Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Fácánkakas-vadászat

A fácán vadászati idénye október 1-jétől február 28-ig tart. Talán az egyik legismertebb vadászható apróvadunk.

A hazánkban elterjedt vadászfácán több alfaj keverékéből áll, bennük talán legdominánsabban a mongol és a kínai alfaj figyelhető meg, amelyekre a kakasoknál jellemző a fehér nyakörv.

Vadászat közben, mivel a két ivar jól megkülönböztethető, tudjuk az ivararányt szabályozni. Csak a kakasokat lehet elejteni, ezzel – mivel a fácán poligám faj – a következő évi szaporulatot lényegében nem befolyásoljuk. Indokolt esetben mesterségesen kibocsátott állományból, engedéllyel a tyúkok létszáma is szabályozható.

Vadászata hagyományosan társas vadászatok formájában történik, ez azt jelenti, hogy a vadászaton három vagy több vadász és a hajtók vesznek részt. A jogszabály ezekre az eseményekre külön előír egy vadászatvezetőt, aki a vadászat rendjének a betartásáért felel. A vadászat megkezdése előtt balesetvédelmi oktatást tartanak, a résztvevőket társas vadászati napló rögzíti. A fácán vadászata nagyon változatos. Legismertebb vadászati módok a bokrászás, a vonalhajtás, a cseh pászta, az U hajtás, a körvadászat, a ráhajtásos vadászat és ezek mindenféle kombinációi. A legeredményesebbet mindig a helyi adottságok és a részt vevő vadászok, hajtók és persze a vad létszámától függően kell megválasztani.


A vadászati idény kezdetekor még sok a takarás, lábon vannak a kukoricák és a fák, a bokrok is lombosak. Ez nagyban megnehezíti a vadászatvezetők feladatát, hiszen kiemelt figyelemmel kell lenni a balesetek megelőzésére. A hajtóvonal tartásánál hasznos segítség lehet a láthatósági mellények használata és a vonalban haladók részéről fontos a folyamatos hangjelzés. Lövést a vadász csak akkor tehet, ha meggyőződött, hogy azzal senki testi épségét nem veszélyezteti. Ha elrepül a vad, nem baj, talán majd legközelebb ismét szerencsénk lesz hozzá. A sok takarás miatt a lelőtt, a megsebzett vad is nehezebben kerül terítékre, ezért igen fontos a jól idomított vadászkutyák használata, nélkülük akár 30–40 százalékos lehet a vadászati vesztesége a gazdálkodónak.

A vadászatok végén elmaradhatatlan a közös teríték elkészítése, amellyel az elejtett vadnak adjuk meg a tiszteletet. A teríték ünnepélyességét – lehetőség szerint – emeljük a vadásztüzek fényével és a vadászkürt hangjával.

Olvasóink írták

  • 1. enzof 2009. október 04. 20:30
    „Vadászokat is le kéne vadászni!!...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyarok elefántja

Rovásírás az ormányon, tulipiros matyó virágok a farháton – ha már hazánkba jön elefánt,… Tovább olvasom