Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Fesztiválnyitány

Győr - A Rába-parti vízi színpadon Paya Bea ad koncertet, s a Honvéd Táncszínház társulata szórakoztatja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az előadásokat követően Borkai Zsolt polgármester átadja a gyermekeknek a város kulcsát, késő este pedig tűzijáték koronázza meg a fesztiválnyitányt.

18.30 Palya Bea-koncert: Álom, álom kitalálom

Ez egy énekelt mese: dalai önállóak, de együtt – mint a gyöngyszemek füzére – mesévé válnak. Születésében sokat segítettek a gyerekek, akikkel az óvodákban, táncházakban éveken át játszottam rózsakereső utazást. Ám az itteni változat sok más, felnőtteket is érdeklő kérdést hozott, így a lemez hallgatása bizonyára sok váratlan pillanatot jelent majd.

Palya Bea
Palya Bea

Az alapötletet a magyar népdalok szimbólumai sugallták. Ezt folytattam tovább, különféle mesék, versek, álmok és főként a saját lelki útjaim és élményeim alapján. Nem az a fő célom, hogy a gyerekek – és felnőttek – logikusan kövessék a történetet, inkább az, hogy találkozzanak a mese egyes karaktereivel, kérdéseivel: ki is az a Szindbád, Balassi, Boris Vian, hogy is van ez a szerelem és a szeretetlen boszorkány, milyen a ritmusnyelv, mire jó nekünk s meddig ér az álom.


20.00 Zene-bona, Szana-szét – a Honvéd Táncszínház előadása

A mai kisgyermekek mindennapjaiban egyszerre megférnek a hagyományos gyermekdalok és játékok, a számítógépes nyelvezet, régi mesék és új történetek, csuhébaba és Kinder-tojás, a körülöttük lévő világ modern elemei. Ezt az új összhangot keressük mai költők gyermekszemüveggel írt, friss verseivel, ritmusjátékokkal, sok-sok zenével és tánccal. Változnak az idők, változnak a gyerekek, változnak a versek. Fecske Csaba, Kiss Anna, Kiss Benedek, Kiss Dénes, Kukorelly Endre, Oravecz Imre, Tóth Krisztina egyéni látásmóddal közelednek a mai gyermekek lelkéhez. Egyre eszesebb fiaink és lányaink életét a költészet és a zene gazdaggá és teljessé teheti.


21.30 Megnyitóünnepség – ahol a gyerkőcöket köszönti és a város kulcsát átadja Borkai Zsolt polgármester úr.


21.45 Tűzijáték!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

II. Győrkőcfesztivál - Polgármesteri Köszöntő

Győr a gyerekek fővárosa - „Két ember között a legegyszerűbb út a mosoly. Ha pedig ez a mosoly… Tovább olvasom