Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Felhasználom és elhasználom az emberi kapcsolataimat

A győri nemzetiben gőzerővel folynak a próbák. Legalábbis ezt szokták volt írni ilyenkor, ősz elején a szokásos tudósítások. S bár kétségtelen tény, hogy e mondatba rengeteg igazság is szorult, azért a teljes gőzhöz még hiányzik valami. Mondjuk úgy kétszázmillió forint.
Forgács Péter, aki viharos körülmények között, a hánykolódó tengeren vette át a színház hajójának irányítását, nyersen és őszintén fogalmaz örömökről és nagyobbrészt bánatokról.

A direktorral folytatott beszélgetés arra is magyarázatot ad, van-e összefüggés a kulturális alpolgármesterrel folytatott sörözés és az ő kinevezése között.

– Évad kezdetén általában pozitív hírekről számolunk be. Darabot még csak előbemutatóban láttunk, ahhoz ismételten csak gratulálhatok, hiszen a Portugál valami egészen észbontóan jóra sikeredett, de kritikát még újakról nem írhatunk. Szóval nyugodtan kérdezhetem, örömteli-e az évadkezdet, melyet elsőként él át kinevezett igazgatóként?

– Örömből most nagyon kevés van. Gyakorlatilag nekem még semmi örömöm nem volt az igazgatósági munkámban. Nagyon drámaian hangzik, amit mondok, de olyan szinten álltam, hogy alig láttam reményt. Most talán felsejlett az alagút vége, mert jött egy gazdasági vezető a színházhoz. Markó Angélát talán maga a jó Isten küldte, számomra ő mentsvár és benne van minden bizodalmam. Egy művész igazgató csakis a hozzá hasonló szakértőben láthatja a fogódzkodót. Az öröm számomra az lesz, ha ez év végére kilábalunk ebből a borzadályból, amiben vagyunk.


Egyre több a hiány

– Szavaiból ítélve a borzadály az inkább pénzügyi, mintsem művészeti?

– Van egy hiány, amit megörököltünk. Ezzel küzdünk most is. Egyébként nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen kapjuk meg ennek az eltüntetését szolgáló támogatást. Hogy őszinte legyek, a mai napig sem kaptuk meg. Azt gondoltam, ha engem felkérnek a színház igazgatására, akkor tiszta lappal indulhatok majd, de ez per pillanat nem így van. Van ugyan egy ígéret, hogy segít az önkormányzat, de kikötötték, a hiány felét nekem kellene kigazdálkodni, ami gyakorlatilag lehetetlen. Nem nagyon értek a gazdasági dolgokhoz, de már tanulok, és látható, ha nem jutunk pénzhez, nagy bajok lesznek a működésünkben. Odáig jutottam, hogy az álmaim csak számlákból állnak, és ha egy tollra nézek az asztalon, az jut az eszembe, ez vajon mennyibe kerül?

Holott én egy művészember vagyok! De tudomásul kell vennem, a művészet is csak a pénzről szól, pontosabban pénz nélkül nem lehet művészet. Sokáig csak poénkodtam a mondás kifordításával: csak a ruha teszi az embert, a pénz pedig boldogít, de ez manapság mégis igaz. Szóval ki kell gazdálkodni valamit, amit lehetetlenség. Annál is inkább, mert egyre több hiány van.

– Hogyan lehetséges, hogy nő a hiány? Egyszer már megállapították, hogy közel százhúszmillió kellene a színháznak ahhoz, hogy befejezze az évet.

– Igen ám, de napról napra előkerül egy-egy rosszul megkötött megállapodás. Volt, hogy jelentkezett egy ember a neki járó félmilliós jogdíjért. Van róla papír? – kérdezem. Mondja, nincs, de a darabot bemutatták, vagyis munka volt, szóbeli megállapodás volt, fizetni kell. Másnap ír az Universal, az Anconai szerelmesek dalainak a jogbirtokosa. Mondom nekik, arra szerződtünk, fizetünk is. Igen, mondják ők, de nem minden dalra, nyolc dal kimaradt, ezért jár félmillió és még háromszázezer késedelmi kamat. Ez már majdnem másfél millió és ilyen ügyek szinte hetente előjöttek. Tehát nem 119 millió forint a hiányzó pénzünk, hanem kétszázvalahány az adósságunk.

