Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Egy hitoktatónő emlékére

29 éve, január 21-én titokzatos körülmények között eltűnt a füredi iskolából Szekeres Mária hitoktató.

Hittanórát tartott, de megszakítva a tanítást, átment a templomba harangozni egy temetésre... Amikor a helyi atya hazaérkezett a plébániára, a gyerekek a lépcsőfeljárónál ácsorogtak. Megkérdezte tőlük, hogy mit keresnek ott. Azt válaszolták: „Mária nénit várjuk, mert nem jött vissza az órára." Holttestére pár hónappal később a kiolvadt Balatonban bukkantak rá. Dr. Pápai Lajos megyés püspök akkor káplánként szolgált a tóparti településen. Az ő emlékeit idézzük fel.

„1967 őszén dr. Klempa Sándor apostoli kormányzó Siófokról Balatonfüredre helyezett káplánnak. Először – még hajóval – átmentem Füredre körülnézni, de amikor költöztem, már meg kellett kerülni a Balatont, mert a hajózás már megszűnt. Fürednek akkor dr. Börzsey János volt a plébánosa. Tehetséges ember volt, Bécsben végzett, jól beszélt németül. Előtte teológiai tanárként, valamint főszámvevőként is dolgozott. Jó pap volt, sokat tanultam tőle, bár nehéz természete miatt sokan nem szerették. Nekem sem volt könnyű, egy állandó stresszlégkör uralkodott a plébánián, ami nehézzé tette a hívekkel való jó kapcsolatát is. És volt még a plébánián egy hitoktatónő: Szekeres Mária, akit mindenki »Mária néninek« hívott, én is. Az ő jelenléte nagy ajándék volt a plébánián. Balatonlelléről származott, akkori plébánosa: dr. Lékai László irányította a budai Szent Margit Gimnáziumba, majd a Ward-kollégiumba, ahol hitoktatói oklevelet szerzett. Hat évig dolgoztunk együtt a füredi plébánián. Sajnos, már akkor is elég sokat betegeskedett, egy sokízületi gyulladás óta szívproblémái voltak, állandó orvosi kezelés alatt állt. Ezt a betegséget erős lélekkel viselte, sokan nem is tudtak róla. A hitoktatáshoz csodálatosan értett. Kicsiket is, de nagyokat is szeretettel tanított. Volt diákjai – még előző helyéről, így Ajkáról is – visszajártak hozzá problémáikkal, nehézségeikkel. Középiskolások és egyetemisták előtt is tekintélynek számított. A magyar és a világirodalomban is otthonosan mozgott. Amikor én gimnazista voltam, a magyar oktatás elég gyenge volt. Káplán koromban tudatosan igyekeztem a hiányokat behozni, mindent elolvasni, ami elérhető volt, könyveket beszerezni stb.
Füreden Mária néni irodalmi műveltsége tovább ösztönzött arra, hogy még inkább foglalkozzam irodalommal is. Mikor Füredre kerültem, dr. Börzsey János plébános nem volt »grata persona« a rendszer szemében. Füred egy vallásilag közömbös hely volt (a falu), ugyanakkor az iskolai hittanra mégis sokan íratták be gyermekeiket. Nem hitbuzgóságból, inkább azért, mert a gyerekek »kihajtották« ezt a szülőknél, annyira szerettek hittanra járni. Természetesen ez nem tetszett a »pártnak«, sem az, hogy a plébánia körül mindig voltak gyerekek, és így volt olyan év (évek), mikor sem a plébános úr, sem Szekeres Mária nem kapott hitoktatási engedélyt, csak én egyedül, mindhárom helyre (Füred falu, Füred-fürdőtelep és Arács). Hála Isten, ezzel nem értek el eredményt, és lassan újra adtak engedélyt mindhármunknak. Mária nénit Lékai püspök úr kinevezte a hitoktatási bizottságba, bevonta az új hittankönyvek bírálatába, jóllehet, akkor az egyházmegyében (de talán az egész országban is) ő volt az egyetlen „hivatalosan" működő hitoktatónő. Ugyanis akkor civilek még nem taníthattak.

