Benkő Péter

Jelmez: Darvasi Ilona
Díszlet: Krsztovics Sándor
Rendezőasszisztens: Darvasi Cecília
Rendező: Kiss József

Soproni Petőfi Színház, október 24., 25., november 5., 6., 7.
A Turay Ida Színházzal közös produkció.)



Nagy Márta

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szög voltunk Hruscsov fejében

Volt-e szemernyi esély a magyar ’56 győzelmére? – többek között erre a kérdésre válaszol… Tovább olvasom