– Gondolom ezt elmondták az önkormányzat illetékeseinek is. Mit szóltak ehhez?

– Dobtak egy hátast, amikor megtudták. Nyilván kevés a pénz mindenre, tőlük is vontak el több mint egymilliárdot. Ám én mégis úgy érzem, mi mint színház sanyargatva vagyunk. Hiszen más önkormányzati intézmények is elszálltak az évben tíz-húsz százalékkal, az ő hiányukat kifizették.


Nem sírok, vállaltam

– A pénzhiány akár odáig is vezethet, hogy be kell csukni a kapukat a színházban? Vagy van más megoldás?

– Nincs más megoldás ebben az évben, mint az, pénzt kell kapnunk. Ha nem az önkormányzattól, akkor megpróbálom összegyűjteni segítőkész emberektől. Elkezdtem szponzorokat felkutatni. Megyek vállalkozótól vállalkozóig és alázkodom, kérek, felhasználom, sőt, elhasználom a kapcsolataimat, hogy a színházat kihúzzam a kátyúból. Holott tudom, vannak kapcsolatok, melyeket nem erre kellene használnom. Akad, ahol kapok, akad, ahol nem. A győri emberek adakozásán a mai napig meghatódom. Az egy százalékukból több mint ötszázezer forintot ajánlottak fel a javunkra. Köszönöm nekik, köszönöm!

– Valóban elég sötét a kép, pedig a függöny még fel sem gördült. A társulat, a színészek is érzik ezeket a problémákat?

– A pénzügyi gondok miatt sanyargatom a színészeimet, akik már utálnak engem. Ebben a színházban nem úgy viszonyulnak hozzám, ahogy ezelőtt. Már nem járok le a büfébe, mert nincs időm. Ők azt érzik, na a mi Forgink már le se sz...r bennünket, pedig értük dolgozom. Bejövök nyolckor, hazamegyek tízkor. És mindezt színes gombokért, hiszen sokkal többet kerestem színészként. Nem kérek engedélyt sem parkolóra, sem lakásra. Nem sírok, ezt vállaltam. Csak elmondom. Egyetlen célom van – már nem az, hogy mindenki szeressen – hogy kihúzzam a kátyúból a színházat.

– Szponzorok összeadhatnak pár milliót, de az önkormányzat nélkül, számomra úgy tűnik, ekkora summa nem jön össze.

– Kell az a pénz. Ha ez meglesz az év végéig, akkor a továbbiakra megígérhetem, megígértem, a győri nemzeti munkáját kihozom az előirányzott költségvetésből. De a múltért nem tudok, nem is akarok felelősséget vállalni. Az évad őszi féléve már 33 millióval kevesebb, mint az előző. Az önkormányzatnál azt is megkérdezték, az miért volt olyan drága? Nem tudták, hogy arra még nem én szerződtem, azt még nem én befolyásoltam.

– Megfordul néha a fejében, atyaúristen, miért vállaltam?

– Mindennap megfordul a fejemben. Eleinte sírtam éjszaka. Arra gondoltam, ha ezt apám látná, biztos azt mondaná nekem: „Fiam, te meg vagy őrülve, hogy vállaltad." De eltökélt vagyok, hogy valahogyan megcsinálom, rendezem, rendezzük a sorokat.


A legendás sörözés

– Akadnak, akik azt mondják, önt csak rendcsinálónak használják, aztán majd jön az újabb pályázat, ahova a tényleges jelölt benyújtja a papírját. Állítólag már meg is van a pesti ember.

– Erről csak rebesgetni hallottam, de bízom benne, ha sikerül helyre tenni a színház ügyeit, akkor nem fognak letörölni a tábláról egy mozdulattal, mondva, köszönjük, szép volt. Remélem, lesz annyi bizalom, tovább csinálhatom majd.