Mária nénit egy-két értelmiségi család (orvosok) megkérte, hogy gyermeküknek külön hittanórát tartson a lakásán, mivel az iskolába nem merték gyermeküket beíratni. A pedagógusokat többször összehívták és a pártbizottságról jól kioktatták őket, hogy hogyan lehet az, hogy két hitoktató »ujjai köré tekeri« a gyerekeket, míg ők, a sok pedagógus képtelen azt ellensúlyozni. Fenyegetések is elhangzottak: »ha nem változik meg a helyzet, akkor majd meglátják, hogy hol találják magukat«. Természetesen a szigorúan titkos információk már aznap este hozzánk is eljutottak... Lékai püspök úrnak jó barátja volt dr. Johannes Feiner svájci neves teológus, a Paulus-akadémia alapítója és igazgatója Zürichben, aki többször járt a püspök badacsonytomaji plébániáján, és eljutott Füredre is. Így jutott ki Szekeres Mária Svájcba Feiner professzor meghívására, ahol kicsit »belenézhetett« a nyugati hitoktatásba, látta az egyház életét és új könyveket is szerzett. Németül beszélt és olvasott.
A hittanos lányok kamaszkori problémáit ő segített megoldani. Felvilágosító órákat tartott nekik, de egyénileg is sokat segített. Füred hívő értelmiségeinek is hathatós támasza volt, sokan fordultak hozzá problémáikkal, miközben ő gyakran súlyos beteg volt. Vele a gyerekekről, problémáikról mindent meg lehetett beszélni, jó kolléga és munkatárs volt. Minden érdekelte: irodalom, zene, színház stb., ezekről is sokat beszélgettünk. Mindig olyan volt, mint egy jó barát, soha nem akart szerepet játszani; papok, más férfiak irányában sem akart soha »érzelmi kötődéseket« szőni. Szabad lélek volt.

Mikor nem kapott hitoktatói engedélyt, a templomot díszítette (de nem csak akkor), templomi oktatást végzett, így tette magát hasznossá, bár nagyon fájdalmasan érintette, hogy nem taníthatott. Neki sem volt könnyű a plébános, dr. Börzsey János stílusát elviselni, sokszor vele szemben is éreztette idegességét, annak ellenére, hogy alapjában elismerte és értékelte Mária jelenlétét és munkáját. Mikor Füredre kerültem, ő mutatott be a gyerekeknek, és úgy, hogy az első pillanattól kezdve szeretettel fogadtak. Mikor újra kapott hitoktatási engedélyt, pár osztályt én adtam át neki, és nagyon hálás volt, hogy ez is ugyanolyan szeretettel történt. 1973-ban Lékai püspök úr kiküldött engem Strasbourgba az egyetemre, ahol francia állami ösztöndíjat kaptam, és 1975-ben doktoráltam. 1975–77-ig a szegedi szemináriumban tanítottam, akkor még ott is voltak veszprémi kispapok. Ott kaptam Huchthausen Lajos prépost úr levelét, aki beszámolt a nagy szomorúságról: Mária néni eltűnt.

Karácsonykor egy Garai Gábor-verseskötetet küldtem neki, amit lapon köszönt meg, külön is megköszönve, hogy nem egyszerűen csak egy könyvet küldtem, hanem egy Garai-könyvet, akit tudom, hogy szeretett. Ezt a lapját aztán megmutattam egy pszichológusnak, aki a grafológiához is értett, és megkérdeztem: lehetségesnek tartja-e, hogy aki ezt írta, pár nappal később öngyilkos legyen? A válasz egyértelmű volt: nem. Mindent egybevéve, Szekeres Mária egyike volt azoknak a »csendes vértanúknak«, akik tehetséggel, jó adottságokkal, keresztény élettel tömegeket tudtak volna megmozgatni normális körülmények között. Neki ez nem adatott meg. De »Isten Igéje nincs megbilincselve«, és tapasztalhattam, hogy hatása így is óriási volt. Nevét mindig ismerni fogják azok, akik a XX. századi vértanú aktáit írják."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három évtizede győri színpadon

Születés- és névnapja is közeleg, s ahogyan mondja, szerencsés, mert a színpadon ünnepelhet. Tovább olvasom