Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Elhajózott a kapitány

Bujtor István, a népszerű színész, producer, Balázs Béla-díjas rendező, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója pénteken elhunyt. Pályatársai, barátai emlékeznek rá.

Szerette az embereket

Korcsmáros György színész-rendező: – Nagy ember halt meg, s ezt nem csupán az emberi méretei miatt mondom. Alkotó volt, szellemes, és tudott élni – ezért felháborító, hogy a halál épp őt ragadta el. Rá jellemző történetet mesélek el, amit nagyon kevesen tudtak. Győri színház-igazgatóságom idején létezett egy alapítvány, amelyet a helyi polgárok hoztak létre azzal a céllal, hogy évente egy-egy színészt megjutalmazzanak. A győriek egyik nagy kedvence, Sipka László színművész következett volna épp a sorban, amikor az alapítvány megszűnt. Bujtor egymaga kifizette azt az összeget, amelyet a polgárok gyűjtöttek máskor össze... Győrt a béke szigetének nevezte, soha nem felejtem el, amikor azt mondta nekem, hogy a győri színházban úgy érzi magát, mint a Vígszínházban Várkonyi igazgatása alatt. Szerette az embereket, és szerintem bárkit is kérdeznek meg rajtam kívül, ugyanazt fogják mondani: ők is szerették Bujtor Istvánt.

Korcsmáros György
Korcsmáros György


Remélem, hogy idővel megtudjuk, mi történt

Szilágyi István színész: – Ha az egészség és a jókedv szobrát meg kellene mintázni, akkor csak róla lehetne. Egyelőre a döbbenet uralja az érzéseimet, és csak remélem, hogy idővel megtudjuk, mi történt vele.

Talán két héttel ezelőtt hívtam fel a veszprémi színházat, hogy tudakolódjak a hogyléte felől, de ők sem tudtak többet mondani, mint ami az újságokban megjelent. A család őrizte a betegségével kapcsolatos valamennyi információt. Talán a Bors című sorozatban kezdődhetett az a kapcsolat, ami barátsággá érlelődött idővel közöttünk. Magam sem tudom, hogyan, talán a sors, a szimpátia és a körülmények hatására egyszer csak nagyon közel kerültünk egymáshoz. Színházban legelőször az általa oly nagyon szeretett Kakukkfészekben dolgoztunk együtt. Ezt az előadást Kapás Dezső rendezte a Vígszínházban. Érdekes, hogy mennyire ragaszkodott ehhez a darabhoz, többször rendezte és játszotta Indiánt. A Csöpi-filmekbe is rendszeresen felkért. Szerencsémre akkor elég jól el voltam látva munkával, és nagyon nehezen tudtunk időpontot egyeztetni, de ő mindig ragaszkodott a jelenlétemhez, még ha kis szerepekben is.

Szilágyi István és Bujtor István A három testőr Afrikában című film forgatásán.
Szilágyi István és Bujtor István A három testőr Afrikában című film forgatásán.

Egy alkalommal vitorlásversenyt forgattunk a filmben. Tudta, hogy abban az évben nem tudok nyaralni menni, ezért meginvitált engem is a vitorlásversenyre, és összekötöttük a kellemest a hasznossal. Nem vagyok jártas a vitorláséletben, de nagy rendet tartott a hajón.




˝Egyet nem engedek a hajón: cigarettázni. Nálam egyedül a Bodrogi gyújthat rá. Mivel vívta ki? Úgy gyújtott rá, hogy nem vettem észre.˝ - Bujtor István

Neki köszönhető a vízi rendőrök egyenruhája

Szerednyey Béla színész-rendező: – Premierre készülök, így a hírek elkerültek; de egy füredi vitorlás barátom az előbb hívott a hírrel. Tudtam, persze, hogy nagyon nagy a baj, István unokatestvérével szinte naponta beszéltünk, de nem tudtunk sokat, csak izgultunk, hogy kibírja a szervezete. De nem bírta. Bujtor István valóban olyan ember volt, aki tenni akart, s nem csak beszélni a világmegváltó tervekről. Nem hiszem, hogy sokan tudják, de neki köszönhető a vízi rendőrök egyenruhája.

Szerednyey Béla
Szerednyey Béla


Egyik filmforgatásakor ugyanis nagyon furcsán nézett volna ki, ha a rendőrök az eredeti kék hosszú nadrágban és a szürkés ingben szerepeltek volna, ezért ő a film bevételéből adott pénzt az új egyenruhára. Azóta is azt hordják a rendőrök. El kell mondani azt is, hogy minden filmjében a vitorlázás népszerűsítése mellett volt, s ezért a vitorlástársadalom is tartozik neki. Remélem, valakinek eszébe jut majd elnevezni róla egy versenyt, én annyit tehetek, hogy kitűzök egy fekete szalagot a hajómra, amely még vízen van.

Rátóti Zoltán
Rátóti Zoltán


Rátóti Zoltán színész: – Én rendezőként találkoztam vele (A három testőr Afrikában című Rejtő-adaptációban– a szerk.), s a leginkább azért szerettem vele együtt dolgozni, mert színészként pontosan tudta, mikor és hogyan kell szólni a színészeihez. Amikor emberi hangra volt szükség, akkor úgy szólt hozzánk, s ez nem csupán addig volt igaz, amíg forgattunk. Tudtuk, hogy borzasztó betegség támadta meg, de az elmúlt napok híradásainak ismeretében megdöbbentett a mostani hír. Nehéz ilyenkor mit mondani, jó emlékkel gondolok majd vissza rá.


Emberien kezelte legendás hírnevét

A soproni Petőfi Színházban 2006-ban és 2008-ban is fellépett Bujtor István, aki az óriási sikerű Kakukkfészek rendezője és az indián főnök alakítója volt. Viczián Ottó azok közül való, akik együtt szerepeltek vele a Kakukkfészekben.

– Bujtor Istvánnal akkor találkoztam először a színpadon, amikor nálunk vendégszerepelt és rendezett – emlékezik a színművész. – Nagyszerű embernek ismerhettem meg, aki igen szimpatikusan, visszafogottan és emberien kezelte legendás hírnevét. Lenyűgözött Bujtor István személyisége, ilyen értelemben példát mutatott nekünk.

Őrzöm kezének tüzes szorítását

Elköszönni rémes... Játszótárstól, alkalmi testvéremtől meg egyenesen feldolgozhatatlannak tűnő föladat.
Nagy, melegszívű bátyámat kísértem a szemesi sínekhez akkor, amikor Zoltán megkísérelte felfalni a vonatot, harminchárom évvel ezelőtt.
A szemesi vigadóban forgattunk együtt egy Karinthy Cini-filmet.
Aznap is forgattunk, és másnap is kellett, testvérpárt játszottunk, és testvérekké lettünk. Kb. a köldökéig értem, a hátamon cipeltem a zokogó óriást... és most újra ölbe kapom, pedig megvetem a nekrofíliát.
Őrzöm kezének tüzes szorítását, amikor egy Ruszt-rendezés után gratulált, és egyben megrendelt partneréül egy aranyos filmhez.
Ezt a tv-filmet annyian látták később a világon, mint az összes bigbrazert együttvéve.
Megdadogtatott a saját filmjében. Megnémít a halálában.
Most premierre autókázok oda, ahol először lapogatta a vállamat, s talán e néhány zaklatott szó eltalál hozzá, hogy könnyebb útja legyen odaátfelé... Ámen.

Székhelyi József


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álom és valóság között Bécsben

A belga formatervezés irányzataiba enged betekintést a bécsi Designforumban október 11-ig látható… Tovább olvasom