Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Eljött Caramel sikereinek ideje

Zárkózottabbá tette a 2005-ös év hangját a hirtelen jött siker, de a dicsőség nem szállt a fejébe.

A korábbinál is zárkózottabbá tette a 2005-ös év hangját a hirtelen jött siker, de a dicsőség egyáltalán nem szállt a fejébe. Molnár Ferenc Caramel ma már örül, hogy évekig hiába kopogtatott a lemezkiadók ajtaján, hiszen – ahogy ő fogalmazott – most jött el az ő ideje.

Molnár Ferenc Caramel nem tarthatott a csapattal gerincműtétje miatt a Megasztár nyári turnéján. Akkoriban nagyon el volt keseredve, ám mostanra bebizonyosodott: akit szeretnek rajongói, nem felejtik el néhány hónap alatt.
– Örülök neki, hogy ha nyáron nem is, most már koncertezhetek – mondta. – Ez az, amit a stúdiómunka mellett még nagyon szeretek, így – bár meglehetősen fárasztó, és a gerincem sem jött még teljesen rendbe – soha nem fordult elő, hogy terhesnek éreztem volna azt, hogy megint el kell indulnom valahova.

Caramel szeret magáról énekelni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy eddigi mindkét nagy slágerében saját életéről mesél. – Nem szeretek arról énekelni, amit nem tapasztalok – magyarázta. – Arról írok, amit megéltem már, és megpróbálok egyúttal valamiféle tanulságot is levonni. Bár a Szállok a dallal például nem is igazán rólam szól, inkább a kitartásról és az álmokról. A Várt váratlan viszont valóban úgy született, hogy azt éreztem: azt a rengeteg élményt, ami az utóbbi időben ért, muszáj kiírnom magamból. De ez nem valamiféle egoizmus miatt volt, egyszerűen csak így alakult.

Nyugalomterápia című albumán szerepel egy feldolgozás is: Demjén Ferenc Jégszív című száma, melyet a Megasztárban is előadott, és koncertjein is minden alkalommal elénekli. – Nagyon szeretem ezt a dalt, teljesen az én világom – mesélte Caramel. – Amikor annak idején először meghallottam, már akkor elhatároztam: ha valaha lemezem lesz, ez az egyetlenegy feldolgozás lesz rajta. Ezért került rá.

A szerény és jólelkű fiatalemberért ma már ezrek rajonganak, a Megasztár megnyerése után pedig kedvére válogathatott a lemezkiadók ajánlatai között is. Korábban viszont hiába kilincselt demólemezeivel, senki nem látott benne fantáziát. – Nagyon örülök neki, hogy akkor nem sikerült – vallotta meg őszintén Caramel. – Akkoriban még nagyon útkeresgélő volt a zeném, 17 évesen magam sem tudtam, miről akarok énekelni. Mai szemmel visszanézve én sem adtam volna ki azokat a dalokat. Mindenkinek megvan a maga ideje, és az enyém most jött el. Jobb ez így nekem, hogy küzdenem kellett hét-nyolc évet azért, hogy lehessen lemezem és mehessek koncertezni.

Caramelt annak idején csendes, szerény fiatalemberként ismerhette meg az ország. Saját bevallása szerint mára még zárkózottabbá vált, mint amilyen az elején volt. – Valahogy belőlem ezt hozza ki az ismertség. Egyrészt nincs is időm eljárni szórakozni, ismerkedni – bár nem is vagyok az a típus –, másrészt most már nagyon odafigyelek, hogy kinek mit mondok, és kit engedek közel magamhoz, mert az ember csalódik.
Más téren azonban úgy érzi, semmit nem változtatott rajta a hirtelen jött népszerűség, hiszen ahogy mondja: nincs miért változni. Magánéletét viszont kénytelen a nyilvánosság előtt élni, ami neki és szerelmének, a szintén megasztáros Bartók Esztinek is meglehetősen nehezére esik. – Nem vagyunk olyanok, akik kifelé szeretnek élni, és kérkednek a hálószobatitkaikkal, de ez szerintem így egészséges – mondta. – Ezt a helyzetet túl kell élni, mást nem tehetünk.

Caramelnek mostanság alig van szabadideje. Ha mégis talál pár órát magának, azt legszívesebben alvással tölti. De nem panaszkodik, mert úgy gondolja, most kell kihasználnia minden lehetőséget, hiszen pár év múlva lehet, hogy már a kutyát sem fogja érdekelni, amit csinál. – Arcok jönnek, arcok mennek – érvelt. – Persze próbálok maximálisan tenni azért, hogy ez ne így legyen. Igyekszem jó lemezeket készíteni, mert hiszem, hogy ha valami maradandó dolgot alkotunk, egy picit beírhatjuk a nevünket oda, a nagykönyvbe.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A názáreti Jézus arcai

Mit jelent ma a karácsony, ha eltekintünk az ünnepi étkezésektől, italozásoktól és az… Tovább olvasom