– Az évad elindult, azért mégiscsak akadnak örömhírek is, igazságtalanok lennénk, ha ezeket elhallgatnánk. A show-nak mennie kell. Amíg tart a hit vagy a pénz…

– Az tény, hogy jól mennek a bérletek. Nyilván a negatív reklám is reklám, sokan kíváncsiak, na mit hoz ki magából meg a színházból ez a Forgács? Volt egy 15 éves klassz színházi élet, mit lehet ezután tenni? Meglátják majd. Kilencezer bérletet eladtunk, tavaly tízezer volt, azt elérjük, sőt, le is hagyjuk idén. Az országból sokfelől érdeklődnek, hogy mi van itt, mi lesz itt. A Győri Nemzeti Színház az ötödik legnagyobb bevételt produkáló teátrum, erre büszkék lehetünk. Ez a nézőszám sokak érdeklődését kiváltotta.

– Végezetül és utoljára öntene nekünk tiszta vizet abba a pohárba, amelyben állítólag sör volt, és amelyik mellett önt felkérte arra Győr alpolgármestere, ugyan már, ha nincs jobb dolga, legyen színházi igazgató?

– Nagyon sok rosszindulatú pletykát hallottam az én megbízásomról, majd kinevezésemről. Ezek közül csak az egyik hülyeség, hogy én a politikai kapcsolatomnál fogva kirúgattam a Gyurit (Korcsmáros György az előző igazgató) a színházból, holott nekem semmiféle kapcsolatom nem volt a győri politikusokkal. Ottófi Rudolffal életemben először a Kisalföld szerkesztőségében, egy, a kultúráról és a színházról szóló vitában találkoztam először. Azt sem tudtam, hogy ő az alpolgármester. Ezután hívott fel, hogy megkérdezze, mi van a színházban? Aztán a Belga sörözőben tényleg megittunk két alkoholmentes sört. Na ezután terjedt el, hogy sörözés közben dőlt el a Győri Nemzeti Színház dolga. Csak azt kérdezte, mi van a színházban, milyen a hangulat? Mivel akkor már terjedt, hogy változás lesz. Én elmondtam neki kerek perec, hogy sz...r! Mindenki be van tojva, én is, mert az emberek féltik a munkájukat. És azt hiszik, ha a Korcsmáros Gyuri innen elmegy, akkor nekik is menni kell. Színészként elhelyezkedni pedig nagyon nehéz. Sokan vagyunk a pályán. Az első felkérés ezután jött, és nagyon sokat vívódtam azon, megpróbáljam-e? Amikor engem kineveztek mint megbízott igazgatót és ezt a Gyuri megtudta, azt mondta, nem ez fáj neki, hanem az, nem szóltam előre. Kérdezem, ebben a helyzetben, ki az, aki előre szól? Talán emiatt is, sokáig rosszul éreztem magam a székemben. A társulat sem tudott mit kezdeni velem, bár én próbáltam a legnagyobb alázattal viseltetni, nehogy bárki is azt érezze, megváltozott bármi. Az igazgatás, a pénzügyi problémák rám telepednek. A Chicagóban is pocsék voltam, mert nem tudtam felszabadulni a színpadon. Pedig ez rám egyáltalán nem jellemző. Talán csak a Portugál próbáin kapcsoltam ki teljesen. Ott alkotó lehettem megint. Ám egy igazgatónak ez a sorsa, ezzel szembe kell nézni. Mint azokkal a kérdésekkel is, hogyan lehet a Forgács direktor, ha színész? Erre csak Ottófi Rudolf mondataival tudok válaszolni: „Tudtommal igazgatást nem oktatnak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Mindenki úgy kezdte az igazgatói pályafutását, hogy egyszer kinevezték."

Fábián György
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forgács Péter: A színház borzadályos anyagi helyzetben van

A győri nemzetiben gőzerővel folynak a próbák. Legalábbis ezt szokták volt írni ilyenkor, ősz elején… Tovább olvasom